Tessenek megszavazni...

Heisler András / Mazsihisz, Új Élet

Kockáztatva „népszerűségem” maradékát s a szervezeten belül megszerzett „ellenzéki” pozícióm egyediségét, arra agitálom a Mazsihisz küldöttgyűlésének képviselőit, támogassák a járadékelosztási tárgyalásokon kialakított forrásátadási megállapodás aláírását.

Felhívásom azért ennyire egyértelmű, mert az elmúlt hónapok során lehetőségem volt több tárgyalóféllel is informális beszélgetéseket folytatni, és nyomon követni a tárgyalások alakulását. Meggyőződésem szerint a tárgyalási folyamatot a Megállapodás aláírásával sürgősen le kell zárni. Ellenkező eset nincs, illetve ha van, akkor az a jelenleginél sokszorosan méltánytalanabb helyzetbe fogja a Mazsihiszt sodorni. A majd egyéves, gyakorta durva, számomra esetenként elképesztő hangnemű tárgyalások kizárólag a Megállapodás aláírásával zárhatók le (a Megállapodás szövege honlapunkon megtalálható!). S bár álláspontom ebben a kérdésben határozott, szükségesnek tartom jelezni, a tárgyalássorozat vezetésével, annak folyamatával közel sem vagyok elégedett.

Még akkor sem, ha a Feldmájer elnök és Zoltai ügyvezető igazgató kettőse által vezetett tárgyalásokon a Mazsihisz álláspontja egy kérdésben mindvégig következetes és pragmatikus volt: képviselőink ragaszkodtak a Magyar Köztársaság Kormányával 1999-ben megkötött, ún. örökjáradékra vonatkozó megállapodás változtathatatlanságához.

A végleges megállapodás ezt a kitűzött célt teljesíti. S ennek nem kizárólag aktuális hozadéka van: a Mazsihisz működésére hosszú távon pozitív hatással lehet. Nem teremtődött ugyanis precedens arra vonatkozóan, hogy az örökjáradéki szerződést egyoldalúan lehet módosítani. Így sem Magyarország jelenlegi, sem bármely későbbi kormánya nem tud majd hivatkozni a szerződés módosíthatóságának gyakorlatára. Ezt komoly eredménynek tartom.

Mégis sokan jelezték felém rossz érzésüket a megállapodás folyamatával és eredményével kapcsolatban. Ugyanis a tárgyalások vezetésekor találnunk kellett volna olyan szövetségest, vagy legalábbis olyan tárgyalófelet, akivel bizonyos részkérdésekben képesek vagyunk közösen fellépni, vagy legalább bizonyos részterületeken együttműködni. Ezzel szemben a tárgyalás majd egy éve alatt sikerült olyan pozícióba navigálni a Mazsihiszt, ahol felégettünk magunk körül szinte minden kapcsolatot, leromboltunk minden hidat. Ez pedig ellehetetlenített mindent, ami az értelmes párbeszéd folytatását lehetővé tette volna akár a részt vevő hitközségekkel, akár a Kormány képviselőjével, vagy akár a zsidó közéletben egyre fontosabb szerepet betöltő civil szféra szereplőivel.

Egy szál magunk maradtunk. Formális és informális támogatás nélkül kellett a tárgyalásokat magányosan – így már ténylegesen – végigküzdeni. Vagyis tárgyalási stratégiánk hibás volt, s ennek súlyos következményei már most láthatók. Járadéki forrásaink pozitív közéleti hozadék nélkül majdnem 25%-kal csökkennek. Mintegy négyszázmillió forint kerül át más hitközségekhez, s közben sem funkció-, sem feladatmegosztásról egy szó sem esik.

Nincs követelmény, nincs elvárás, hiányzik minden, ami képes lenne a négyszázmillió hiányát legalább részben ellensúlyozni. Érdemes belegondolni: más tárgyalási stratégiával a négyszázmillió forint mekkora erőt képviselhetett volna. Négyszázmillió forint átadása – helyes tárgyalásokkal – olyan partneri kapcsolatok kiépítését katalizálhatta volna, melyek a magyarországi zsidóság fejlődését akár évtizedekre képesek lettek volna meghatározni. Ennek elmaradását súlyos hibának tartom.

Milyen felhatalmazással tárgyaltak a Mazsihisz képviselői? – kérdezték tőlem sokan. Volt-e felhatalmazásuk ennek a megállapodásnak az előkészítésére? A válaszom – talán többeket majd meglep: vezetőink megfelelő felhatalmazással tárgyaltak. Formálisan ugyanis Feldmájer elnök és Zoltai ügyvezető igazgató felhatalmazását a Mazsihisz Közgyűlése e tisztségviselők megválasztásakor megadta. A Közgyűlés akkor döntött, s döntése determinálta: a Mazsihisz működését érintő kérdésekben a képviseletet a megválasztott személyek fogják adni. Ez akkor is igaz, ha a Mazsihisz vezetőségének munkája sokszor inkább formális, és gyakorta csak az események követésében, azok utólagos véleményezésében merül ki. Feldmájer és Zoltai urak tehát közgyűlési felhatalmazással tárgyaltak, ám a tárgyalások eredményeként előkészített megállapodást – helyesen – már nem írták alá. Azt a 2012. február 19-i Közgyűlés hatáskörében hagyták. Mert oda való. Valójában a Közgyűlés támogató döntésének ma nincs reális alternatívája. Örvendjünk, hogy az örökjáradéki szerződés változatlan maradt, örvendjünk a forrásátadási megállapodás létezése tényének, örvendjünk, hogy talán vége szakadhat a zsidó hitközségek közötti, mindent és mindenkit lejárató veszekedéssorozatnak. S e feletti – semmiképpen sem felhőtlen – örömünkben a Közgyűlésen szavazzuk meg a Megállapodás aláírását.

S ha bárki az alternatívát keresi ebben az ügyben, létezik az is. De ez az alternatíva legközelebb a vezető tisztségviselők újraválasztásán kerülhet terítékre – legyen az rendkívüli vagy éppen soron következő időpontban. A forráselosztási megállapodás folyamatának és eredményének minősítését a vezető tisztségviselőkre leadandó vagy éppen nem leadandó szavazatokkal lehet és kell majd kifejezni.

A szerző a Mazsihisz vezetőségének tagja