Csillogás és katasztrófa: Lapok a szombathelyi zsidóság történetéből 1828-1914

2025. Július 13. / 11:44


Csillogás és katasztrófa: Lapok a szombathelyi zsidóság történetéből 1828-1914

Csillogás és katasztrófa: Lapok a szombathelyi zsidóság történetéből 1828-1914 – ezzel a címmel jegyezi új kötetét két helyi kutató-történész, Szántóné dr. Balázs Edit és dr. Katona Attila, akik hiánypótló művet tettek le az asztalra, bemutatva a szombathelyi zsidóság szerepét a város robbanásszerű fejlődésében az 1840-es évek emancipációjától az első világháborúig. Ez a kötet a csillogás időszakát idézi, de már készülőben a vészkorszak borzalmait dokumentáló folytatás is. 

A hiánypótló és a lebilincselő szó jutott először eszébe dr. Nemény András szombathelyi polgármesternek, amint nekifogott a könyvnek, és amint haladt vele, ez az érzés csak erősödött, mondta a kötet bemutatójának nyitóbeszédében a Berzsenyi Dániel Könyvtár pótszékezett, zsúfolásáig megtelt kistermében – A tudósítás eredetileg a Savaria Fórum internetes oldalán jelent meg.

szombathely-könyvborító.jpg

A mű felkavaró is egyben, mert egyfajta szembesítő ereje van, nem csak a múltról, de a jelenről is szól, tette hozzá, annyi személyes megjegyzést megengedve, hogy Szombathely 26. polgármestereként bizony szokott gondolkodni azon, hogy elődei különböző helyzetekben hogyan reagáltak.

Dr. Nemény András polgármester hiánypótlónak tartja a monográfiátDr. Nemény András polgármester hiánypótlónak tartja a monográfiát

A mű egyfajta iránytű is, ami megmutatja, hogy a magyar történelem nem érthető meg a zsidóság szerepe nélkül, akik a magyar nemzet alkotó tagjai szerettek volna lenni. Dr. Nemény András, ha tehetné, kötelezővé olvasmánnyá tenné minden szombathelyinek - a megjelenést a megyei jogú város is támogatta.

Prof. dr. Miszlivetz Ferenc, a művet kiadó kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete nevében arról beszélt, hogy a holokauszt és az azt megelőző, Nyugat-Magyarországon a Kőszeg-Szombathely-Körmend-Veszprém-Nagykanizsa tengely mentén végbement fejlődés időszaka máig nem kellően feldolgozott terület. Pedig - még ha nehéz is, hiszen időben nincs olyan messze a vészkorszak - érdemes szembenézni vele, és a bemutatott kötet egy lépés ebbe az irányba, amit reményei szerint újabb munkák követnek majd.  

Prof. dr. Miszlivetz Ferenc szerint szembe kell nézni a múlttal és nekiállni feldolgozni, mégha ez nagyon nehéz isProf. dr. Miszlivetz Ferenc szerint szembe kell nézni a múlttal és nekiállni feldolgozni, mégha ez nagyon nehéz is

Dr. Mátay Mónika történész a könyv méltatása közben kiemelte, ilyen átgondolt, elemző mű a szombathelyi zsidóságról még nem született, látható, hogy profi kutatómunka áll mögötte. Ez a monográfia a csillogásról szól, de készülőben a folytatás, ami a katasztrófát dolgozza majd fel. A könyv módszertanára utalva felhívta a figyelmet annak társadalomtörténeti jelentőségére, amit szembeállított azzal, hogy a magyar oktatás elsősorban politika történetet szokott mesélni. A szerzők nagyszerű egyensúllyal kapcsolják össze a globális (ország) és lokális (város) folyamatokat az egyéni, emberi sorsokkal -  a személyes életutak, portrék, mikro történetek nagy erősségei a tanulmánynak. Prof. dr. Csorba László történész is azt hangsúlyozta, hogy a mű remekül fűzi egybe a kis és nagy töreténeteket, pontosan látjuk, hogyan fonódik össze az egyén sorsa Szombathelyével és Magyarországéval. "Komoly, változatos képanyag, kiváló tipográfia, nagyszerű térképek, kimagasló portrék", jár a dicséret a grafikusnak is, mondta Csorba. 

Dr. Mátay Mónika és a mellette ülő prof. dr. Csorba László is a kötet egyik nagy erősségének nevezte a több rétegű történetmeséléstDr. Mátay Mónika és a mellette ülő prof. dr. Csorba László is a kötet egyik nagy erősségének nevezte a több rétegű történetmesélést

Megszólaltak természetesen a szerzők is, dr. Balázs Edit elmondta, hogy Katona Attilával harminc éve kutatnak, nem ez az első közös kötetük, nagyon jól kiegészítik egymást. Attila a "korszakos" a csapatban, ő pedig a zsidó felelős.

Szántóné dr. Balázs Edit szerint szerzőtársával nagyon jól kiegészítik egymástSzántóné dr. Balázs Edit szerint szerzőtársával nagyon jól kiegészítik egymást

Katona Attila megköszönte Tilcsik György nyugalmazott levéltáros, Mayer László és Spiegler Tibor közreműködést, hozzáfűzve: a hosszú 19. század egyik fordulópontja a magyar történelemben az emancipáció: kinyíltak a lehetőségek - fejlődés jött az országban, városban és a zsidó családok között is, a könyv azt is igyekszik bemutatni, hogy nem volt elég maga a történelmi lehetőség, az egyéni képességek is kellettek hozzá, hogy ezzel valaki élni tudjon. 

Dr. Katona Attila: nem volt elég a történelmi lehetőség, a személyeken múlott, tudtak-e élni veleDr. Katona Attila: nem volt elég a történelmi lehetőség, a személyeken múlott, tudtak-e élni vele

A Csillogás és katasztrófa: Lapok a szombathelyi zsidóság történetéből 1828-1914 főszereplői a városi középosztálybeli csoportok: értelmiségiek, polgárok. A könyv gondolatmenetének gerince a zsidóság politikai és társadalmi emancipációjának bemutatása.

Fotók: Bonyhádi Zoltán / Savariaforum.huFotók: Bonyhádi Zoltán / Savariaforum.hu

A zsidóság betelepülésének az 1840. évi 29. törvénycikk nyitott utat, egy évtized alatt háromszázra emelkedett az izraeliták száma, és így a korábbi Rohonc helyett egyre inkább Szombathely lett a vasi régió zsidó szellemi és szervezeti középpontja. Meghatározó téma az ortodox és neológ irányzatok szétválása, a monográfia részletesen elemzi a nagy vitakérdéseket, így a nyelvhasználattal, az oktatásüggyel kapcsolatos eltérő nézeteket s az egész időszak során vizsgálja az antiszemitizmus hullámait.

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek