Itt az új zsidó naptárunk, vegyék, vigyék, szeressék!

2021. Szeptember 13. / 13:53


Itt az új zsidó naptárunk, vegyék, vigyék, szeressék!

Már kapható a zsidó időszámítás szerinti 5782-es zsinagógai évre szóló, gyönyörű kiállítású luáh, amely megvásárolható a Mazsihisz székház (Budapest, Síp utca 12.) első emeleti rabbiságán és a Kosher Deli Budapest étteremben (Budapest VII. ker., Síp utca 12.) A luáh szerkesztője Radnóti Zoltán főrabbi, az előszót prof. dr. Schőner Alfréd főrabbi írta. A borító és a grafikai tervezés Tausz Gábor Ezra munkája.


Az 5782-es évre szóló, karcsú kis kötet a polgári időszámítás szerinti 2021. augusztus 30-tól 2023. január 1-ig tartalmazza a naptárat. A következő templomi évre vonatkozó időszámítás és ünnepnapi rend mellett az elegáns kiállítású – sárga és kék színű borítóval is kapható – kötetben megtalálhatók  a legfontosabb templomi szokások és tudnivalók a zsidó hónapok és jeles napok ismertetésével. 

lu (2).jpg

Akár az előző évi luáhban, ebben is megtaláljuk a legfontosabb áldásokat magyarul és fonetikus átírásban; valamint több imát héberül, magyar fordításban, szefárd és askenázi fonetikus kiejtéssel. Kapunk egy részletes listát a fontosabb zsidó sajtóorgánumok, folyóiratok, időszaki kiadványok, honlapok és blogok címével. 

lu (1).jpg

A kötetben szerepel a Mazsihisz szervezeti leírása és összetétele a taghitközségek, intézmények, a különböző zsidó szervezetek főbb adataival, elérhetőségével együtt. Külön erénye a kötetnek, hogy a környező országok zsidó hitközségeinek elérhetőségeit is tartalmazza Ausztriától Ukrajnáig. 

Szerkesztette: Radnóti Zoltán főrabbi, a budapesti rabbiság igazgatója
Munkatárs: Bence Réka
Borító és grafikai tervezés: Tausz Gábor Ezra
Felelős kiadó: Heisler András, dr. Kunos Péter
Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben. 
Ára: 1000 Ft.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek