„…vagy nem lenni” – A magyar holokauszt színházi áldozatai

2014. November 05. / 10:06


„…vagy nem lenni” – A magyar holokauszt színházi áldozatai

Tisztelettel meghívjuk a Magyar Színházi Társaság, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet és a Nonprofit Társadalomkutató Egyesület vándorkiállításának megnyitójára.


Egyetlen mondattal bocsájthattam el: Isten áldjon kedves. És eltűnt a kapu mögött a tömegben.
Néhány másodpercig még várakoztam, aztán elkezdtem rohanni, mint valami ámokfutó.
Csípős szél vágott az arcomba. Kicsordult a könnyem

– emlékezett 1990-ben Patkós Irma férjére, Sziklai Jenőre.

magyarholokasuzt_szinh__zi__ldozatok.jpg

Az eseményre, 2014. november 10-én, hétfőn 17:00 órakor kerül sor a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) főépületében (Budapest VIII. ker., Vas utca 2/c)


A kiállítást megnyitja: Harsányi László. a Nonprofit Társadalomkutató Egyesület elnöke. A megnyitó után a SZFE hallgatói Hegedűs D. Géza vezetésével, megemlékező műsort tartanak az Ódry Színpadon.

A Magyar Színházi Társaság, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet és a Nonprofit Társadalomkutató Egyesület kiállítása a magyar holokausztban elveszített színészek, színházi szakemberek alakját idézi fel.

A magyar színháztörténet szégyenletes korszaka az első zsidótörvénnyel kezdődött. Az 1939-es évad végétől a zsidó színi direktorokat, színészeket, rendezőket, írókat száműzték a magyar színházi életből. A kirekesztett művészek nem adták fel, s mindenáron megpróbálták túlélni a vészkorszak félelmetes éveit.

Nem sok esélyük maradt az életben maradásra. A német megszállása után megszaporodtak a munkaszolgálatra való behívások, megkezdődtek a kilakoltatások, a gettóba költöztetés, mindennapossá váltak a megaláztatások, a deportálások. Budapest ostromának végnapjaiban ártatlan embereket gyilkoltak nyilas keretlegények.

Nem tért vissza a munkaszolgálatból a Vígszínház komikusa, Gárdonyi Lajos; a Vígszínház epizodistája, Bondy István; a színész-író, Nagy György és a felejthetetlen nevettető, Radó Sándor. Deportálták Sziklai Jenőt, aki a szegedi színtársulatot, majd a Fővárosi Operettszínházat vezette.

Örökre nyoma veszett Lakner Artúrnak, akit gyerekszínháza tett halhatatlanná. Elpusztult Steinhardt Géza, a kabarészínpad meghatározó alakja. Komlóssy Emma éhen halt az ostrom alatt. A fővárosban tomboló nyilasterror végzett a Vígszínház vezérigazgatójával, Roboz Imrével, Feld Irén színésznővel, a színháztörténetíró-ügyelővel, Erődi Jenővel. A Thália Társaság legendás alakja, Forgács Rózsi a német megszállás után önkezével vetett véget életének.

A kiállítás létrejöttét támogatták:
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, Sommer Cukrászda valamint magánszemélyek

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Könyvajánló: A meggyalázott csillag
2025. Június 13. / 15:10

Könyvajánló: A meggyalázott csillag

Zsidó világ
„És Mózes, akit nem ismertek fel, végignézett mindent..."