Heisler András, a Mazsihisz elnöke az Egyesült Államokban tárgyal

2020. Március 03. / 19:20


Heisler András, a Mazsihisz elnöke az Egyesült Államokban tárgyal

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) delegációja a napokban az Egyesült Államokban tárgyal kormányzati és zsidó szervezetekkel.

heisler-usa-3.jpg

A delegáció amerikai látogatásának első napján vasárnap a WJRO (World Jewish Restitution Organizaion) vezető munkatársaival folytatott egyeztetést a magyarországi kárpótlási folyamatokról.  A WJRO jelentős szerepet tölt be a zsidó közösségek európai kárpótlásának rendezésében. A magyarországi kárpótlások sok területen már megvalósultak, az 1948-as Párizsi Békeszerződésben vállalt kötelezettségek teljesítése részleges. A zsidó vezetők erről és a továbblépés lehetőségeiről tárgyaltak New Yorkban.

Együttműködés az ortodox közösségek és a Mazsihisz között

A Magyarországról elszármazott olaszliszkai ortodox zsidó közösség tagjai fogadták Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét és Büchler Andrást, a Mazsihisz vezetőségi tagját. A találkozón jelen volt a „Liszkai” ortodox közösség rebbéje. A közös vacsora és imádkozást követően ünnepélyes keretek között a brooklyni közösség és a Mazsihisz megállapodást írt alá az olaszliszkai temető kezeléséről. A közösség tagjai számára rendkívül fontos helyszín őseik nyughelye, akik síremlékét a halálozási évfordulón több ezer ortodox zsidó hittestvérünk keresi fel. A hivatalos ceremónia és a megjelent rabbik tanításait követően Heisler András és a rebbe a zsidó nép egységéről és családjaik történetéről beszélgettek.

heisler-usa-1.jpg

A Mazsihisz delegációja New Yorkban találkozott Röhrig Gézával

Az Oscar-díjas színész és író számára a magyar zsidó kultúra és oktatás ma is rendkívül fontos, ezért nagy érdeklődéssel figyeli a Mazsihisz tradicionális zsidó értékeken alapuló, nyitott szemléletét. A megbeszélésen érintették egy jövőbeli együttműködés lehetőségét is.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek