Egy pótszülinapos: Kellér Dezső

Ami Amerikában a stand-up komikus, az Magyarországon a konferanszié volt és mit tesz Isten: a legnagyobb amerikai standupos, Woody Allen és a legnagyobb magyar konferanszié, Kellér Dezső ugyanazon a napon születtek, csak kerek 30 év különbséggel.

Bátyja, Kellér Andor komoly író volt némelykor könnyed témákkal, őt azonban végleg elcsábította a könnyű műfaj. Rajzoló volt, kuplészerző, kis jelenetek kiötlője, fellépője volt a Goldmark-teremben az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) Művészakciónak, volt munkaszolgálatos, majd végül konferanszié, a létező szocializmus humorának egyik emblematikus figurája.

Az ember, aki évtizedeken finomkodva fogta a függönyt és beszélt. Elmesélte, hogy 50 évente egyszer, ha törik, ha szakad, ellátogat Párizsba és ehhez a szokásához foggal-körömmel ragaszkodik. Beszámolt megfigyeléséről a szocialista hiánygazdaságot illetően, hogy tudniillik a legcsúnyább magyar szó az, hogy „nincs”. És végül arról érdeklődött szelíden, hogy ha az öregségnek is megvannak a maga jó oldalai, akkor csak egyet mondjon már valaki közülük. Neki köszönhetjük Salamon Béla legjobb kabarészerepeit, például Pomócsi kartársat és a fenyegetést, hogy „Ha én egyszer kinyitom a számat”.

Neki köszönhetjük A papa helyezkedik-et, amikor Salamon nem tud viselkedni a vonalas pártkáder igazgató úr jelenlétében. Neki köszönhetjük a létező szocializmus kedélyességét, a rámutatást arra, hogy „vannak még hibák”. Nem, nem volt nagyon bátor, nem ment soha ennél tovább és ennyi még bőven belefért. De legalább nevettek az emberek, amikor pedig minden okuk meglett volna a szomorúságra. Ezt sem szabad lebecsülni. Neki köszönhetjük továbbá néhány magyarnóta szövegét (Szeretem a kertet, mely a házad körül virul), többek közt neki köszönhetjük a nagy Honthy és Feleki-féle Csárdáskirálynőt és neki köszönhetjük az egy időben nagyon divatos, mára már jóformán elfeledett „maszek”-szót is.

Ő vitte tovább a magyar kaberé alapítója, Nagy Endre hagyományát, ő csinálta meg a mi magyar, elfogódottan függönyfogdosó stand up comedynket az államszocializmus korszakában. Harminc éve már, hogy nem él, legyen áldás az emléke.