Évforduló: Bálint György újságíró, Radnóti Miklós legértőbb kritikusa

Publicista volt és kritikus, a két háború közötti korszak legbátrabb baloldali entellektüelljei közül való. Radnóti Miklós felejthetetlen eclogái egyikében búcsúztatta nála alig idősebb barátját és kritikusát, édesapja, Bálint Ármin szívet tépő, már évek óta halott fiát szólító naplója 2014-ben látott napvilágot.

Jómódú zsidó polgárcsaládban nő fel és válik műveltté, éles elméjűvé és fogékonnyá, itt lesz a tiszta fogalmazás és gondolkodás kérlelhetetlen híve is és ebben a miliőben köteleződik el rövid élete végéig az igazsággal: korán újságírónak és írásaiban búcsút vesz a súlyos, megsemmisítő vereségek sorát elszenvedő európai humanizmus szép, naiv tradíciójától. Nosztalgikus búcsú ez, de végleges: Thomas Mann Varázshegyének Settembrinijét halálraítélt, idejétmúlt figurának tartja, Mann iránti minden csodálata ellenére a totalitárius erőszak századában. Emlékezetes esszéjében a tintahalról, akit az általa kibocsátott tinta nem véd meg attól végül, hogy ragadozók áldozatává váljon, önmaga felett mond ítéletét: a szó kevés már, a toll, a kritika fegyvere elégtelen a közelítő katasztrófával szemben: a spanyol polgárháború köztársasági hősei lelkesítik őt is, mint Európa egész baloldali fiatalságát.

Korán meglátja nemzedéktárságban, Radnóti Miklósban a leendő nagy költőt, még jóval azelőtt, hogy valóban naggyá lett volna: már nem érte meg igaza bizonysággá válását.

Amikor eltűnt az ukrán fronton munkaszolgálatosként, Radnóti az Ötödik Eclogában búcsúztatta:

„Már szálldos a hó a mezőkön.
Eltűnt, – koppan a hír.
És dobban, dermed a szív bent.
Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred,
reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek
régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,
mint a halottakét –
Mégsem tudok írni ma rólad!”.

Radnóti tudta, alighanem mindenkinél pontosabban, mit jelent Bálint György eltűnése, de édesapja, szegény még hosszan reménykedett: ennek a reménykedésnek a dokumentuma szívszaggató, nemrégiben a Múlt és Jövő által kiadott, ’44-es naplója: hiába sejti világosan, nem tudja elfogadni egyetlen gyermeke elpusztulását.

A 37 évesen meghalt Bálintot a létező szocializmus talán túlértékelte kicsit nála „polgáribb” írókkal szemben, de azt a felejtést, amely az elmúlt negyedszázadban a túlértékelést követte, bizonyosan nem érdemelte meg. Ha nem hiszik, vegyék elő néha, mondjuk most. Szombaton volt születése 110. évfordulója.