Összefogás: Zsidó szervezetek a Radnóti Gimnázium felújításáért

2016. Augusztus 29. / 19:32


Összefogás: Zsidó szervezetek a Radnóti Gimnázium felújításáért

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskolája és Gyakorló Gimnáziuma épülete, amelyben az egykori Zsidó Gimnázium is működött, nagyon komoly felújításra szorul: a fenntartó ELTE, az iskola vezetése és – a MAZSIHISZ kezdeményezésére – számos zsidó szervezet fogott össze, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét a beavatkozás elkerülhetetlenségére. Molnár Katalint, az iskola igazgatóját kérdeztük a kialakult helyzetről.


moln__rkatalin_radnoti.jpg
A kép forrás: Zuglói lapok


MAZSIHISZ: Milyen állapotban van jelenleg az iskolaépület, vannak-e becslések arról, mennyibe kerülne a felújítása?

Molnár Katalin: Az iskola épülete nagyon leromlott állapotban van. A vörös téglából készült homlokzat és a rendkívül értékes műkő díszítések több helyen meglazultak. Az épület udvari részét az omlásveszély miatt több évtizede állványzat veszi körül. A műkő díszítések ideiglenes megtartására szolgáló vaspántok is elrozsdásodtak már. A homlokzat és a műkő ornamentika felújítása jelenti a legnagyobb költséget. Emellett az épület esővíz-elvezető és csatornarendszere olyannyira elhasználódott, hogy mindennaposak a beázások, az alagsori helyiségeket egy-egy nagyobb esőzés alkalmával elönti a szennyvíz. Az elektromos hálózat, a világítás, a vízvezetékrendszer, a fűtésrendszer, a nyílászárók elavultak, a folyosók belső burkolata omlik... Nem sorolnám tovább. A felújítási terveket készítő Zoboki Építésziroda szerint a teljes felújítás összege 2,2 milliárd + Áfa. A magas összeget a homlokzat és a belső terek egy részének műemléki felújítása indokolja. A Lajta Béla által tervezett art deco stílusú épület Budapest egyik értékes, külföldi útikönyvekben is szereplő műemléke.

M: Mi az oka a forráshiánynak, mikor kezdődtek a problémák?

MK: Az iskola fenntartója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem központi költségvetési intézmény. Sem korábban, sem most nem rendelkezik akkora források felett, amelyek egy ilyen nagyságrendű felújítást lehetővé tennének. Az ELTE kezelésében több mint 80 épület van. Az önkormányzati és az egyházi iskolák felújítására volt - van forrás, de az egyetemeknek nem volt ilyen forrásuk. Ezért a gyakorlóiskolák (jelenleg 28 ilyen intézmény van) általában véve rossz állapotban vannak. Az ELTE másik két gyakorlógimnáziuma, az Apáczai és a Trefort épülete ugyancsak rossz állapotban van, de ez a helyzet Szegeden is. A vidéki gyakorlóiskolák felújításához néhány esetben (pl. Szombathely) az önkormányzatok adtak segítséget. EU-s forrásokból energetikai felújításokra írtak ki pályázatokat az elmúlt években. Ezek egyik feltétele az épület külső szigeteléssel való ellátása volt. Ez a Radnóti esetében nyilván szóba sem jöhetett, nem is tudtunk pályázni. A felújításhoz mindenképpen állami segítség szükséges. Több éve lobbizunk ezért, reméljük, hogy sikerrel járunk, hiszen az ország legeredményesebb iskolái a gyakorlók, és az is fontos, hogy a leendő tanárok korszerű, élhető körülmények között szerezhessenek gyakorlatot pályájuk kezdetén.

M: Milyen egyéb finanszírozási előnyökkel vagy hátrányokkal jár, hogy az iskola nem tartozik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, hogy egyetemi gyakorló intézmény?

MK: Az iskola a többi állami intézményhez hasonló finanszírozást kap. Önálló gazdálkodású intézmények, ez a tervezhetőség szempontjából nyilván előny. A források szűkösek, mint a közoktatásban általában.

M: Melyek volnának a legsürgősebben elvégzendő munkálatok?

MK: Teljes felújítás szükséges, nem tudnék rangsort állítani. A homlokzat az életveszély miatt, az esővíz- és a csatornarendszer a beázások miatt, a belső infrastruktúra a tarthatatlan körülmények miatt felújítandó.

M: Mit lehet remélni az iskola, a fenntartó Eötvös Loránd Tudományegyetem és a zsidó szervezetek tervezett együttműködésétől?

MK: Az iskola a 20. század elején a Pesti Izraelita Hitközség támogatásával, a budapesti zsidóság közadakozásából épült, felekezeti iskolaként működött. Műemlék épülete fontos zsidó kultúrtörténeti emlék, megóvása, műemléki felújítása közös érdek. A 90-es években az egyház hosszas tárgyalások után nem igényelte vissza az épületet, de az egykori gimnáziumra emlékeztetnek – a hitközség és a régi diákok kérésére készült – márványtáblák az aulában. Az épület jelenlegi állapota méltatlan az egykori zsidó gimnáziumhoz.

M: Milyen terveik-szándékaik vannak az iskola zsidó múltjával kapcsolatban?

MK: A terv a műemléki felújítás. Erről árulkodik az omlófélben levő homlokzat... Tervezzük például a korábban imateremként szolgáló díszterem felújítását az eredeti állapot részleges visszaállításával. Ugyancsak szeretnénk a lányok díszterméül is szolgáló tornaterem karzatának, festésének rekonstrukcióját. Mindezek mellett (magyar és angol nyelvű) állandó kiállítást tervezünk az aulába az iskola épületének múltjáról, illetve Ocskay Lászlóról, aki több ezer zsidó embert mentett meg a vészkorszak idején az iskolában működő munkaszolgálatos táborban. Szeretnénk, ha az iskolát felkereső egyre több látogató – az épület több útikönyvben is szerepel – méltó körülményeket találna, és megismerhetné a múltját is.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek