Kárpáti György olimipiai bajnok, egy magyar zsidó sportolóóriás

2017. Június 25. / 19:25


Kárpáti György olimipiai bajnok, egy magyar zsidó sportolóóriás

Amikor kisgyerekként úszni és focizni kezd éppen, fel kell varrni a sárga csillagot. Egy védett házban marad életben tíz évesen és rá hét évvel már a magyar történelem legfiatalabb olimpiai bajnoka.


Az anyukájával vészeli át 1944-et a nemzetközi gettóban gyors, ügyes, életrevaló gyerekként, akinek azt a pár hónapot, amíg a születése helytelen mivolta miatt meg akarják gyilkolni, ki kell hagynia a versenysportból. Érzékeny veszteség ez, amelyet az ifjú és nagyra hivatott Kárpáti gyorsan pótol, annyira siet, hogy már 1952-ben olimpiai aranyérmet szorgoskodik össze magának, élete első olimpiáján, 17 éves fejjel. Ez volt a legsikeresebb magyar olimpia, ekkor lesz aranyérmessé a csapatbeli társ, Gyarmati Dezső felesége, Székely Éva, akinek szintén nehezítette a fejlődését az 1944-es időszak, de ő is megoldotta azért. A nagy kapkodásban Kárpáti már el is veszíti a féket, kénytelen még két olimpiai aranyat megnyerni és nagyjából minden idők egyik legszédületesebb teljesítményű sportolójává lenni, aki gyorsasága és ötletessége miatt szimplán foghatatlan. Azt csinál a vízben, amit akar. És az is kiderül róla, hogy a parton is elég ügyes, ő írja Peterdi Pállal együtt a legjobb vizilabdás anekdotákat, könyvei teszik igazán összetéveszthetetlen figurává, akit majdnem annyian szeretnek és olyanféleképpen, mint a vele együtt, azonos időben tündöklő Aranycsapat focistáit. És ő az egyike a fradista zsidók egyáltalán nem kicsi közösségéből való nagyságoknak is, ha van Fradi-szív (van hát, a szív mindenért képes lelkesedni), akkor rajta láthatni, milyen az, akit ez visz előre. Nem a Fradi érdekes elsősorban, hanem a klubhűség és Kárpáti története, történetei nem választhatóak el a Ferencvárostól. Edzőként még beszáll Gyarmati mellé egy negyedik aranyérem összeszervezésébe is, mert ennek az embernek semmi nem elég és amihez nyúl, aranyéremmé alakul.

Nekem az édesanyám zsidó, és együtt éltünk a Népszínház utcában az anyai nagymamámmal is-emlékszik vissza a holokausztra a Maccabi honlapján és az egészből leginkább az anya iránt érzett hála és a féltő szeretet marad meg azoknak a memóriájában, akik odafigyelnek rá. Azt is mondja, hogy nem akar hencegni, mert nem zsidós szokás. Értjük az öniróniát, de ő csak hencegjen nyugodtan azzal, amit elért. Belefér.

Isten éltesse sokáig a 82 éves Kárpáti Györgyöt

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek