Mai születésnapos: Bruno Kreisky, Ausztria első zsidó kancellárja, egy ellentmondásos szocialista

A nyomor és az Első Köztársaságban dúló pártos erőszak tette szocialistává a textilgyáros tizenöt éves kisfiát, Bruno Kreiskyt, aki Willy Brandt kortársaként a szociáldemokrata jóléti állam fénykorában lett Ausztria első zsidó és máig legsikeresebb szocialista vezetője, aki nem mindig játszott pozitív szerepet Izrael életében.

Bár még éppen Ferenc József agg birodalmában születik meg, tevékeny ifjúkora már az első Osztrák Köztársaság idejére esik. Arra az időszakra, amikor a jobb és baloldali erőszakszervezetek rendszeresen verik egymást az utcán, amikor az erőszakszervezetek szabályos vérfürdőt rendezve oszlatnak fel egy a büntetlenül gyilkoló jobboldali milíciák elleni, zavargásokba torkolló tüntetést 1927-ben: ő, a „vörös Bécs” szülötte lelkesen a szocialisták mellé áll.

Amikor a véres történetű és rövid életű köztársaságot felváltja Dollfussék győztes ausztrofasizmusa, a lelkes zsidó fiatalember pártját betiltják, ő maga illegális pártmunkás lesz, aztán a dolgok rendje szerint börtöntöltelék egy időre. Az ausztrofasizmus dicsőséges országlásának aztán az Anschluss vet véget, Bruno Kreisky pedig belátja, hogy zsidóként és szocialistaként egyaránt jobban teszi, ha elhagyja a Harmadik Birodalomba betagozódó egykori Ausztriát. A háborút a semleges Svédországban, menekültként éli túl: itt találja meg az életre szóló szerelmet, innen házasodik.

Egy szociáldemokrata köztársasági elnök hívja haza, részt vesz az 1955-ös tárgyalásokban, amelyek megszállt országból valóban függetlenné változtatják Ausztriát és része lesz a második köztársaság kínos aprólékossággal kiegyensúlyozott politikai életének. Azért, hogy ne ismétlődhessenek meg a jobb és baloldal utcai harcai, rendszeresen néppárti-szocialista nagykoalíciók kormányozzák Ausztriát, 1959-től ő is ilyen koalíciós kormányok kivételes diplomáciai érzékű külügyminisztere ciklusokon átívelően.

Az 1970-es választást úgy nyeri meg a szociáldemokraták vezetőjeként, hogy nem szerez abszolút többséget, de nem köt koalíciót, inkább a rovott – jó, ne finomkodjunk: náci – múltú Szabadságpárt külső támogatásával kezd el kormányozni: igen, ez az a párt, amelynek vezetését jóval később Jörg Haider veszi át, az osztrák szélsőjobb híres, nemrég kis híján kancellárt adó ereje. A választási törvény átalakítása után új választások következnek, amelyeket már fölényesen megnyernek a szocialisták: elkezdődik itt is, mint a szomszéd NSZK-ban Willy Brandt alatt (vagy Harold Wilson Angliájában) a szociáldemokrácia ’70-es évekbeli – mindeddig utolsó – európai fénykora: a jóléti állam, a szociális biztonság, a jogkiterjesztés és a növekvő életszínvonal időszaka. Ezt a periódust Németországban Willy Brandt, Ausztriában pedig az első zsidó kancellár Bruno Kreisky neve fémjelzi. Még két választást nyer meg Kreisky zsinórban, 1983-ig marad a székében.

Visszaszorította az Ausztriában hagyományosan erős katolikus egyház politikai befolyását, dekriminalizálta a homoszexualitást és az abortuszt, sok más helyen is enyhítette a büntető tör, de jó kapcsolatot tartott fenn Franz König bécsi érsekkel. Számtalan szociális reformot vezetett be, javította a munkakörülményeket, 40 órássá tette a munkahetet, törvényekkel segítette elő a korszak a nők egyenlőségét és kisebbségi jogokat biztosított a nemzetiségeknek. Brandthoz hasonlóan próbált közvetíteni – közép-európai vezetőként – a kelet és nyugat között.

Ahogy Izrael és az arab világ között is, és ha valamiben, hát ebben nem volt sikeres. Ő maga nem volt cionista, nem volt vallásos zsidó sem, de valamiképpen mégis zsidónak, zsidó származású osztráknak tekintette magát. Izrael őt ugyan nem vonzotta, de nem vitatta, hogy a létezése fontos és indokolt. A szovjet zsidóság, amikor már úgy-ahogy engedték őket a ’70-es években, Ausztrián keresztül akadálytalanul emigrálhatott Izraelbe egy 1973-as terrortámadásig. Ausztriában foglyul ejtettek egy zsidó emigránscsoportot és azzal fenyegettek a terroristák, hogy megölik őket, ha nem zárják be a schönaui átmeneti tábort, amelyen át Izraelbe mentek az orosz alijázók. Kreisky engedett a zsarolásnak, magára vonva Izrael szintén szociáldemokrata vasladyje, Golda Meir haragját.

Két bőven élete második felében járó (Kreisky 62, Meir már 75 éves ekkor), sok mindent átélt zsidó szociáldemokrata roppant feszült hangú tárgyalására került sor, amikor Golda Meir meglátogatta ezekben a feszült napokban Kreiskyt. Lényegében árulással, a terrorizmus támogatásával vádolta meg kollégáját és azzal, hogy immár közömbössé vált saját népének sorsa iránt. Kreisky szerint ő elsősorban a foglyok életéért volt felelős és a terror elleni mégoly következetes harc sem oldja meg a politikai problémákat. Meir joggal felelhette, hogy alávetni magunkat a terrornak talán szintén nem tökéletes megoldás. Meir visszaemlékezése szerint elhangzott a beszélgetésen, hogy az öreg zsidó elvtársakat mégiscsak két világ választja el egymástól: ha tetszik, akkor a világok egy diaszpóra-zsidó identitást választottak el egyfajta izraeliségtől. A tábort bezárták mindenesetre, Golda Meir feldúltan távozott, de az orosz zsidók továbbra is el tudtak jutni Ausztrián át Izraelbe. Ennél súlyosabb ügy azonban, hogy a Meirrel folytatott tárgyalása utáni napokban kitört jankiperi háborúról, Izrael legsúlyosabb veszteségeket hozó háborújáról Kreisky valószínűleg napokkal előre tudott, de – talán mert nem vette komolyan a fenyegetést, talán másért – nem talált módot arra, hogy időben megossza értesüléseit az izraeliekkel. Épp ő, aki olyan okos és lelkes menedzsere volt a nemzetközi konfliktusoknak.

Kreisky utolsó éveiben még megvédte a náci múltú Kurt Waldheimet Ausztria nemzeti önrendelkezésére hivatkozva, mondván, hogy a náci múltat némiképp nehezményező Zsidó Világkongresszus kívülről ne akarjon kívülről belebeszélni abba, ki legyen Ausztria köztársasági elnöke és fontosnak tartotta még Jörg Haidert is figyelemreméltó politikai tehetségnek nevezni. És ezek a gesztusai, akárhogy is, nehezen magyarázhatóak a korszakos zsidó politikus dicsőségére. Nagy ember volt és nagy volt az árnyéka is.