Mai születésnapos: Herskó János, a nagy zsidó rendező, akinek Szabó Istvánt is köszönhetjük

Édesanyját meggyilkolják a holokausztban: az ebből származó hitek és kétségek foglalkoztatják csonkán maradt, hirtelen megszakadó pályáján, egy árva zsidó nemzedék története a hazugnak bizonyuló szocializmusban. Még elindítja pályáján Szabó Istvánt, aztán utolsó filmbeli énjét, Gábor Miklóst beleöli a Dunába, ő maga pedig disszidál Kádár Magyarországáról 1970-ben.

Miután édesanyját elpusztítják, 19 évesen, 1945-ben beiratkozik a bölcsészkarra. Filozófiát, esztétikát és művészettörténetet tanul, hogy végül filmrendezővé váljon.

Jellemző módon egy a metróépítésről szóló „termelési” propaganda-filmmel kezdődött a pályája, amely az önvád és a bizonytalanság erősödéséről, a teljes kiábrándulásról szólt, oda vezetett.

Első „igazi” filmje, a Kosztolányi Dezső szerint „tündéri realista” zsidó író, Gelléri Andor Endre novelláinak feldolgozása volt, a Vasvirág, Töröcsik Mari pályakezdésének egyik szép pillanata: Törőcsiket ő is nagyon szerette, többször is visszatért hosszú hallgatásokat követő filmjeiben. A képeken még szinte kételytelen bizakodás érezhető, a Horthy-korszak nyomorult, kiszolgáltatott, agyondolgoztatott munkásai vagy társadalom alatti kisegzisztenciái, a nyomortelepek világa válik újra élővé a filmben, az új rendszer igazolása, őszinte és immár azért nem propagandisztikus vallomásként. A munka megjárja Cannes-t, jelölik az Arany Pálmára, nemzetközi filmsiker lesz, bár Magyarországon kevésbé szeretik és gyorsan, végérvényesen elfelejtik: ahogy Gellérit magát is végül.

A Két emelet boldogság könnyűkezű, de már itt-ott kritikus szatírája (Törőcsik mellett játszik benne Kiss Manyi, Garas Dezső, a Szabó-család névadója, Szabó Ernő, Domján Edit és Kaló Flórián) után születik meg a legfontosabb, legőszintébb filmje, a Párbeszéd egy édesanyját elveszítő, hithű kommunistává váló zsidólányról és munkáskáder szerelméről, Sinkovits Imréről, az ő konfliktusaikról, közös hitükről, amely valahogy mégsem hozza össze őket, naivitásról és cinizmusról, a szocializmus, az egyenlőség reményéről, amely egyre inkább illúziónak bizonyul. Ez a legfájdalmasabb, legőszintébb generációs filmje, amelynek első asszisztenseként egy igencsak hasonló nemzedéki problémákkal küszködő zsidó fiú tűnik fel, akit úgy hívnak: Szabó István, és aki innen indul megcsinálni első filmjét, Az álmodozások korát – ezek a problémák vezetik végig a művén – a szülő hiánya, a hit és az árulás, a felnövés kérdései és a magyar zsidó életutak. Ő Herskó János legközelebbi rokona, tanítványa – az Apa forgatókönyvének írásába be is segít.

Herskó legismertebb, legnépszerűbb filmje, a Szevasz, Vera. Címszereplő sztárja az akkor 20 éves amatőr színész, mára elismert szociológus, Neményi Mária, közösségünk kiváló barátja, György Péter felesége. Az ő karaktere ugyanaz a nyílt tekintetű, bizakodó gyereklány, aki a létező szocializmus mindennapjaival szembesül, a jelszavak üres kulisszáival. Ekkor már nagyon közel van, egyre közelebb a szakítás.

Amely az N.N a halál angyalában jön el 1970-ben, 25 évvel a pályakezdés után. Gábor Miklós, a neves pszichológus sorozatot indítana a tévében a 40-es korosztály problémáinak kibeszélésére, de az indulás előtt halálhírét költik, utolsó abszurd napján egy taxisofőrnő, Törőcsik Mari lesz Vergiliusa a létező szocializmus groteszk, szánalmas poklában – Törőcsikkel indult Herskó és Vele is búcsúzott. Országát, amelyhez anyátlan árvaként kétségbeesetten kötődött, a szebb új világ ígéretét kegyetlen, kíméletlen harsánysággal nevetteti ki Herskó, hogy a nap végén egy Ladát lássunk csendben elsüllyedni a Duna hullámaiban. És vége. Herskó leszámolt a hazájával, rendezői pályájával és egész addigi életével: legyintve búcsút intett és a leginkább megvalósult szocializmus hazájába, Svédországba távozott, korabeli szóval „disszidált”. Huszonöt év alatt sikerült belőle kiölni a szocialista Magyarországgal kapcsolatos álmait a rendszernek, a sebzett, árva zsidófiú ragaszkodását. Svédországban tanított és a Kádár-korszak végnapjaiban, aztán a rendszerváltás után újra felé fordult egy időre a fiatalok érdeklődése.

Megszakadt pályájának íve szépen kirajzolódik, ennyiben mégis teljes: távozásakor itt hagyta a filmjeit, egy becsületes és radikális döntés érvényes emlékét, amelyet ő inspirált és Szabó Istvánt, akit ő segített és inspirált.

Bő öt éve, 2011 októberében hagyott itt minket 85 évesen.