Átadták a felújított zsinagógát Jászapátiban

– Kívánom, hogy a felújított zsinagóga töltse be új szerepét: emlékeztessen és tanítson. Legyen helyszíne a közös emlékezésnek, és forrása az egymás iránti megértésnek és tiszteletnek – mondta dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke azon a pénteki ünnepi rendezvényen, amelyen átadták a teljes körűen felújított zsinagógát a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Jászapátiban. Az épület kulturális célokat szolgál majd.

– Szívügyem ez a zsinagóga, mert elkeserített, hogy mennyire leromlott az állapota az elmúlt évtizedekben. Szóval számomra személyesen is nagy öröm, hogy sikerült felújítani – mondta honlapunknak Borics László, Jászapáti alpolgármestere. 

A Dósa utca 4. szám alatt található, 1854-ben épült zsinagóga jelentőségét jelzi: jelenleg ez a Jászság egyetlen fennmaradt zsinagógája. 

A művelődésszervező diplomával is rendelkező Borics László nemcsak a kulturális érdeklődése miatt tartja fontosnak, hogy európai uniós forrásból teljes körűen felújították az épületet, hanem a városáért elhivatottan tevékenykedő politikusként is. Megtudtuk tőle: az épületet a holokauszt után raktárként használták évtizedekig, majd az önkormányzat vásárolta meg, amely már nem kárhoztatta ilyen méltatlan szerepre a szakrális épületet. De sokáig nem volt pénz a felújítására, szerencsére EU-s támogatást lehetett rá szerezni, nem is keveset: 150 millió forintot nyert a város a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázaton.

– A művelődési központunk fogja kezelni a volt zsinagógát – nyilatkozta nekünk Borics László –, hiszen a befogadóképessége alapján nagyszerű helyszín lesz kamarakoncertek, irodalmi rendezvények, kisebb kiállítások megrendezésére.

Az átadáson a város nevében Illés Gergő polgármester köszönetet mondott Jászapáti korábbi vezetésének azért, hogy elindították a beruházást és sikeresen pályáztak az operatív program forrásaira, továbbá köszönetét fejezte ki mindenkinek, akik segítette a felújítást a támogatásával és a szaktudásával. 

Az ünnepségen – amelyen részt vett Fináli Péter, a Mazsihisz vezetőségi tagja is – megfújta a sófárt, és gyászimát mondott Rosenfeld Dániel Imre kántor, a Magyar-Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság elnöke a holokauszt áldozatainak emlékére, így nyolc évtized múltán először hangoztak fel a településen a zsidó ima szavai. A rendezvényen koncertet adott Pandzarisz Dina énekesnő és Tálas Áron zongoraművész.  

Az alábbiakban közöljük dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök beszédét, amely az átadási ünnepségen hangzott el.

Dr. Grósz Andor

Meghatottan szólok Önökhöz itt, a gondosan felújított jászapáti zsinagóga falai között. Megható és örömteli ez a pillanat mindannyiunk számára – különösen azoknak, akik emlékeznek arra, milyen méltatlan állapotban, az enyészet szélén állt ez az egykoron virágzó közösségi ház. Hogy ez ma mégis itt áll, megújulva, az Jászapáti város vezetésének, elsősorban Illés Gergő polgármester úrnak köszönhető, akik felismerték az épület kulturális és történelmi jelentőségét, és tettek a megmentéséért.

Az öröm azonban nem teljes. Mert az, hogy ezt a zsinagógát meg kellett menteni, hogy az utolsó pillanatban, külső segítséggel sikerült megóvni, emlékeztet bennünket arra a tragédiára, amely Jászapátit is elérte – akárcsak oly sok más vidéki közösségünket.

A zsidók a 19. század közepén jelentek meg állandó lakosként Jászapátiban. Bár létszámuk nem volt nagy, mégis jelentős szerepet töltöttek be a város gazdasági és kulturális életében. Már 1854-ben felépült az első zsinagóga, és a millennium évében, 130 évvel ezelőtt avatták fel ünnepélyesen ezt az épületet, ahol most állunk.

Az itt élő zsidók főként gabona-, építőanyag-, textil- és divatáru-kereskedelemmel foglalkoztak, de volt köztük orvos, ügyvéd, gyógyszerész, bankár és kézműves is. Szorgalmukkal, kitartásukkal és összetartásukkal a város fejlődésének motorjai voltak.

Aztán jött a változás. Az első világháborút követően az országos közhangulat zsidóellenessé vált. Az állami propaganda által gerjesztett antiszemitizmus előkészítette a terepet az 1938-tól bevezetett zsidótörvényeknek. A jászsági zsidó férfiakat – mint máshol is – munkaszolgálatra hívták be. 1942. és 44. között Kállay Miklós kormányának korlátozottan zsidóellenes, tehát a fizikai üldözést, megjelölést, kitelepítést határozottan elutasító politikája miatt a zsidók 1944 márciusáig relatív biztonságban éltek. A jászságiak többsége is meg volt győződve arról, hogy hazájukban nem történhetnek meg a megszállt országokban, különösen a keleti területeken lezajlottakhoz hasonló szörnyűségek.

Fotók: Répás Péter/Mazsihisz

A történelmi források alapján úgy tűnik, hogy a jászság lakossága kevésbé volt antiszemita és a hatóságok is igyekeztek lassítani vagy egyenesen bojkotálni a gettósításra és deportálásra vonatkozó rendeleteket. Más körzetekből kellett jegyzőket, csendőrparancsnokokat bevonni ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtására. Mindez azonban csak lassította a végrehajtást, végül a jászapáti zsidókat a monori téglagyárba szállították, onnan pedig 1944 júliusának elején deportálták őket Auschwitzba. A 209 deportált közül mindössze mintegy harmincan tértek vissza.

A túlélők megpróbálták újraszervezni a közösséget. 1949-ben még huszonöten éltek közülük Jászapátiban. Ekkor állították fel az emléktáblákat, rajtuk 180 mártír nevével. Az évek múltával azonban a közösség végleg megszűnt, a zsinagógát pedig évtizedeken át raktárként használták és pusztult.

A mai ünnepséggel emlékezünk – nemcsak azokra, akik innen indultak a halálba, hanem rajtuk keresztül arra az ötszázezernél is több magyar zsidóra, akiket a gyűlölet pusztított el. Nyolcvan év múltán is kötelességünk emlékezni – és emlékeztetni. Különösen ma, amikor a világ egy része mintha elfelejtené, mit tanított a történelem. Mert a gyűlölet mindig antiszemitizmussal kezdődik – de ritkán ér véget ott.

Éppen ezért különösen nagy jelentősége van annak, hogy Jászapáti önkormányzata a zsinagóga felújításával méltó emléket kívánt állítani az elhurcolt és meggyilkolt polgártársaknak. Az itt megrendezésre kerülő kulturális programok, előadások, koncertek emlékeztetnek majd azokra, akik valaha itt imádkoztak e falak között, akiket innen hurcoltak el – akiket túl korán ragadott el a halál.

Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell, mert csak így tanulhatunk a történtekből. Több emlékeztetőre van szükségünk – a most felújított zsinagóga ragyogó példája mellett szükség van újabb emléktáblákra, botlatókövekre, gesztusokra. Ma még nagyon sok tennivaló van ezen a téren. Mint ahogyan nagyon sokat kell tenni azért is, hogy társadalmunk valóban átérezze, mit jelent a vészkorszak vesztesége.

Mert a holokauszt nem csupán a zsidó közösség tragédiája volt – hanem az egész nemzeté, sőt, az emberiségé. Olyan sebet ütött a történelem szövetén, amely máig nem gyógyult be.

Nem hozhatjuk vissza azokat, akiket elvesztettünk – de taníthatjuk gyermekeinket tiszteletre, együttérzésre, emlékezésre. Csak így van jövőnk – csak így van jövője az emberiségnek. Kívánom, hogy a felújított zsinagóga töltse be új szerepét: emlékeztessen és tanítson. Legyen helyszíne a közös emlékezésnek, és forrása az egymás iránti megértésnek és tiszteletnek.

Szívből köszönöm mindazoknak a munkáját, akik kezdeményezésükkel, támogatásukkal hozzájárultak a zsinagóga megújulásához. Köszönöm, hogy segítik bemutatni az egykor létező helyi zsidó közösség sokszínűségét, értékeit, gyökereit, és a közösen létrehozott kulturális örökséget.

Nekünk, az áldozatok és túlélők leszármazottainak kötelességünk, hogy zsidóként megmaradjunk, és továbbvigyük mindazt az értéket, amit elődeink itt felépítettek. Az őseink által felépített zsinagóga, és sírjaik itt, a Jászapáti temetőben, adják meg mindennek a történeti mélységét, mutatják a közösség történeti begyökerezettségét. Mi mindannyian tartozunk ennyivel a mártírok emlékének.

Zichronam livracha – emlékük legyen áldott!