Mai születésnapos: a matematika szerény zsidó zsenije, aki köszönte, nem kért több millió dollárt

Grigorij Perelman megoldott néhányat élete első negyven évében a matematika nagy rejtélyei közül, de a díjakat, amelyeket ezerszer megérdemelt, nem fogadta el a munkájáért: ha mindenki tudja, hogy a bizonyítás helyes, akkor megvagyunk, nincs szükség más elismerésre, lehet menni dolgozni tovább. A zsidó etika legmélyebb megnyilvánulása ez: nem a pénz, a hírnév, az ego és az én zsenim a fontos, hanem a másokért végzett munka.

A Szovjetunióban született egy zsidó családba és az édesanyja abbahagyta matematikai tanulmányait, hogy az egész életét neki szentelhesse: a gyermek korán meghálálta a törődést, már tízéves korában is szabad szemmel jól látható, páratlan matekzseninek mutatkozott.

Sorra fejtette meg fiatalkorában a matematika leghíresebb problémáit vagy legalábbis jelentősen hozzájárult megfejtésükhöz. Nem volt még 30, amikor egyik sikere után az Egyesült Államok legjobb egyetemei könyörögtek neki egymás szavába vágva, hogy legyen a munkatársuk kolosszális fizetésért, de ő megvonta a vállát és visszatért a saját kutatóintézetébe, mert dolgozni mindenhol remekül lehet, csak érdeklődés kell hozzá.

A matematikai Nobel-díjat, a Fields-érmet 2006-ban ajánlották fel neki, de nem hozták vele lázba. Azt felelte a javaslattevőknek, hogy „nem érdekel a pénz és a hírnév; nem akarom, hogy bámuljanak, mint az állatkertben”.

Tettek egy további kísérletet 2010-ben is, megpróbálták rábeszélni, hogy fogadjon el legalább egymillió dolláros matematikai díjat, ha meg nem sértik vele. De megsértették. Igazságtalannak érezte a döntést, szerinte egy másik kollégája legalább annyira megérdemelte volna az egymillió dollárt. Az ő javára senki ne legyen igazságtalan. A milliós jutalmat visszaküldte a feladónak azzal, hogy nem érdemli meg.

Összességében azzal a mondásával lehetne összefoglalni az életfilozófiáját, hogy „mindenki tudja, hogy a bizonyítás helyes, más visszajelzésre nincs szükség”.

A díj semmi, a pénz semmi, a hírnév semmi, ahogy a prédikátor Salamon tanítja. A munka, az Isten és a közösség szolgálata, a világ megértése számít csak, az, hogy végezzük a dolgunkat, ki miben jó.

Az Atyák Tanításaiban az áll, hogy „a nap rövid, a munka rengeteg, a munkások lusták, a jutalom hatalmas és a Gazda sürget”. Isten előtt Grigorij Perelmannak nincs félnivalója. A Gazda sürgeti és ő siet, dolgozik. Az utóbbi években teljesen visszavonult minden intézménytől, minden nyilvánosságtól, dolgozik alighanem és ő tudja csak, hogy min, rajta kívül pedig a Gazda. Majd mi is meg tudjuk, ha eljön az idő.

További jó munkát kívánunk 120 évig Grigorij Perelmannak, a zsidó zseninek és példaképnek.