Budapesten tájékozódott a Zsidó Világkongresszus elnöke

2019. Január 20. / 19:36


Budapesten tájékozódott a Zsidó Világkongresszus elnöke

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke a héten villámlátogatást tett Budapesten. Ez alkalomból munkavacsorán látta vendégül Heisler Andrást, a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) Szövetsége elnökét, akivel áttekintették a szövetségnél jelenleg zajló fejlesztéseket, illetve a közösség jövőbeni terveit.


A Mazsihisz elnöke – aki egyben a WJC alelnöke is – részletesen ismertette a szervezet fejlesztési stratégiáját, amelynek fontos eleme a 2019-re meghirdetett „Közösség Éve”. A tavaly létrehozott Közösségi Szolgálatán keresztül a Mazsihisz idén különös hangsúlyt helyez a karitatív és a szociális tevékenységek fejlesztésére, a zsidó civil szervezetekkel történő kapcsolattartásra. Mindezt úgy, hogy Magyarország legnagyobb zsidó szervezete tovább erősítse zsinagógai közösségein keresztül a neológ mozgalmat.

Heisler András felvázolta a Rumbach utcai zsinagógába tervezett komplex közösségi ház terveit, kitért arra, hogy a magyar kormány jelentős anyagi támogatást nyújt a projekt megvalósításához. Bemutatta a szegedi és a miskolci zsinagóga fejlesztési eredményeit, vázolta a további feladatokat, illetve felhívta a WJC elnökének figyelmét a szabadkai zsinagóga csodás megújulására – amelyek szintén a magyar kormány támogatásával valósultak meg. A megbeszélés fontos része volt a régió egyetlen zsidó kórházának, az Amerikai úti Szeretetkórháznak a fejlesztése.

Ronald S. Lauder tájékozódott arról, hogy a Mazsihisz közreműködésével Budapesten hamarosan Jeruzsálemről közterületet neveznek el. „Ez komoly siker”, mondta erről Ronald S. Lauder. A WJC magyar származású elnöke különösen szívén viseli a magyar zsidóság sorsát. A nevét viselő Szarvasi Nyári Tábor és a Lauder iskola országhatárokon túl jó hírét viszik Magyarországnak. 

A New Yorkban élő Ronald S. Laudert személyes barátság fűzi az Egyesült Államok elnökéhez. Donald Trumpot a zsidó nép nagy barátjának tartja, aki nyitott a tanácsaira. A Zsidó Világkongresszus elnöke szükség esetén kész a magyar zsidóság és Magyarország érdekében szót emelni Washingtonban is. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek