Mai születésnapos: A 85 éves Szinetár Miklós

Tizenkét évesen vészeli át a holokausztot, 1944-et, tizenhét éves korában, érettségi nélkül veszik fel a főiskolára, ahová Major Tamás bíztatására jelentkezik és huszonkét éves, amikor megrendezi, „a” Csárdáskirálynőt Honthy Hannával, Feleki Kamillal, Rátonyi Róberttel. Ő a tévé első számú rendezője a televíziózás nagy korszakában, a Ki mit tud híres zsűrielnöke, a demokratikus, mindenkihez szóló kultúra legkiválóbb híve. Az elitista gőgöt utálja, a minőségből viszont nem enged.

szinet__rmiklos.jpg
Szinetár Miklós a budapesti Operaház nézőterén (Fotó: Czimbár Gyula, MTI)

A Bérkocsis utcában cseperedik, pár méterre a helytől, ahol a hatos megáll és az EMKE cigánya zenél. A később felrobbantott Nemzeti, a színház mellé hozza őt az előrelátó józsefvárosi gólya. Abba az utcába épp, amelynek első szakasza, ahol a Rabbiképző épülete áll, ma Scheiber Sándorról van elnevezve.

A Madách Gimnázium iskolaújságjának adott interjújában mesélte, hogy a ’40-es években „a Madách vállalta, hogy a mindenhonnan kiszorult zsidó gyerekeket egy-egy külön osztályban tanítja” és ő, aki nem tekintette magát a származás véletlenén túl zsidónak, máig is hálás ezért. A tanítás azonban 1944 márciusában ismeretes módon megszakadt és a jó fejű, agilis fiatalembernek 1946-ig kellett várnia, hogy visszatérhessen a Madách falai közé. A ’44-es évet és a ’45-ös első heteit még a csillagos házban múlatta, aztán azzal, hogy keresztülszökött a fronttá vált városon.

Érettségi előtt egyfelől megbukik matekból a Madáchban, másfelől küld egy maga szerezte drámát Major Tamásnak a Nemzetibe. Major bíztatja, hogy felejtse el a matematikát úgy, ahogy van, inkább felvételizzen villámgyorsan a Színművészetire, ahová fel is vették, úgyhogy az érettségivel nem is bajlódott már tovább. Minek?

Sok dolga volt: 17 éves korától 22 éves koráig korszakos rendezővé kellett érnie és ezt – szemben az érettségivel – abszolválta is. A húszas évei legelején járó, szinte még gyermeknek tekinthető fiatalember 1954-ben a magyar operettjátszás óriásait, Honthyt, Felekit, Rátpnyit rendezte Cilikeként, Miska főpincérként és Bóni grófként. Az előadás 50 évre döntötte el a Csárdáskirálynő színpadi sorsát, olyan siker volt, amilyet azóta magyar színpad még nem látott és nem is lesz ilyen többe sehol, talán még túl az Óperencián sem. A kis Szinetárnak még ott volt a tojáshéj a fenekén, de már beírta magát a színháztörténetbe. Képzeljék, mit produkál, ha még matek-érettségije is lett volna. Nem sokkal később ő állította színpadra az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját is, amelynek verseit Vas István írta, történetét pedig Radnóti Miklós sorsa ihlette.

A Magyar Televíziónál gyakorlatilag a kezdet kezdetétől ott volt főrendezőként, művészeti vezetőként, az, hogy olyan színvonalas és mindenki számára vonzó volt a tévé művészeti programja a hőskorban, amilyen, az tekintélyes részben az ő érdeme. Felismerte, hogy a tévé, az akkori új médium a minőségi kultúrát akkora tömegekhez tudja eljuttatni, amilyenekről addig álmodni sem lehetett, hogy a tévé a kultúra demokratizálásának legnagyobb esélye, amelyet ő maradéktalanul ki is használt. Minden túlzás nélkül a magyar televíziózás és a magyar kultúra hőse.

Elgondolhatatlanul sokat tanított és rendezett, igazgatott (hosszú éveken az Operaházat is) élete első 85 évében és pár éve még azt nyilatkozta, hogy mindeközben rendszeresen sportol is, minden egyes nap. Nemrég, a Heteknek nyilatkozva így foglalta össze egyik nagy műfaja, az operett bölcsességét: „ha jól játsszák, akkor szomorúság és vidámság együtt van, a dolgok a végén megoldódnak, de mindnyájan tudjuk, hogy igazából nem oldódnak meg. Az egész kelet-európai élet ilyen, hogy a dolgok itt igazán soha nem szoktak megoldódni”.

Hát nem, nem szoktak, de mi azért csak ugorjunk be a nagybőgőbe. Isten éltesse sokáig, jó egészségben a 85 éves Szinetár Miklóst.