Entebbe 40: A legendás tússzabadítás titkai 1. rész

Ma 40 éve hajtotta végre az izraeli hadsereg minden idők legmerészebb túszszabadító akcióját az ugandai Entebbében: német és palesztin terroristák oda térítettek el egy Tel Avivból Párizsba tartó repülőgépet, amelynek több száz utasát pár nappal később izraeli kommandósoknak, hazájuktól sok ezer kilométerre, sikerült kiszabadítaniuk. A napokban további írásokat is közlünk a legendás közbelépés kevésbé ismert részleteiről.

Jonathan Netanjahu, a jelenlegi izraeli miniszterelnök bátyja volt az Entebbe-akció vezetője és egyetlen áldozata is az izraeli kommandósok közül. Helyettese, Muki Betser később beszámolt a rajtaütés eddig jórészt ismeretlen részleteiről és itt-ott pontosította eddigi tudásunkat.

Betser, a ma 40 éve végrehajtott Entebbe-akció parancsnok-helyettese a ’70-es évek elején, amikor Ugandának a terroristákat segítő diktátora, Idi Amin Dada még jó kapcsolatban volt Izraellel, Ugandában szolgált 4 hónapon keresztül: a helyi ejtöernyősök kiképzésében vett részt. Az, amit ekkoriban látott és tapasztalt, jelentős mértékben járult hozzá öt évvel később a túszszabadítás sikeréhez.

Tőle tudták az akció előkészítői, hogy az ugandai légierő gépei soha nem repülnek éjszaka, ezért biztosak lehetnek benne, hogy nem fogják üldözni őket, ha sikerül a foglyokkal felszállniuk.

Betser emlékezett arra is, hogy az ugandai katonai vezetők fekete Mercedesekben járnakj, ez segítette a szintén fekete Mercedesben utazó titkos elitegység tagjait, hogy feltűnés nélkül közlekedhessenek az entebbei reptéren, a mit sem sejtő őrség szeme előtt.

Nagyon fontos volt, hogy a repteret őrző ugandai katonákkal az izraeli kommandósok ne keveredjenek tűzharcba, hogy meg tudják lepni a terroristákat: tudták, hogy ha ez nem sikerül, az a túszok életébe kerülhet. És nagyon kevés híja is volt, hogy nem következett be a katasztrófa.

Eleinte minden a tervek szerint zajlott, sem a levegőben, sem a földön nem tűnt fel senkinek, hogy az Izraeli Véderő landolt Entebbében. Már a Mercedesben ültek a kommandósok csőre töltött fegyverekkel, amikor az egyik ugandai őr rájuk kiáltott, hogy álljanak meg. Betser tudta, hogy nem gyanakszik, hogy egyszerű rutinműveletről van csak szó, Joni Netanjahu azonban úgy döntött, hogy nem szabad kockáztatni, az őrt le kell lőni. A hangtompítós lövés nem okozott volna nagy zajt, de az eseményeknek ezen a pontján az egyik izraeli katona érthetetlen okból elkezdett hangosan is lövöldözni.

Az volt a szerencse, hogy a terroristák továbbra sem értették a helyzetet, állítólag azt hitték, egymással vesztek össze valamin az ugandai katonák, azért lövöldöznek. Sosem realizálhatták, hogy az izraeli hadsereg érkezett meg a túszok kiszabadítására.

Jonathan Netanjahu azonban halálosan megsérült és Betsernek kellett átvennie a parancsnokságot. Betser szerint az világos, hogy a parancsnok nem akarta volna, hogy bárki hangosan lövöldözni kezdjen, de szerinte egyetlen lövésnek sem lett volna szabad idő előtt eldördülnie. Jonathan Netanjahu, egyik legközelebbi barátja, akivel együtt verekedték végig a Golánon a ’73-as jankiperi háborút, hibázott szerinte azon az éjszakán, amikor, mindössze 30 éves korában, meghalt. Természetesen nincs ok hősiességének elvitatására, de Betser hangsúlyozza, hogy voltak a műveletnek más hősei is. Szerinte legelsősorban Jichak Rabin akkori miniszterelnök, aki az Izraeli véderő egykori parancsnokaként pontosan tudta, mit kell kérdeznie, hogy helyes döntést hozhasson és végül nem csak meghozta ezt a döntést, de minisztereit is meggyőzte arról, hogy bele kell vágni az akcióba. A később a béke ügyének mártírjává váló Rabin nélkül a túszszabadítási művelet el sem indulhatott volna.

Muki Betser 20 évvel ezelőtt írt életrajzában már beszámolt röviden az entebbei eseményekről, tavaly pedig kiegészítette beszámolóját és mindezzel, Jonathan szerinte rossz döntésének bemutatásával, fejére vonta a Netanjahu-család haragját is. Egyelőre nem is jelent meg a Haaretz szerint egyetlen nyilvános rendezvényen sem, amely az Entebbe-akció negyvenedik évfordulóját ünnepelte. Némelyek egyébként azzal is vádolják a mai napot Ugandában töltő Netanjahu miniszterelnököt, hogy fiatalon meghalt testvére emlékét politikai imázsépítésre használja fel.

Betser az akció utóéletéről is mesélt a Haaretznek: az eredetileg Villámcsapás Hadműveletnek hívott, majd kegyeletből Jonathan-hadműveletté átnevezett rajtaütés után nagyjából egy évvel egy katonai delegáció tagjaként az Egyesült Államokban járt, ahol odalépett hozzá a Washington Post főszerkesztője és minden előzmény nélkül azt mondta neki, hogy „ti aztán jól kitoltatok velünk”. A kérdésre, hogy mégis miről beszél, viccelődve fakadt ki: „fél évig terveztük az aznapi ünnepi címlapunkat, Ti meg Entebbével tönkretettétek” (Az akció napja, 1976 július 4, egybeesett a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésének, az Egyesült Államok születésének kétszázadik évfordulójával, ami minden idők legbátrabb túszszabadító hadművelete miatt lekerült végül a címlapokról).

Az Entebbe-mítosz alakulásának fontos állomása volt Menachem Golan (róla itt emlékeztünk meg.) ugyanez évben megjelent filmje. Ez az események első és máig leghíresebb filmes feldolgozása, amelyben Betsert nem más, mint Moshe Dayan fia, Assi Dayan játszotta, akivel történetesen távoli rokonok és gyerekkori barátok voltak. Annál azonban, hogy Dayan játszotta őt, még jobban elszórakoztatta Betsert a film végtelen „művészi szabadsága” a tények kezelését illetően. „Az egyetlen dolog, aminek köze van a valósághoz a filmben, az a jelenet, amikor kigördül a fekete Mercedesek a repülőgépből” – mondja.

Golant nem igazán rázta meg, amikor Betser egyik barátja a forgatás idején felhívta volna a figyelmét a pontatlanságokra: „Csak nyugi” – mondta. „Olyan Entebbét rendezek Nektek, srácok, amilyenről álmodni sem mertetek volna”.

A Haaretz írása alapján