Mai születésnapos: Rosa Luxemburg, a vörös Rosa, egy büszke és szabad gondolkodó

Már 16 évesen harcos szociáldemokrata az oroszok által uralt egykori Lengyelországban, aztán Németországban: amikor elvtársai cserbenhagyják és a világháború hívéül szegődnek, előbb öngyilkos akar lenni, aztán kommunista lesz inkább, de Leninék forradalmi terrorját elítéli „a másként gondolkodás szabadságát” hirdetve. A szpartakista forradalmat leverő egykori elvtársai által mozgósított szabadcsapatok ölik meg 1919-ben, holttestét egy kanálisba dobják.

A hatalmas, már régen megsemmisült lengyel zsidóságba születik ő is ötödik gyermekként: édesapját politikai szenvedélyét, édesanyjától intellektuális érdeklődését örökli visszaemlékezései szerint.

Tizennyolc évesen már a letartóztatás elől menekül Zürichbe, ahol elvégezi az egyetemet, a városban az első nők egyikeként, filozófiát és közgazdaságtant tanult.

Németországba megy, hogy a munkásmozgalom harcainak közepébe vethesse magát, a szociáldemokrata párt baloldalán kezd el politizálni, itt ismeri meg legkedvesebb barátját, akinek a nemsokára esedékes Nemzetközi Nőnapot köszönhetjük, Clara Zetkint.

Hatásos szónok volt és ez már a 20. század első éveiben is hozzásegítette néhány rövidebb börtönbüntetéshez. Energiáit egyre inkább a háború elleni mozgósítás foglalta le, amelynek közeledését valóban pontosan előrejelezte. Úgy vélte, hogy a kapitalizmust csak a gyarmatosítás és a gyarmatosító háborúk tarthatják életben, amelyek ezért a kapitalizmus logikáján belül elkerülhetetlenek. Általános sztrájkot remélt, a munkásság nemzetközi összefogását az értelmetlen vérontás ellen. A háborús hangulat 1914-re eluralta Európát és Rosa Luxemburgot még a saját pártja is elárulta, ők is támogatták a hadbalépést, éppen úgy, ahogy a francia szocdemek is elárulták az elveiket.

Luxemburg parancsmegtagadásra bíztatott, vagyis szörnyű módon uszított a háború ellen, amiért meg is lett a jutalma újabb börtönévekben.

Az összeomlás után szabadult és újra elkezdte szervezni a Spartacusról, a lázadó római rabszolgáról elnevezett mozgalmát, amelyből a kommunista párt is kifejlődött. Még a börtönben írt szövegeiben kritizálta a bolsevik forradalmat, Leninéneket, akik elfojtják a vita, a szólás és a sajtó szabadságát. Róluk írja leghíresebb mondatát, hogy „a szabadság mindig a másként gondolkodás szabadságát jelenti”.

Bár ő maga a parlamentáris út híve lenne, támogatja az 1919 januári szpartakista felkelést, amelyet a szociáldemokrata hatalom, saját egykori tanítványai példátlan brutalitással fojtanak vérbe. A piszkos munkát olyan szélsőjobboldali rohamcsapatok végzik el, amelyek egy része aztán be is olvad az SA-ba. Rosa Luxemburgot is foglyul ejtik, megkínozzák és kivégzik, holttestét egy csatornába dobják, ahonnan hónapokkal később kerül csak elő. Egyesek szerint ez a weimari köztársaság születése körül zajló történet máris a náci Németország árnyait vetette előre.

Rosa Luxemburg olyan elvhű ember volt, aki minden áldozatra kész volt a meggyőződéséért és mégsem szűnt meg közben védelmezni, még a börtönből sem, „a másként gondolkodás szabadságát”. Nem véletlenül gyűlölte őt halálában is Sztálin, minden oka megvolt rá.

Nemsokára 100 éve lesz már, hogy 48 éves korában meggyilkolták.