Élő lelki és szellemi örökség, közösséget megtartó erő

2010. Május 25. / 22:22


Élő lelki és szellemi örökség, közösséget megtartó erő

Rados Virág / Új Élet

Konferencia a 150 éves Dohány utcai zsinagógáról

„A holokauszt után, apátlan-anyátlan árvaként mint a gimnázium diákját hoztak el a Dohány utcai zsinagógába. Felnéztem a magas kupolába, ahol madarak röpködtek – sosem felejtem el azt a képet.”


E személyes emléket felidézve köszöntötte Komoly Judit professzor, az ORZSE tanára azt a nemzetközi konferenciát, amelyet a Dohány utcai zsinagóga fennállásának 150. évfordulója alkalmából rendeztek. A tanácskozás házigazdája mintegy előrevetítette az előadások közös tematikáját: a templomot övező lelki és szellemi örökség, a hagyomány, a közösség megtartó erejét.

Ugyancsak üdvözölte a résztvevőket – közöttük Streit Sándor BZSH-elnököt – Kálmán Kálmán, az eseményt szervező Dohány Utcai Zsinagóga Alapítvány elnöke, majd Zoltai Gusztáv tartotta meg nyitóbeszédét. A Mazsihisz ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a 150 éves zsinagóga a magyar ajkú zsidóság tradíciói, a szónoklattan és az énekművészet kincsei felett őrködik.

E gazdag hagyomány első számú letéteményesei voltak a híres rabbik, akik prédikációikkal a szószékről, tudós munkáikkal az íróasztal mellől szereztek hírnevet a templomnak – kezdte előadását Schweitzer József professzor, nyugalmazott országos főrabbi.

Elsőként Hevesi Simont említette, aki 1905-től működött a Dohány utcában. A rabbiképző hallgatójaként kollégáival együtt maga Schweitzer professzor is nem egyszer hallotta őt szombatonként beszélni a szószékről. Akkoriban négy rabbi működött a zsinagógában; szombat délelőttönként mindegyikük egy-egy prédikációval lépett hallgatósága elé. Olyan izgalmas, érdekes események voltak ezek az alkalmak, hogy gyakran még az ortodoxok is részt vettek rajtuk – a templomban az ő meggyőződésük szerint tilos orgonaszó ellenére. Erzsébetváros számos zsinagógájából (a Kazinczyból, a Rumbachból, a Holló utcaiból) egyaránt ellátogattak a Dohány istentiszteleteire, miután amott végeztek vallási kötelezettségeikkel.

Hevesi Simon lefordította Jób Könyvét magyarra, maga is folytonosan keresve a kételkedéstől a hit felé vezető utat. Fia, Ferenc A zsidó filozófia története című munkájának első kötetében Mózes idejétől a Talmudig dolgozta fel tárgyát; a mű az Amerikába való emigráció után azonban sajnos befejezetlen maradt. A később működő neves rabbit, Salgó Lászlót talmudi vonatkozású disszertációja Groszmann Zsigmond utódává avatta; a híres előd-kolléga zsidó vallásjogi kérdésekkel és vallásfilozófiával foglalkozott.

Szónoklataival és a zsidó tudományosság különböző fórumain (az 1943-ben elhunyt Hevesi Simon mellett) kitűnik Groszmann Zsigmond (ő 1906-tól 1945. évi elhunytáig működött a Dohányban). Hevesi Ferenc pedig, a már említett Simon fia, aki 1926-tól Székesfehérváron volt rabbi, 1930-ban lett a Dohány utcai zsinagóga rabbija. A felszabadulás után egy évvel, 1946-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol 1952-ben hunyt el.

Hevesi Simon a rabbiképzőben filozófiát és homiletikát (egyházi szónoklattant) oktatott. Élvezetes módon vezette be diákjait a stúdiumba: eredeti ötleteket adott, az egyes alkalmakhoz illő irodalmi díszítőelemeket javasolt. Szilárdan vallotta: a prédikációnak olyannak kell lennie, hogy azt a legtávolabb ülő is megértse.

Hevesi Ferenc később átvette apjától a feladatot a vallásfilozófia és a homiletika tanítása terén. Ám az ő esetükre is igaz: attól, hogy ketten ugyanahhoz az asztalhoz ülnek le, az, amit mondanak, nem lesz ugyanaz – idézte Schweitzer professzor a római mondást. A fiú valóban új stílussal és mondanivalóval gazdagította az apai örökséget. Nagy jelentőséget tulajdonított a zsidóság társadalmi elfogadásának, prédikációiban szenvedélyes hevülettel szólt a zsidókat ért támadásokról. Kijelentéseit nagy tárgyi tudással, a Bibliában és a magyar történelemben való jártassággal támasztotta alá. A felszabadulás utáni antiszemita hangokról Hevesi a Dohány szószékén emlékezett meg, onnan utasítva vissza a méltatlan támadásokat. Beszédének olyan gyújtó hatása volt, hogy a zsinagógából egy alkalommal a jelenlévők egy emberként a Parlament elé vonultak. Hömpölygött az utcán a tömeg, amelyhez más zsidók is csatlakoztak, így érve az Országházhoz, ahol a megaláztatás ellen tiltakoztak.

Fischer Gyula, a Dohány-zsinagóga szintén nagynevű rabbija, aki a pesti rabbiképzőben is oktatott, Szentírás-magyarázataival bűvölte el hallgatóságát. Gyakran merített a midrásból, a zsidó irodalom kifogyhatatlan kincsestárából, valamit a görög és latin nyelvű, zsidó vonatkozású szövegekből. Féltőn óvta a közösséget az etikai és vallási mulasztásoktól, miközben híveit a helyes, zsidóhoz méltó magatartásra buzdította. Ő volt az a rabbi, aki a szószékről beszélt a szentföldi építkezésekről, az akkori Palesztinában zajló változásokról – hangsúlyozta Schweitzer professzor. Míg a Dohány rabbijaitól általában távol állt a cionizmus (hiszen a magyar-zsidó történelmi múlt akkorra kialakított egyfajta szimbiózist), Fischer részt vett a Pro Palestina nevű egyesület munkájában. (Ez afféle szalon-cionista csoport volt, amelynek tagjai a zsidó társadalom felső rétegeiből kerültek ki.)

E nagy rabbik nem csupán szónoklataikkal, hanem tudományos munkásságukkal is beírták nevüket a magyarországi zsidóság és a zsidó tudomány történetébe – tette hozzá az elmondottakhoz a nyugalmazott országos főrabbi. Fischer Gyula kitűnik a Pészahi Haggádával foglalkozó filozofikus írásaival. Ezekben egyebek mellett Rábon Gámliélhez fűz magyarázatot: aki nem tesz eleget annak, hogy peszachkor három szót kimondjon, az nem tesz eleget a zsidóságával együtt járó kötelességének. Ez a három szó a „peszach” (bárányáldozat), a „mácó” (kenyér) és a „máror” (keserűfű). A zsidóság kertjében bontakozott ki az Agnus Dei (Isten Báránya) alakjára épülő evangélium is. Tudjuk, Jézus is megülte a szédert. Ebben az evangéliumban olvashatjuk, hogy amikor megkérdezték tőle, kicsoda ő valójában, azt válaszolta: a peszachi bárány. Fontos azonban, hogy a mácó nem az új vallás megalapítójának a teste, fejti ki Fischer, hanem a kovásztalan kenyér, amit a zsidók az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján készítettek. A máror ugyanígy nem az új vallás megalapítójának, hanem Izraelnek a szenvedéstörténetére utal az egyiptomi fogságban.

Fischer Gyulához hasonlóan még Herskovics Fábián, a római rabbiképző egykori tanára vallotta mint alaptételt, hogy a Tóra Cionból indul ki, és a zsidó eszmevilág kupolája Jeruzsálem. Herskovics szintén a zsinagóga cionizmust vállaló rabbija volt, aki később alijázott Izraelbe.

A legnehezebb helyzetbe Katona József főrabbi került, aki Hevesi Ferenccel és Herskoviccsal ellentétben Magyarországon maradt. Az 1950-es évek kritikus politikai légkörében is a Dohány szószékéről teljesítette feladatát. Katona gyakran szintén a midrást tette meg prédikációi alapjának; az emberszeretethez szükséges zsidó szív tulajdonságairól beszélt hallgatóságának. Egyéniségét humanizmus és igazságérzet jellemezte – a szószékről ezeket az értékeket adta át a közösségnek. Hirdette, hogy a Dohány utcai templom az egész magyar zsidóságé, akiket nehéz időkben az együvé tartozás menthet csak meg. A tudós rabbi az államosításkor útmutatást nyújtott számos zsidó polgárnak, köztük körúti kiskereskedőknek, akiknek bezárták kicsiny boltjaikat. Katona mindig bölcsen és politikusan beszélt, az életbe vetett hitet hangsúlyozta. Így táplálta a reményt a csüggedt és elkeseredett emberekben. Hirtelen halála 1959-ben, a Dohány utcai zsinagóga fennállásának 100. évfordulós ünnepségén mindenkit megrázott.

A zsinagóga története összefonódik a kántoróriások pályájával, akik énekművészetükkel tettek tanúságot a hitről és mélyítették el a közösségben a vallásos érzületet. Róluk emlékezett meg zenei szemelvényekkel illusztrált előadásában Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora.

Az 1859-ben megnyíló templom első nagy énekművésze Friedmann Mór főkántor volt. A reformer gondolkodású ember tehetségét a polgárosodó zsidó közösség szolgálatába állította.

A kor igényeit szem előtt tartva a Dohány utcai kántorok két égtáj szellemiségét egyesítették: művészetükben Nyugat és Kelet találkozik. A polgárosodással ugyanis mindinkább kialakult az elvárás, hogy a zsidóság olyan zenét tudhasson magáénak, amelyre az egész társadalom előtt méltán büszke lehet. Ily módon a 19. század közepétől a Dohány utcában a harmóniák az addigitól eltérő, sajátos egyházzenei dallamvilágot mutatnak.

Fekete László előadásának első zenei betétjeként a szlichoti imádság, ez a megrázó, bűnbocsánatkérő könyörgés bűvölte el a konferencia közönségét. Előadója, az oroszországi származású Zavel Kwartin tehetségének ékes bizonyítéka, hogy annak idején hatvankét jelentkező közül őt választották ki a bécsi zsinagóga főkántori tisztére. A megemlékezésben Kwartint Ábrahámson Manó követte, aki a szövegkezelés nagymestere volt. Személyét 1926-ban az Egyenlőség című lap is bemutatta. Mintegy 40 évig szolgált a Dohány utcai zsinagógában, megnyerő hangjával a legtisztább vallásosságot közvetítetve a híveknek. A közösség soraiból származott, amiről sosem feledkezett meg. A Hinneni Heónival, a küldetésről szóló imával kérte a Mindenhatót: hiányosságai dacára segítse abban, hogy jól lássa el szolgálatát – ne a maga dicsőségére, hanem a közösség javára. Fekete László főkántor megjegyezte: munkája során példaként áll előtte a hivatás, a küldetéstudat és az alázat ezen együttes jelenléte.

Ábrahámson áhítattal teli, basszbariton hangját a Háskevénu kezdetű ima lejátszásakor ismerhették meg a tanácskozás résztvevői. Az éneket hallva nem lehet csodálkozni azon, amit Székely Mihály, a kor híres operaénekese mondott: szerencséje van, hogy ez az ember nem az Operában énekel, mert akkor ő nem volna ennyire sikeres.

Egy másik nagy tehetségről a konferencia előadója kora gyermekkori emlékeket is őriz. Loránd Mártont Fekete főkántor a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában hallotta először énekelni. Mint mondta, már négyévesen megérezhette a minőséget, mert később más templomban is erre a kántorra gondolt. Lorándot, aki 1964-ig működött a Dohány főkántoraként, szerte Európában méltatták. A mai strasbourgi kántor róla szólva így fogalmazott: egyszerűen zseni volt. Az alkotó típusú ember maga írta és alakította énekeit, a műveket jellegzetes fordulatokkal díszítve. Fekete László lejátszott tőle egy zenei részletet; a magnót bekapcsolva tanítványa szavait idézte: „ezt a transzcendens élményt keresem a tanulmányaimban.” Az Ovinu Málkénu (Atyánk, Királyunk) kezdetű bűnbánó imát, amely a zsidó újévkor hangzik el, Loránd előadásában négyszólamú vokál festi alá. „Azokért szól az Örökkévalóhoz könyörgésünk, akik a vérüket hullatták értünk.”

Ha Fekete Lászlót külföldi kollégái megkérik, hogy reprezentálja a mai magyarországi kántorművészetet, mindig egy bizonyos felvételt játszik le. A szalagról felcsendülő ima igazi gyöngyszem: a Mindenhatót dicsőítő ének olyan meghitt és bensőséges, hogy a jelenlévők közül többen a szemük elé emelik a tenyerüket. A szemelvényt követő csendet megtörve, Fekete László bemutatja kollégáját, aki a leghátsó sorban felállva szerényen köszöni meg a tapsot. Ő Klein Ervin főkántor, a ma élő és dolgozó kántornemzedék egyik legjelesebb tagja, kórusvezető és orgonista.

Előadásának első részét a 22 esztendeje szolgáló Fekete főkántor egy saját előadású darabbal, a nagyünnepi szertartás részletével zárta. Ezután beszélt a 20. század második felének kántornagyságairól, a szefárd és az askenázi egyházzenei hagyományról, a modern zenei törekvésekről, a zsinagógai koncertéletről, a világhírű zeneszerzőkről és orgonistákról, akik a Dohányban megfordultak. Kultúrtörténeti csemege, hogy a hangszeren egy alkalommal, Liszt Ferenc jelenlétében, a neves francia komponista, Saint-Saëns is játszott.

Schőner Alfréd professzor, főrabbi, az ORZSE rektora Zászlók a zsinagógában – adalék egy diplomáciai eseményhez címmel tartott előadást, amelyet teljes egészében ide kattintva tud elolvasni.

Katona Ferenc korán elveszített édesapjáról, Katona Józsefről beszélt. Kutatásai nyomán szubjektív következtetésre jutott arról, mi okozhatta a főrabbi hirtelen halálát. A legendásan becsületes ember feltehetően beleroppant a nyomásba, amit a kommunista diktatúra és a hatalmat kiszolgáló hitközségbeliek gyakoroltak rá és egyházára.

A zsinagógáról mint a magyarországi építészet kiemelkedő alkotásáról Klein Rudolf professzor beszélt. Az MTA doktora az építészmérnök és építészettörténész szemével mutatta be a templom terveinek, majd megépítésének történetét. Ezt a képet árnyalta Kálmán Kálmán és Pásztor Raymond közös előadása az épület és az orgona közelmúltbeli felújításáról.

Novák Attila
beszámolója nyomán a hallgatóság Theodor Herzl zsinagógához fűződő érzelmeit ismerhette meg.

Haraszti Miklós történész professzor a pesti zsidóság megmenekülésének történetébe, annak eddig ismeretlen tényeibe avatta be a jelenlévőket. Szívszorító volt hallgatni Domokos Miksának, a zsidó tanács ügyvezetőjének esetét, akit az 50-es években, a koncepciós perek idején igaztalanul megvádoltak Wallenberg meggyilkolásával.

Az 1949 utáni magyarországi cionizmusról szólt Engländer Tibor professzor, míg Deutsch Gábor főiskolai adjunktus a neológiáról vallott nézeteiről beszélt. A zsidóságot szerinte csakis a vallásban lehet megőrizni. A különböző irányzatok képviselőinek párbeszédét pedig a viaskodás helyett az egyetértésnek és a kölcsönös tiszteletnek kell áthatnia.

v__g__l__szl___10.jpg

Hogy milyen nagy hatással volt a zsinagóga Erzsébetvárosra, azt Bóka László, a városrész történetének avatott ismerője mutatta be a korabeli sajtóból vett számtalan színes idézettel. A templom épülését Budapest közönsége lelkesen üdvözölte, ám a befogadó hangvétel mellett sajnos akadtak antiszemita kirohanások és akciók.

A Zsidó Múzeum különleges, művészi értékű kincseit, a féltve őrzött kegytárgyakat diavetítéssel kiegészített előadásában Toronyi Zsuzsanna szemléltette. Komoróczy Géza professzor a Dohány hatását elemezte a főváros és a zsidóság kapcsolatára. Fontos megállapítása akár a tanácskozás summázata lehetne: a zsinagóga egyszerre zsidó templom és szerves része a magyar kulturális örökségnek.


Kapcsolódó íráunk:

Mozaikok egy rabbi dinasztia életéből

Ahol és ahogy a zsinagóga fölépült

Tekintse meg képgalériánkat

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Vasárnap avatják Székhelyi József síremlékét
Ünnepek
Mózes és Bob Dylan: A Tóra éneke – Jó szombatot
Tudomány
Milyen (és mitől ilyen) a magyar-zsidó azonosságtudat?

Kommentek