Egy alig ismert, nagy zsidó költő: Székely Magda

"Mert megadatott itt nyugodnia,
itt nyugszik most Peszách Péter fia.
Néhány barátom volt, míg állt a házam
S szebb volt az ősz, mint más provinciában.
(Székely Magda: Egy régi budai sírkőre)

Nyolcéves kisgyerek volt, amikor az édesanyját elhurcolták mellőle. Soha többé nem látta viszont. Apácák bújtatták, akik féltek, hidegek voltak és kegyetlenek, kissé még antiszemiták is, rosszul bántak vele és megmentették az életét. Egy darabig a háború végén egy sváb család etette, nagyon jók voltak hozzá, szerették és nem tudták, hogy zsidó, nem merte elmondani, pedig talán akkor is szerették volna. Annyi mindenféle okból kóborolhatott magányosan a háború végén egy nyolcéves kisgyerek, szegény. Mindezt Éden című önéletrajzi beszélgető-könyvében meséli el férjének, Mezei András költőnek 1994-ben. A sváb családnak még a vezetéknevére sem emlékszik, nem tudja, vajon maradhattak-e, vagy őket is kitelepítették.

Benoschofsky Imre főrabbi, a budai Frankel-közösség vezetője tette igazán zsidóvá: „Én hívő vagyok, harmincvalahány évesen lettem az. Valójában a Benoschofskyn múlott. Választott zsidóság az enyém. A családom egyáltalán nem volt vallásos, tehát én kerestem magamnak, vagy a sors hozta úgy, már nem is tudom. Négy éves koromban Benoschofsky megsimogatott egy sátoros ünnepen, és erre végig emlékeztem, amíg a bujkálásom alatt állandóan megkeresztelkedésre akartak kényszeríteni. Rémes volt, mert féltem, hogyha nem teszek eleget, kirúgnak, de semmiképpen nem akartam megkeresztelkedni. Nagyon vad zsidó voltam, érthető módon. Aztán újra Benoschofsky lett a hittantanárom, ami nagy szerencse volt. Jártunk hozzá széderre, beszélgetésre, Talmud-Tórára; amit tudok, tőle tudom. Csodálatos ember és pedagógus volt”- mesélte 2002-ben a Szombatnak.

Az egyetem elvégzése után a Magvető szerkesztője lesz, aztán, nem sokkal a hatnapos háború és a diplomáciai kapcsolatok megszakítása után Kardos György eltávolítja: arra hivatkozik, hogy Márványi Judit szerkesztőtársával „klikket” képeztek, de a pártbizottságon azt közölték Márványival, hogy a voltaképpeni vád „cionizmusuk” volt. A Kádár-rendszer „maradékát” az Európa Kiadónál csinálja végig, 1991-ben megy nyugdíjba.

Első verseskötete már 1962-ben megjelenik Kőtábla címmel, de ritkán megszólaló költő marad, egész életműve belefér egyetlen vékonyka kötetbe. Nemes Nagy Ágnes a mentora és Pilinszky lírájától ihletve szólal meg, az ő alig folytatható költészetét viszi tovább kíméletlenül pontos, szinte eszköztelennek ható, súlyos és nagy verseiben, amelyek a tanúságról szólnak, a meggyilkoltak emlékének őrzéséről. Így például a Benoschfosky emlékének ajánlott „Hogy tűz ne hulljon” is:

Hogy
tűz ne hulljon (Magyar)
B.I. emlékének

A mindenektől elhagyott
csontok fölött magam vezeklek,
mert szólottak a koponyák,
s én rendeltettem őrizetnek.

Ezékielhez szólt az Úr,
és válaszolt a bizalomra,
és húst növelt a csontokon,
s feltámadott a hekatomba.

Én kérdezek, de nincsen Úr,
hogy énhelyettem válaszoljon,
s nem lakik bennem hatalom,
mely élő húst növel a csonton.

Kinek mindenre joga van,
az mihez kezdhet e jogával,
S kinek bocsássa meg a bűnt,
amelyet senki el nem vállal?

Gyökértelen is felszökik
a bizalom törékeny szára.
Az igazakat számolom,
hogy tűz ne hulljon Szodomára.

A mottóban idézett négy soros vers az otthontalanság, végesség, ideiglenesség otthonosságának, ha tetszik, akkor a „hazaszeretetnek” szívbemarkoló kifejezése. Itt, ahol Peszáchnak, Péter fiának megadott élnie és nyugodnia, ahol a háza állt, mely már régen nem áll, ahol élete nyomát ez az egyetlen kő őrzi csak, és amely nem „igazi” hazája volt, csak egy „provincia”, itt azért mégiscsak akadt Peszáchnak néhány barátja és „szebb volt az ősz” is, mint másutt lehetett volna. Az ősz volt szebb, a lassú elmúlás évszaka. Diaszpóra-zsidó tapasztalat ez, persze, de földi idegenségünk és végességünk mindössze négy sorban megfogalmazott tapasztalata végső soron mégiscsak közös.

Székely Magda, aki csütörtökön lett volna 80 éves, 2007-ben halt meg. Az ő aránylag friss, a két mózesi kőtáblát idéző budai sírkövén, a Farkasréti Izraelita Temető szélén egy másik, szintén általa írt négy soros vers áll, amely köteteinek is mottója: „Leüthetsz. Én nem ütök vissza/ Az én kezem gyönge a rosszra/ A hulló test helyén leüthetetlen/ erősen áll az én igazi testem”.