Dinasztiák, rítusok és találkozások a Monarchia Pozsonyában

Glässer Norbert

Pozsony a magyar történelemben koronázó városként, a magyar és az egyetemes zsidóság történetében pedig talmudiskolája okán vált fontossá. A 19. század végének hivatalos eseményein e két szál több szimbolikus gesztusban is összefonódott, aminek emlékét felekezeti hetilapok és képes üdvözlőlapok is megörökítették. Olyan „találkozás” ezek, amelyeken a premodern közösségi és a rendi világ fonódott össze a modern alkotmányossággal, felekezetiséggel, polgári öntudattal és szimbolikus politikával. Mindezek emléke pedig része annak, amit Pozsony/Pressburg monarchiabeli kulturális örökségének tekinthetünk.

Mindenek előtt a judaizmus monarchiabeli történeti megnyilvánulásaiból, közép-európai tendenciáiból kell kiindulni. A koronás fő vallási értelmezései a judaizmus szétszóratás-értelmezéséből és az antik uralkodótisztelet judaizálásából eredtek. A jelenséget tovább árnyalta Európa modernizálódó társadalma és a rendi hagyományok modern nemzeteszmékkel való összefonódása, alkalmanként ütköztetése. Az emancipáció és a társadalmi szerepvállalás lehetővé tette a közép-európai zsidóság számára a modern nemzeteszmékkel történő azonosulást. A társadalmi változások mögött álló eszmék a felvilágosult abszolutista uralkodók zsidóságot integrálni, „hasznos polgárrá tenni” akaró törekvéseiben gyökereztek. A zsidóság 19. századi története során ezek a tendenciák egybe estek egyfelől a zsidóság kései felekezetiesedésével, másfelől a modernitásra adott belső zsidó válaszok megjelenésével. A szétszóratásban a zsidóságnak a befogadó államhoz való viszonyát a vallási hagyományok határozták meg. Az állam iránti lojalitás és a többségi társadalom tekintetében a felvilágosult tendenciáktól eltérő, azokkal párhuzamos stratégiát képviselt a pozsonyi főrabbi, a későbbi orthodoxia meghatározó alakjaként főművéről Chaszam Szajferként ismerté vált, Schreiber Mózes (1762-1839), aki az újító tendenciáktól való elhatárolódása okán vált ismertté. Chaszam Szajfer a zsidóság Messiásvárására és evilági reményeire vonatkozóan fenntartásokkal fogadta a modern társadalmi törekvéseket. Egyik zsinagógai beszédében például kifejtette, hogy:

pozsony_norbi_1.jpg
Schreiber Mózes

„Lehettek olyan korok a múltban, amikor részlegesen megváltást nyerhettünk volna [vagyis békét nyerünk volna a világ nemzeteivel, akiknek az árnyékában élünk], vagy akár részesülhettünk volna olyan megváltásban, amilyenben [atyáink részesültek] a második Szentély napjaiban; […] de értelmetlen lett volna, hiszen szent elődeink sohasem érték volna be kevesebbel, mint a teljes megváltás – még ha mi magunk megalkuvók lennénk is, és elfogadnánk a részlegeset. Izrael népének tehát érdemes hosszúra nyúló száműzetést elszenvednie, hogy végül a megváltás teljes legyen.” (Torat Mose (Pozsony, 1879), 1:36. [Lásd még Derasot (Kolozsvár, 1919), 2:355.])

Chaszam Szajfer szavai a Szentély pusztulásával szétszóródott zsidóság tradicionális önértelmezéséből eredtek. Schreiber Mózes szellemiségét az általa alapított pozsonyi rabbidinasztia vitte tovább. Az orthodoxia vezetőjévé a pozsonyi Szajfer-dinasztia vált, világi ügyeinek képviselőjévé, a Közvetítő Bizottság első elnökévé Reich Ignác temesvári kereskedőt választották. Az orthodox szervezet történeti tudatának pedig fontos részét képezték a jelentős rabbikkal bíró nagy hitközségek, amelyek a Monarchia és a történelmi Magyarország keretei között alakultak ki. Az orthodox intézményrendszer meghatározó központja az 1868-69-es szakadást követően ugyanis nem a fővárosban jött létre, hanem a jelentősebb vidéki orthodox közösségek töltöttek be ilyen szerepet.

Az orthodoxia önállósodási törekvéseivel és érdekérvényesítésének sikereivel szorosan összefonódott az uralkodóra, Ferenc Józsefre vonatkozó történelmi tapasztalat. Az orthodoxia ügyének felkarolója, később pedig az Orthodox Iroda elnöke Reich Ignác udvari szállító volt. Az orthodox küldöttségeket fogadó uralkodó a visszaemlékezésekben a vallásosság pártfogója, az orthodox ügy támogatója lett. A teljesen önálló magyar orthodoxia „statutumait maga a király szentesitette Schönbrunnban kelt legfelsőbb elhatározásával, 1871 október 22-én. Ezen lépésével I. Ferenc József örök hálára kötelezte az orthodoxiát, mint ahogy az orthodox törekvések mindenkori melegszívű pártfogóra találtak benne. Már 1859-ben megadja a Kszáv Szajfer kérelmére a pozsonyi jesivának a nyilvánossági jogot, a mivel a hagyományokat hűségesen őrző zsidó réteget egyenjogusította az akkor Magyarországon előretörő neológ osztállyal. Valahányszor orthodox rabbik küldöttségét fogadta, a legkegyesebben hallgatta meg a vallás megerősítését célzó kérelmeiket. Alkotmányos király lévén, nem teljesíthette a rabbik összes kérelmét, például az izr[aelita]. iskolaalap hováfordításának ügyében, de mindig kifejezésre juttatta a vallásos lelkületéből fakadó tiszteletet azok irányában, akiknek fő élettartalma a vallástörvény.” (Zsidó Újság 1930. aug. 22./ 3. Emlékezés I. Ferenc Józsefre.) – írták később Ferenc József születési centenáriumának alkalmából.

A vallásos katolikus uralkodó gesztusait az orthodoxia átértelmezte, és a neológ unifikációs törekvésekre adott szimbolikus válaszokká formálta. Ez tetten érhető volt Árpád-házi Szent Erzsébet évfordulójára esett, 1909-es pozsonyi királylátogatáson is. Képeslapként került kiadásra az a fotó, amelyen Akiba Schreiber (1878-1960) pozsonyi orthodox főrabbi a városi ünnepségen megáldotta a magyar királyt. Jelentőségét pedig az adta, hogy a hivatalos programon kívül történt, amelynek része volt a neológ küldöttséggel történő találkozás, a király kezdeményezésére és a vallástörvény kötelező áldásmondását respektálva. A hírt a neológ Egyenlőség is közölte.

„Az orthodox templom előtt […] Schreiber Akiba főrabbi jól hallhatóan és tiszta magyarsággal forditotta le az általa héber nyelven is elmondott hagyományos benedikciót, melyet a király meghatottsággal hallgatott meg, a körülállók pedig rámondták az »amen«-t. A király megállása az orth[odox]. templom előtt ugyszólván programon kívül történt s jelentőségét ez is emeli. E királylátogatás alkalmával egy hitfelünket külön kitüntetés is érte, Mensch Lajos a neve annak az iparosnak, akit Izabella főhercegasszony személyesen mutatott be ő Felségének. A király megdicsérte nagyon szép munkájáért.” (Egyenlőség 1909. jún. 6./ 2. Hírek – A király Pozsonyban.)

pozsony_norbi_3.jpg
Akiba Schreiber főrabbi áldást mond Ferenc Józsefre

Amíg az orthodoxia neológiától való különállásának és uralkodói elismertségének alátámasztására használta a pozsonyi eseményeket, addig a neológia az orthodox hírek közlésével az összetartozás és a lényegileg egységesként bemutatható izraelita felekezet társadalmi és uralkodói elismertségét reprezentálta.

A dualizmus sajtóvitáiban gyakran érte a jesivákat és az orthodox rabbikat a hazafiatlanság és az illojalitás vádja. Mindez azért is válhatott a sajtó szempontjából fontos kérdéssé, mert a pozsonyi orthodoxia és talmudiskola képezte a magyarországi orthodox intézményrendszer hivatalos irányvonalát. Hírei ezért kiemelt jelentőséggel bírtak az Orthodox Irodához közeli lapokban. A királyhű patrióta érzelmek sajtómegjelenítése beágyazódott a pozsonyi jesivavezető Schreiber dinasztia iránti tiszteletbe. Az orthodox sajtó kiemelt figyelmet fordított az intézmény eseményeire. Akiba Schreiber diákok általi köszöntésében a király és haza iránti lojalitás valamint a hithűség toposzait jelenítették meg.

„Tisztelendő Úr segédkezésében látjuk legbiztosabb zálogát elismert, nagyhirü intézetünk állandó virágzásának. Mert azt hisszük, hogy a ››Schreiber‹‹ családfa léleküditő árnyékában csillapithatjuk le legjobban tudományszomjunkat, szent tanunk éltető forrásából meritve. Ezért könyörögve kérjük a Mindenség bölcs és hatalmas Urát, engedje Főtisztelendő Igazgató Urunkat, mindnyájunk büszkeségét, intézetünk további dicsőségére, az életkor legvégső határáig, a legjobb épségben és üdeségben elérni. Önnek pedig helyettes Igazgató Úr, adjon erőt, egészséget és kitartást, hogy intézetünkben évek hosszu során át áldásossan müködjék az Ön által követett azon szellemben, a mely intézetünk zászlaján jelszóként fényesen ragyog: Isten, Haza és Király!” (Zsidó Hiradó 1899. márc. 16./ 9. Hirek – A pozsonyi jesiba.)

Bár a neológ és orthodox sajtóban mindvégig párhuzamosan jelen volt a „kuruczos” nemzeti és a királyhű állampatrióta diskurzus, mégis lojalitáskonfliktusok esetén orthodox viszonylatban a vallási modellek által legitimált királytisztelet érvényesült. Az orthodox sajtó a visszatérően közölt történeteket, folklorisztikus feldolgozásokat, csodás elemekkel teli szövegeket, amelyek Ferenc József zsidóság irányában tett uralkodói gesztusairól, uralkodói nagyságáról szóltak. A Zsidó Híradó pedig az 1890-es években visszatérően hírt adott a pozsonyi zsidók Márton-napi lúdjairól és az ehhez tartozó királyi audienciákról.

Pozsonyban a római katolikus felekezet Kék temploma jól példázza Erzsébet királyné és Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletének összefonódását. Erzsébet királyné tiszteletének izraelita felekezeti átértelmezését, amelyről részletesen Vér Eszter Virágtól olvashatunk, a pozsonyi Szajfer-dinasztia is alakította. Erzsébet ugyanis a modern magyar nemzeteszme formálódása során a „magyarok királynéjaként” vált szimbolikus alakká. A felekezeti olvasatokban viszont a vallásos nőideál megjelenítőjeként törekedtek bemutatni. Izraelita olvasatban így lett „ésesz chajil” [„derék asszony”], férje támogatója. A meggyilkolt királyné gyászistentiszteletének híreit a budapesti orthodox sajtó is közölte.

„Az ország minden részéről tömegesen érkeznek a jelentések, az orth. Izr. Hitközségekben tartott gyászünnepélyekről. Mindenütt megható módon nyilvánult az a mély fájdalom, mely minden igaz magyar szivet eltöltött, a rettenetes hir hallatára. A beérkezett jelentések közül térszüke miatt csak a nagyváradi és a pozsonyi orth. hitközségek gyászünnepélyét közöljük, melyek ugyszólván mintái a többinek is, de mégis kiemelkedők azon körülmény folytán, hogy e hitközségeknek a többinél nagyobb stilü, virágzó iskolái vannak, melyek nagyban hozzájárultak a gyászünnepélyek komor pompájának emeléséhez.” (Zsidó Hiradó 1898. szept. 22./ 8. Hirek – Az orth. izr. Hitközségek gyásza.

A pozsonyi gyászünnepélyt áthatotta a dualizmus közjogi temetéseinek gyászpompája. Az orthodox hetilap részletes leírást közölt annak kulisszáiról is.

„A pozsonyi gyászünnepélyről a következő tudósítást kaptuk: »Az istenben boldogult királynő ő Felsége gyászos kimulta alkalmából, e hó 19. napján, az orth. izr[aelita]. hitközség templomában gyászistentiszteletet tartottak. A templom belseje, mely ez alkalomból fekete posztóval volt bevonva, mély benyomást keltett. A hatóságot képviselte, Taller kir[ályi]. tanácsos polgármester és Kutsera városi főkapitány, a helybeli kir[ályi]. Orsz[ágos]. kórház, az iparkamara és a helybeli katonaság szintén küldöttséget küldtek. Az összes orth[odox]. izr[aelita]. községi iskolák, mint a gymnasiumi, a lyceum és a kereskedelmi iskola zsidó vallásu tanulójai, tanitójuk illetve tanáruk vezérlete alatt, feketébe boritott zászlójukkal felvonultak a templomba. Miután a kántor az előírt zsoltárokat reczitálta, általános feszültség közben, a mi szeretett Schreiber B. főrabbink, lépett a feketébe bevont szószékre és mesterséges [értsd: mesteri G.N.] beszédében ecsetelte a nagy veszteséget, mely a magyar nemzetet a királyné elhunytával érte. Ránk nézve – mondá a főrabbi – csapás annál sulyosabb és keservesebb, mert a magyar nemzet a boldogult királynőben nemcsak a királynőjét siratja, hanem védangyalát is, ki a nehéz napokban a magyar nemzetet mindig védőszárnyai alá vette. […] verset, igen találóan magyarázta; nem a győzelemriadás, nem országhóditás és hőstettek teszik a királynő dicsőségét, hanem […] a szív nemes erényei és magasztos tulajdonságai. Királynőnk is, mindig a visszavonultságot szerette és onnan árasztá szeretetének sugarait a népére és szivének jóságát és nemességét. A gyönyörű beszéd nagy hatással volt a jelenlévőkre, ugy hogy általános zokogás volt. Az ’el móle rach[am]im’ éneklése után, a magasztos istentisztelet véget ért. A gyászünnepély után a hitközségi előljáróság rendkivüli gyászülést tartott, melyet Gestettner Lázár megható szavakkal nyitotta meg és elhatározta, hogy ő felségéhez részvét feliratot intéz, a királynő emlékére 5000 koronás alapitványt tesz, melynek kamatait a gyászünnep évfordulóján, a szegények között fogják kiosztani. A jesiba, Schreiber Akiba és Adler J. vezérlete alatt teljes számban megjelent a gyászünnepélyen.«…” (Zsidó Hiradó 1898. szept. 22./ 9. Hirek – Az orth. izr. Hitközségek gyásza.)

Az új izraelita irányzati intézményrendszer a modern polgári állam kereteinek kiépülésével jött létre. Az intézményi kiépülés szekuláris, történelmi események eredménye volt. Ahogyan a magyar szimbolikus politikát az 1848-as forradalom eseményei formálták meg, úgy a neológ, orthodox és status quo ante irányzat intézményesülésének állomásai is meghatározták a szimbolikus politika adaptálását. Az uralkodó az orthodox küldöttségek kéréseinek éppúgy eleget tett, mint a mérsékelt vallásreformot szorgalmazó neológ ellentábor kéréseinek. A konfliktus a zsidóság egységes országos képviseletét létrehozni hivatott eötvösi 1868-69-es izraelita kongresszushoz kötődött. A katolikus uralkodó ezáltal a vallásosság és a vallásos zsidóság pártfogójává, a zsidóság körében szimbolikus alakká vált. Mindez pedig tükröződött Ferenc József halálhírének izraelita olvasataiban is.

A szerző az (MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport (03 217) külső munkatársa)