Emberszív hogyan értse meg – Kardos Péter főrabbi gyászbeszéde Somló Tamás temetésén

Gyászoló Gyülekezet! Gyász helyett a kegyelet, fájdalom helyett a köszönet és a hála érzése uralkodjanak el szívünkben és lelkünkben az Örökkévaló felé, hogy kortársai lehettünk Tamásnak. Dacára a fájdalomnak és a gyásznak, Tamásról nem lehet sírva szólni, nem lehet könnyek között idézni alakját, életútját. Neki sem tetszene…

Azt hiszem, inkább egy kétsoros vers tükrözi mindannyiunk érzését – koporsójánál. „Emberszív hogyan értse meg: itt van és elment, van és nincs.”

És valóban.

Emberszív hogyan értse meg: micsoda szenvedés jutott részéül Neki, aki annyi jót tett velünk, s nemcsak azzal, hogy gyönyörködtetett zenéjével és énekével, de sugározta magából a jóságot és a szeretetet, mindazt, ami napjainkban oly ritka, alig fellelhető… Ezért sem érvényes Rá a mondás, hogy mindent tudott, amit műfajában tudni lehet.

Ő többet tudott a mindennél.

Mert a tudását a jósággal, a szeretettel és a segítőkészséggel itatta át. Szinte hangszerrel a kezében született. S majdnem hangszerrel a kezében halt meg. Hiszen halálos ágyáról kelt fel, hogy több száz kilométert utazva, beteg gyermekeknek nyújtson vigaszt csodálatos énekével, hangszereinek mesteri megszólaltatásával.

Emberszív hogyan értse meg… Ment, mert megígérte.

Ameddig élünk, zenélünk – vallotta –, csak a halál vethet véget ennek. Igen! A halál nagy úr! A halál üthette csak ki a hangszert a kezéből. Őt elvihette közülünk, de nem hagyjuk, hogy meghaljon. Beszélünk majd róla, idézzük szavait, sorsát, életútját. Nézegetjük fényképét, felidézzük a Locomotiv GT felvételeit.

A Youtube-on elénekli nekünk az Álomarcú lányt s megannyi remek számát, miközben újra és újra eszünkbe jut egyedülálló éneklési stílusa, különleges egyénisége, s ha így teszünk, akkor nem hal meg számunkra, visszatér, s velünk marad, amíg élünk.

És most egy másik Somló Tamásról szólok.

Arról, aki a fejére kipát tesz, s úgy várja a rabbi áldását. Jeruzsálemben a siratófalra borul, megrendülve Istenhez fordul. Az Élet Menete Alapítvány koncertjein, zsinagógákban, egyesületekben első felkérésre jön, s koncertet ad. Ezek mind megrendítő órái voltak életének. 5000 éves vagyok. Ezekkel a szavakkal fordult 15 ezer rajongójához egyik koncertjén.

Ez is ő volt!

És akkor nem szóltam humoráról, optimista életigenléséről, amit röviden úgy mondunk: élte az életet.

S hogy kikkel?

Hadd említsem elsőnek Gyöngyvért, a mérhetetlen lelki és testi szenvedés legfőbb tanúját. Sokat tanultam tőle, védelmet és biztonságot jelentett számomra – mondotta, amikor Tamásról kérdeztem. De rajta kívül ugyanezt mondhatta volna Léna, Éva és Kati is.

S ott van négy gyermeke: Pali, Dani, Dávid és a kis Lili. Bennük a vicces édesapa marad meg, aki öntörvényű módon soha nem ott megy be az állatkertbe, ahol a többiek, és ritkán van pontosan ott, ahol lennie kell.

És itt van a 101 éves Margit, aki mintha saját édesanyja lett volna, ő pedig fiaként bánt Tamással. És rokonok, testvérek, tisztelők, barátok, pályatársak sokasága. És mellettük nagy szerelme, a Zene.

Emberszív hogyan értse meg…

Omega, Locomotiv, cirkusz s ki tudja, még hány színhelye tevékenységének – itt ér véget, egy temető ravatalozójában.

Ez az utolsó színhely, itt még sosem játszottál, Tamás. Halálod után néhány órával az egyik csatornán pályatársaid mosolyogva és nevetgélve idézték a Veled töltött idők kalandjait. Ha ezt fentről láttad, biztosan tetszett.

Mert azzal kezdtem búcsúztatómat is: Rólad nem lehet sírva szólni, Téged könnyek között idézni. Idegen volt tőled ez a közeg.

Hiszem és tudom, a Rólad szóló, Rád emlékező pályatársaid vidám nevetgélése helyénvaló volt. Mert ilyen voltál, és ezért irigyellek.

A hagyományos zsidó köszöntéssel bocsátunk végső utadra: léch bösólajm, indulj az örök Bíró elé, hogy elvedd jutalmadat Istentől jóságodért, tehetségedért.

Nyugodj békében!
Ámen.