Mai születésnapos: Koltai Róbert, aki megmondta, hogy Sose halunk meg

2016. December 16. / 12:29


Mai születésnapos: Koltai Róbert, aki megmondta, hogy Sose halunk meg

„Gyuszi bácsi, te zsidó vagy? Néha, apukám, néha. De nem kell mindig odafigyelni... Aki mindent meghall, hamar meghal” (Sose halunk meg).


Koltai a legbátrabb magyar színházi forradalom műhelyében, Kaposváron volt fiatal színész a ’80-as években. Ekkoriban született meg Illetékes Elvtárs figurája is, aki a végóráit élő kádárizmus sötét kőbutaságának jelképévé vált és a rögtönzést, a közönség bevonását Nagy Endre szellemében újra beemelte a kabaré világába. Illetékes Elvtárs maga nem sokkal a rendszerváltás után lényegében nyugdíjba ment, bár haknizni néha visszajárt, de az erőszakos ostobaság szerencsére örök, úgyhogy ma is lehetne bőven mondanivalója, bármikor feltámasztható lenne. Életének ezt a korszakát két fergeteges, felszabadult ökörködés keretezi: az 179-es Indul a bakterháztól az 1989-es Legényanyáig tart.

De a nagy pillanat, amiért érdemes megszületni, a rendszerváltás után jött el számára: 1992-ben leforgatta első filmjét rendezőként, amelynek címe csak látszatra volt hetyke és vidám: Sose halunk meg. Egy kamasz fiú és a nagybácsija néhány közös napjáról szól, amelynek során a gátlásos Imi megtanulja szeretni, egyáltalán elfogadni az életet. Gyuszi bácsi, akinek magának nincs gyereke, felelőtlen, nagyhangú handlé, az élet alsó fertályának vállfaárus császára, aki azért mégis nagyon jól érti és ismeri unokaöccse szorongásait. Egy futó piaci összeveszés alkalmával lezsidózzák a film egy pontján, akkor hangzik el közte és Imi között a fenti dialógustöredék. „Néha.. de nem kell odafigyelni”, nem kell meghallani mindent. Ismerős, ugye? Arrébbállunk, lehalkítjuk a hangunkat, aztán gyorsan kiabálunk tovább valami másról. Gyuszi bácsi, az elsőre olyan nagy vagánynak tűnő Gyuszi bácsi fél: azért viccel, mert fél, azért kiabál, mert fél. Vállfaárus, aki arról álmodik, hogy nyer majd az ügetőn egyszer. Csak egyetlenegyszer. Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet. A Klauzál-tértől a lóversenypályáig.

És ettől a pillanattól már értjük: nem teljesen igaz, hogy sose halunk meg. Nem sokszor, de „néha” azért egy egészen picit mégiscsak meghalunk. Néha, apukám, néha. Hiszen a film nézőpontjából mindez már régmúlt, visszaemlékezés a távoli kamaszkorra. Amikor megpillantjuk Gyuszi bácsit a Sose halunk meg című film főszerepében, akkor már réges-régen nem él. Talán már a lóversenypályán ottmaradt, amikor végre összejött a Sóhaj-Szobaasszony-Fárosz tipp, helyre, tétre, befutóra.

Mindannyian jól ismertük Gyuszi bácsit, ki-ki saját élete „Klauzál-teréről”. Ezt a sajátos, jellegzetesen zsidó, a kispolgárság és a proletariátus között lebegő, fifikás, mégis oly esendően ügyetlen figurát átlátszó dörzsöltségeivel, védekezően harsány humorával. Majdnem minden magyar zsidó családnak (és bizonyára nagyon sok nem zsidó családnak is)) megvolt a maga Gyuszi bácsija, akiknek Koltai minden képzeletet felülmúlóan népszerű, csodálatosan szép filmje romolhatatlan emléket állított. Rég elmentek már mind, de – hála Koltai Róbertnek – sose halnak meg egészen. Nem lehetünk elég hálásak ezért neki.

Ma lett 73 éves, éltesse sokáig az Isten.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek