Mai születésnapos: Gárdos Péter, egy romantikus holokausztregény világhírű szerzője

Két gyerek levelezéséből szövődött örök szerelem, az első találkozás utáni döntéssel, hogy mindig együtt maradnak: még 52 éven át. A helyszín Svédország, az idő 1945 és a háttér a holokauszt. És egy – állítólag – halálos betegség.

Emlékeznek a jelenetre, amikor az 56-os forradalom alatt szóbakerül, hogy nem zavarja-e esetleg Hernádi Juditot a lövöldözés, mert ha igen, akkor leállítjuk-igéri meg epésen Garas Dezső. A Szamárköhögés a (0-as évek meglepő módon igen jó 56-os filmeket termő idejének egyik legsikerültebb vállalkozása, amely hol felszabadultan, hol keserű humorral szorong azon, ami épp történik, a történelmen, mert igazából nem annyira tudja leállítani. Pedig igazán jó volna, ha valaki végre le tudná. Ez a derűs humorral, bizakodóan szorongó alaphang Gárdos Péter munkáinak egyik legszembetűnőbb jellemzője rendezőként, filmesként és íróként egyaránt. Mindig személyes és vallomásos, a Szamárköhögésben és másképpen, de nem is annyira régen világsikerré vált könyvében, a Hajnali lázban is.

Amelynek kezdete a vég. A második világháború vége, Európa legirtózatosabb háborújának alig lezárult pusztítása, az idő, amikor körbenézünk a romokon, eltemetjük a halottakat és figyeljük, hogy mi marad a világból és hányan maradnak meg a félholtak közül. Egy zsidó ifjú Svédországban próbál továbbélni annak ellenére is, hogy orvosai kevés esélyt adnak neki a folytatásra. Egy magyar zsidó lányt keres, aki szintén itt lábadozik valahol és akivel el lehetne kezdeni a deportálás után immár az életet. Mert még ha a halál völgyének árnyékában jár is ez ifjú, ahol az elmúlt évet töltötte, nem fél, mert bízik az Istenben, aki elküldi számára azt, ami erősebb a halálnál, a szerelmet. És valóban, jő az ő hitvese, jő hegyeken szökellve. Ír az összes magyar lánynak, akik ott várják az életet, ahol ő, hogy itt van, hátha lesznek, akik válaszolnak és hátha Ő, az, akit keres, is közöttük lesz. Közöttük is van. Megszületik a szerelem a holokauszt idején vagy csak kicsivel utána. Meglátogatja, egymásba szeretnek, összeházasodnak és a fiatalember természetesen ezután már nem halhat meg. Több mint 50 évvel éli így túl az orvosok által megígért halála napját. Jól mondja az Énekek Éneke: mert erős a szerelem, mint a halál, még vele is szembeszállhat. És az új élet nem akar emlékezni saját fogantatására, arra, hogy a holokausztban elpusztult világok romjain eresztett gyökeret.

A levelek a szekrény aljába kerülnek, a megismerkedés története elsüllyed az időben. Egészen addig, amíg az 52 évvel eltolt halál, a levélíróé végül elérkezik. Ekkor szólnak csak újra a levelek, ekkor tudja meg a Szamárköhögés rendezője, hogy így találkozott az édesapja és az édesanyja. Azt, hogy kezdődött az ő földi sztorija. És a gyakorlott szemű rendező azonnal észrevette, hogy egy megrázó romantikus forgatókönyvet tart a kezében, annak a nyersanyag. És mivel mindenkinek van egy regénytémája, a saját élete, Gárdos lehívta a saját kreditjét és megírta a szülei történetét, saját ismeretlen életkezdetét. Amely, ha nem is rögtön, de kis lendületvétellel kolosszális nemzetközi könyvsiker lett. Szép, érzelmes, lendületes próza egy mindenkihez szóló és mindenki számára érthető történettel arról, hogy az élet szent okokból élni akar. Hogy akinek van társa, annak mindene van, az megmenekült ebben az idegen világban, ahová nem tudni, hogy honnan érkezünk és nem tudni, hová megyünk el belőle: és mégis lehetünk benne otthon, ha van kihez hazamennünk. Amikor a film is megszületett, Gárdos Péter megkérte az édesanyját, hogy ne sírjon rajta, csak majd a végén, egy kicsikét. De tudják, mit, Önök, ha jólesik, nyugodtan sírjanak, miért ne sírnánk a halált lebíró szerelem történetén, egy szép zsidó történeten, egy szép magyar történeten, amely szőröstül és bőröstül a miénk. Gárdos Péter munkája nyelvek tucatjain látott már napvilágot, a legkelendőbb irodalmi exporttermékünk az utóbbi években.

A szerző, a szerelmes túlélők gyermeke pedig ma lett 69, ma lépett be a 70. életévébe. Isten éltesse, édesapja emléke, amely immár örök, legyen áldott, a szülők szerelme vigasztaljon bennünket nehéz pillanatainkban, hogy ne adjuk fel a reményt, hogy van igaz és soha véget nem érő szerelem, van mindig és mindenhol.