Tizenkét kőmives – Weiner Tibor

2017. November 24. / 11:28


Tizenkét kőmives – Weiner Tibor

Sorozatunkban tizenkét magyar zsidó építészt mutatunk be, akik az 1867-es Emancipációs törvény által lehetővé téve terveztek házakat a haza dicsőségére. A negyedik rész Weiner Tiborról szól. A korábbi részek ide kattintva olvashatók el: Márkus Géza, Kozma Lajos, Málnai Béla.


Bauhäuslerként indul, majd a Szovjetunióban, Franciaországban és Chilében dolgozik. 1945 után tér vissza Magyarországra, hogy megtervezze Dunaújvárost. Modernista és szocialista-realista műveket alkot.

1906-ban születik Budapesten, jómódú polgári családban. Apja, aki a zeneszerző Weiner Leó bátyja és aki testvéréhez hasonlóan szintén zeneművészettel foglalkozik, nem az építészmérnöki hivatást képzeli el fiának.

Ennek ellenére Weiner a Budapesti Műegyetemre iratkozik. 1929-ben diplomázik. Diplomamunkája, egy kórházi pavilon terve, Hültl Dezső irányításával készül.

Ezt követően Ligeti Pál műtermében tervezési és művezetési munkákat végez többek mellett Molnár Farkassal együtt.

Még 1929-ben Walter Gropius meghívására Molnárral és másokkal együtt részt vesz a CIAM frankfurti kongresszusán és két szemeszter erejéig a Bauhaus hallgatója lesz Dessauban, Hannes Meyer irányítása alatt. Itt Philipp Tolzinerrel egy közösségi lakóház terveit készíti és közreműködik a bernaui iskola munkálataiban is. 1930. december 30-án kiállított diplomáját Mies van der Rohe, a Bauhaus akkori vezetője írja alá.

A marxista Meyert időközben eltávolítják a Bauhausból és Németországból is kiutasítják. Növendékeinek egy jó része követi őt a Szovjetunióba, ahol Meyer 1931-ben létrehozza Rote Bauhausbrigad (Vörös Bauhausbrigád) nevű csoportját. A csoport tagjai: Hannes Meyer, Scheffler Béla, Rene Mensch, Klaus Meumann, Konrad Püchel, Philipp Tolziner, Anton Urban és Weiner Tibor.

Weiner a Moszkvai Egyetemen tanársegéd lesz, valamint 1931 és 1936 között a Gorsztrojprojekt nevű vállalatnál dolgozik. Főbb munkái Taskentben és Bakuban valósulnak meg, többek között szakiskolák és üzemi épületek.

Mart Stam és Hans Schmidt munkatársaként 1933 és 1936 között várostervezéssel (Moszkva, Orszk) is foglalkozik. Orszkban emléktábla is őrzi Weiner ottani építészeti munkásságát.

1936-1937-ben a moszkvai metró Aeroport állomásának tervezésében vesz részt. Munkatársai ekkor Meyer mellett Forbát Alfréd, Werner Hebebrandt és Ernst May.

A sztálini Szovjetuniót az 1930-as évek végén felerősödő megtorlások miatt a külföldi építészek kénytelenek elhagyni. Weiner Tibor is így tesz. (A maradó magyarok közül Scheffler Béla és Sebők István sem éli túl a tisztogatásokat.)

Franciaországba utazik és 1938 és 1939 között Párizsban, Pierre Forestier építész irodájában dolgozik. Egészségügyi létesítmények és szanatóriumok tervezésében vesz részt.

Weiner 1939 nyarának végén ifjú feleségével (akit egy hét ismeretség után vesz el – Weiner szeretett mindenben gyorsan dönteni…), Vajda Judittal a közeledő háborús veszély elől Chile fővárosába, Santiagoba emigrál. (Három lányuk születik: Marianne Luz (1941), Katalin (1943) és Judit (1952). Utóbbi neves belsőépítész lesz, Jancsó Miklós fiához, Jancsó Nyika operatőrhöz megy feleségül.)

weiner_2.jpg
Chile, Chillán, Mercado Central (Központi vásárcsarnok)

Santiagoban önálló építészként dolgozik, majd 1946-1947-ben a Santiagoi Egyetem építészfakultásának tanára lesz. Chilei tartózkodása alatt több családi házat és bérházat tervez. Ricardo Müllerrel társtervezésben 1940-ben Chillán város nagybani vásárcsarnokának (Mercado de Concepción), valamint 1941-ben polgármesteri hivatalának (Intendencia) tervdokumentációját is elkészíti.

A chilei politikai környezet kedvezőtlenné válása és az ígéretes itthoni újjáépítési lehetőségek miatt 1948 nyarán hazatér.

1949-től az Építésügyi Minisztériumban területrendezési feladatokkal foglalkozik (Perczel Károllyal, Hönsch Lászlóval és Zöldy Emillel). Részt vesz Preisich Gáborral és Zöldy Emillel közösen a Csillebérci Úttörőtábor terveinek kidolgozásában.

1951-től a Budapesti Műszaki Egyetem docenseként tanít. 1952 és 1957 közötti években ő a Magyar Építőművészet felelős szerkesztője.

Életművének legnagyobb horderejű eleme kétségtelenül az, hogy 1950 januárjától haláláig Sztálinváros (a korábbi Dunapentele, a mai Dunaújváros) első főépítészeként majd főépítészi feladatait megtartva tanácselnök-helyetteseként tevékenykedik. Egy teljesen új, negyvenezer lakosú város tervezését és építését irányítja. A település teljes urbanizációs koncepcióját is ő dolgozza ki. (1953-ban ezért Ybl-díjat kap.)

weiner_3.jpg
Dunaújváros/Sztálinváros – a Fő tér beépítési terv makettje 1951-ből


Így ír a várostervezésről: „A város nem szervetlen háztenger, hanem egységekbe organizált szervezet. Egységei kialakítják a társadalmi együttélés első fokát, a családok közös érdekeinek kielégítését a nevelés, a kereskedelem, a szórakozás funkcióiban. Nagyobb közösségi megnyilvánulások színhelyén ezek az egységek egymással kapcsolatba lépnek. A közlekedés, az ünnep, a kultúra, a hatalom gyakorlása olyan funkciói a városnak, amelyek magasabb rendű gócpontjainak funkcionális alapjai. A város megközelítésének módja, a belső forgalom, a társadalmi élet gócpontjai felszabdalják a város területét, ezeken az adódó területrészeken kell a családi és az egyéni élet kívánságait kielégíteni. Lehet-e ennél tovább szervezni egy várost? Vajon el lehet-e jutni oda, hogy az egyéni élet minden árnyalatát figyelembe vegye a terv? Az emberek hangulatát, a különböző embertípusok különböző temperamentumát.

A város telepítésének első menetében az ipari komplexumot Dunapentelétől délre, 5 km távolságba helyezik el, az országunkra jellemző észak-nyugati szél miatt is. A megmaradt köztes terület pedig kijelöli a város helyét.

weiner_4.jpg
weiner_5.jpg
weiner_6.jpg
Dunaújváros/Sztálinváros – utcarészletek az 1950-es évekből


A várostervezés koncepcióját két irányadó vonal határozza meg: a Sztálin út (a mai Vasmű út), mint főút, amely összeköti a várost a Dunai Vasmű főkapujával, és a rá merőleges utca, a Dózsa György út, amely a nyugati bekötő fő vonal is egyben.

A központi funkciók köré csoportosítják a lakóövezeteket. Így jönnek létre a városrészek. A lakóegységek csoportosítása a gyermeknevelési intézmények racionális méretezésével, rövid úton való megközelíthetőségével függ össze. Az óvodák és bölcsődék a legkisebb egység „sejtmagjai”, három-négy ilyen „szomszédsági egység” súlypontjában helyezkedik el az általános iskola. Több ilyen iskolák köré szervezett lakóegyüttes alkot egy városrészt, ahol egy alközpontot alakítanak ki. Magát a várost ezen városrészek együttese alkotja, amelynek súlypontjában létesül a városközpont.

Finta József, Weiner egykori beosztottja és munkatársa vallja: „Dunaújváros maga, és Weiner Tibor munkássága épp azzal a tanulsággal szolgál a jövőnek, hogy városát terek sorozatából állította össze, élhető emberi formájú terek rendszeréből… Sovány, hajlott alakjára, dohánytól sárga ujjaira, izgalmas érveléseire, vitatkozásaira, morgásaira, örök elégedetlenkedő kedvességére és végtelenül puritán habitusára máig emlékszem. Egy várost teremtett - s ez nem semmi.”

A város jól mutatja a szocialista építészet egyes periódusainak jellegzetességeit: a korai épületek még emlékeztetnek a nemzetközi modernre (Szrogh György: Dózsa mozi, Farkasdy Zoltán: Kórház, Ivánka András: Rendelőintézet), azonban az 1951 utániakon már nagyobb hangsúlyt kap a klasszicizáló kialakítás, ill. dekoráció, a patetikus, reprezentatív jelleg (főút, főtér, vasmű), míg a 1960-as években újra visszatérnek a modernista elemek.

Weiner az 1960-as évek elejétől sokat betegeskedik, tervét haláláig (1965. július 8.) nem tudja befejezni, illetve elfogadtatni. Így ezt már munkatársa, Baranyai Ferenc teszi meg és dolgozza át.

Weiner így értekezik a város fejleszthetőségéről: „a tervezésnek a fő dolgokat kell rögzítenie, hogy hely maradjon a fejlődő életnek is. Üres területeknek is kell maradniuk a nagy kompozícióban, fehér foltoknak a térképen, amelyeket a város életének perspektívájában az újabb igények töltenek majd ki. A fő dolgokat pedig úgy kell megoldani, hogy kezdetei legyenek egy beláthatatlan fejlődésnek, amelynek végső iránya, intenzitása ismeretlen. Mindén rögzített elhatározás a fejlődés egy szakaszát indítja meg, és a megvalósítás akkor optimális, ha sohasem gátolja majd a jövő elképzeléseit.”

Weiner Tiborról körutat neveznek el Dunaújvárosban, emlékére bronz domborművet avatnak ugyanott, és időről időre megemlékeznek róla szakmai konferenciákon és emléküléseken.. Unokája, Jancsó Anna dokumentumfilmet is készített róla, Egy világpolgár vallomásai címmel.

Gottdank Tibor

Felhasznált források:

Luis Darmendrail S.: Sobre El Mercado Central
Szabó Zsolt Róbert: A modernizmus – és egy város – kialakulása, Weiner Tibor alkotása (Dunaújváros),

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek