Hazug beállítások a főnáciról: itt az új, vitatott Eichmann-film

2018. Augusztus 31. / 12:02


Hazug beállítások a főnáciról: itt az új, vitatott Eichmann-film

Két napja kezdték vetíteni Amerikában a Ben Kingsley által játszott Adolf Eichmannról és az őt elfogó Moszad-ügynökökről szóló filmet, amelynek meglehetősen vegyes a fogadtatása, sokan a történelem meghamisításával, Eichmann bűneinek bagatellizálásával vádolják.



Az Operation Finale arról az akcióról szól, amelynek során 1960-ban, Argentinában elfogta Eichmannt a Moszad, az akcióban résztvevő, híres ügynököt, Peter Malkint Oscar Weiss játssza.

Az Amerikában két napja játszott alkotás rendkívül heves érzelmeket váltott ki, számosan úgy vélik, hogy egyszerűen meghamisítja a valóságot azért, hogy drámai, tehát emberi, megérthető figurává tegye Eichmannt, vagyis dramaturgiai okokból mentegeti a Holokauszt egyik legfőbb felelősét. A vita egyúttal újraélesztette a neves zsidó filozófus, Hannah Arendt Eichmann Jeruzsálemben című, a tárgyalásról szóló könyvéről folytatott, nagy vitákat is. A film ugyanis Hannah Arendt elképzelését követi, aki szerint Eichmann önmagában érdektelen figura volt, banális közhelyekre, üres tekintélytiszteletre épülő gondolkodással, amolyan mintabürokrata, aki egyszerűen végrehajtotta a kapott utasításokat, amelyek történetesen a zsidók megsemmisítésére vonatkoztak, ha mást kell megszerveznie a parancsok szerint, azt szervezte volna meg. Állítása szerint még csak antiszemita sem volt, ezt a tárgyaláson lényegében senki nem hitte el neki, Arendt szerint azonban lehetséges, hogy igazat beszélt. A nácizmus megértéséhez szerinte nélkülözhetetlen megérteni ezt az embertípust és „a gonosz banalitását”, ahogy Hannah arendt maga nevezte. A könyv felháborodást váltott ki, mert Eichmannt, aki milliók haláláért volt felelős, kritikusai szerint mentegette, bűneit kisebbíteni tűnt és felvetette a Zsidó Tanácsok felelősségét is a Holokausztban, ami kegyeletsértőnek és igazságtalannak tűnt kritikusai számára.

Ugyanez a kritika, Eichmann figuráját illetően, most a filmre zúdul, a megszólalók jelzik, hogy a történelmi kutatás nem igazolja Hannah Arendt benyomásait Eichmannról, aki aktív és lelkes náci volt még a náci párt hatalomátvétele előttről és kimondottan személyes ügyének tekintette a népirtást. Számunkra különösen világos példája ennek az, ami a magyar vidéki zsidósággal történt Magyarország megszállása után, a normandiai partraszállással egy időben, a háború már elveszett a nácik számára, de a magyar zsidók kiirtása még zavartalanul folytatódott Eichmann irányítása alatt.

A film bizonyára további súlyos vitákat és indulatokat vált majd ki, miközben – ahogy a Times of Israel lesújtó kritikájának szerzője megjegyzi, technikailag kiválóan sikerült, viszont az Eichmann által a tárgyalásán előadott hazugságokat propagálja, amelyeknek annakidején Hannah Arendt is bedőlt.

A The Times of Israel írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek