Dr. Nógrádi Péter: „Hitünkben, lelkünkben egyek vagyunk”

2023. December 08. / 14:07


Dr. Nógrádi Péter: „Hitünkben, lelkünkben egyek vagyunk”

– A Makkabeusok a hitükért és szabadságért vívtak győzedelmes harcot a pogány kultúra fenyegetése közepette. Most más barbár formában jelenik meg az ellenség. Cáhál Izrael a békéjét, biztonságát támadó legnagyobb fenyegetéssel vette fel a harcot. Várjuk a Hanuka csodáját! – írja ünnepi köszöntőjében dr. Nógrádi Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) új alelnöke.

Kedves hittestvéreim!

Először fordulok hozzátok a Mazsihisz alelnökeként, és az első szavam az, hogy köszönöm. Köszönetem fejezem ki azoknak, akik a decemberi közgyűlésen bizalmat szavaztak nekem, és remélem, hogy azokat, akik nem rám szavaztak, az alelnöki munkám meg fogja győzni arról, hogy közösségünket szeretettel és odaadással szolgálom.

Ahogyan azt a közgyűlési megszólásomban elmondtam: nem megosztó, hanem együttműködő alelnök akarok lenni. Ennek érdekében rögtön a megválasztásomat követő napon megkerestem dr. Grósz Andor elnököt azzal kapcsolatban, hogy mely ügyekben tudnék közreműködni a Mazsihisz munkájában; ugyanígy haladéktalanul megkerestem Mester Tamás BZSH-elnököt, a Mazsihisz másik alelnökét, aki szintén késznek mutatkozott a találkozásra december 19-én.

Ígérem mindannyiótoknak, hogy a rám bízott feladatokat legjobb tudásom szerint, zsidó szívvel és maximális szakmaisággal fogom ellátni.

Kedves hittestvéreim!

Izrael és a Galut között csak földrajzi értelemben van távolság. Hitünkben, lelkünkben egyek vagyunk, aggódunk és imádkozunk az Izraelben élőkért. Mindannyiunknak rokonai, barátai élnek ott. Vannak közöttük, akik csodával határos módon menekültek meg a barbár vérengzésből október 7-én, mások most Gázában teljesítenek katonai szolgálatot. A terroristák még mindig száznál több embert, köztük gyerekeket és nőket tartanak fogva, akiknek a szenvedéseit és reményvesztettségét elképzelni sem tudjuk. Amíg valamennyi túsz ki nem szabadul a fogságából és nem tér haza, úgy érezzük, mintha valamelyik családtagunk is közöttük volna.

nógárdi-címlap-jav.jpg

„Jes Dáján vejes din: van egy bíró és Ő fog ítéletet hozni”. Az Örökkévaló a tetteik szerint fogja megbüntetni a terroristákat és a támogatóikat.

A Makkabeusok a hitükért és szabadságért vívtak győzedelmes harcot a pogány kultúra fenyegetése közepette. Most más barbár formában jelenik meg az ellenség. Cáhál Izrael a békéjét, biztonságát támadó legnagyobb fenyegetéssel vette fel a harcot. Várjuk a Hanuka csodáját! Azt kívánjuk, hogy mihamarabb térjenek haza az elrabolt és fogságban tartott túszok Izraelbe, a Makkabeusok hősiességével harcoló izraeli katonák győzelmével véget érjen a háború!

Az idei hanukát nem tudjuk úgy ünnepelni, ahogyan eddig: nem tudunk a családunk körében felhőtlenül örülni, az elkövetkezendő napok nem a zavartalan ünneplésről, a trendeli pörgő játékáról szólnak. De soha ne feledjük, hogy „Ám echad – lev echad! Egy nép – egy szív!”.

#BringThemHome

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek