Richter Gedeon, a magyar gyógyszeripar megteremtője

A kiegyezés utáni években született, a dualizmus idején hozta létre és a Horthy-korszakban működtette világcégét, 72 éves volt, amikor 1944 december 30-án a nyilasok a Dunába lőtték. Nagyszabású élete átfogja a magyar zsidó-emancipáció korszakának felemelő és szomorú történetét.

Szorgalmasan dolgozó édesapja komoly vagyont hagyott rá, amikor mindössze egy évesen árván hagyta; édesanyja gyermekágyi lázban halt meg.

Mint oly sokan az emancipáció korának zsidó kiválóságai közül, katolikus szerzetesi iskolában végzett ő is – a ferenceseknél Gyöngyösön. Kolozsvárott, majd Budapesten tanult gyógyszerészetet, aztán még körbenézett alaposan a világban is. A húszas évei végén, az új század kezdetén, 1901-ben vásárolja meg a híres Sas utcai patikát családi örökségén, ebből a házból indul el a már életében hatalmassá növő birodalom és a ma is a piacon lévő multicég.

Egyszerű ügy ez: az ember tanul, figyel, töltekezik és azután épp ugyanilyen szorgalmasan dolgozik egy egész életen keresztül: a saját lábára áll, képes és hajlandó vállalat-tulajdonosként felelni másokért. Nem hajlandó abbahagyni a hozzáértést, az ön-továbbképzést és a kreativitást és ugyanakkor a hűséget sem mindazok iránt, akik hozzátartoznak, a családjától a munkásaiig. Ilyen is lehetett volna a magyar polgárosodás és kapitalizmus, olyan, amilyen Richter Gedeon és a hozzá hasonlók voltak. Zsidók, németek és sokan mások is.

Készítményei iránt egyre nagyobb volt az érdeklődés, gyorsan kinőtték a Sas utcát: így született meg Kőbányán az első magyar gyógyszergyár Richter Gedeon keze alatt. Innen került piacra az utolsó békeévek alatt, 1912-ben a Kalmopyrin.

A cég prosperált azután is, hogy a Monarchia és a hagyományos Magyarország élete összeomlott, működött a nagy gazdasági válság idején, egészen a zsidótörvények időszakáig. Akkor aztán, 1942-ben a gyár megvált alapítójától, a 70 éves Richter Gedeontól.

Aztán ’44-ben, a megszállás után a fiát kimenti még Magyarországról, de ő maga, úgy dönt, nem megy innen sehová. Tudnia kellett, mit vállal és mit kockáztat, de egyfelől bízott abban, hogy a magyar állam, amelyhez mindig példamutatóan lojális volt, még akkori állapotában is lojális lesz hozzá, másrészt pedig egy egész jelentős, jórészt már leélt élet kötötte ide, hiába voltak számos országban érdekeltségei. Itt maradt, beköltözött a csillagos házba a Katona József utcába, az úgynevezett nemzetközi gettóba. Innen vitték el a nyilasok decemberben – már nem különösebben foglalkoztak védettséget igazoló okmányokkal, – először az Andrássy út 60-ba, majd a Duna-partra. Mielőtt elindult, még volt módja elbúcsúznia a feleségétől. 1944. december 30-án lőtték bele a Dunába, pár héttel azelőtt, hogy Pesten véget ért a háború.

Olvassák el, ha van rá idejük, hogyan emlékezik rá, az alapítóra Urbán Balázs, az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium 10/A osztályos tanulója a Holokauszt Emlékközpont honlapján egy igen alapos dolgozatban. Ő, ez a középiskolás fiatalember legyen a tanú rá, hogy ha őt magát, a szegény öregembert ki is tagadták, meg is gyilkolták 1944 végének Budapestjén, az emléke otthonra lelt köztünk, hálás magyarok között. Hogy Magyarország nem felejti el a magyar gyógyszeripar megteremtőjét.