A szenvedés és hallgatás évei

A budapesti gettó felszabadulásának 72. évfordulóján Gerő Péter dokumentumfilm-rendezőt, a Budapesti Zsidó Hitközség zuglói zsinagóga körzet világi elnökét Kiss Henriett, a Mazsihisz alelnöke kérdezte a zsidóságáról, a szülei generációjáról, és az elhallgatás okairól.

geropeter_01_18.jpg
A szerző fotója

Gyerekkoromban sokáig azt sem tudtam, hogy mit jelent maga a szó: zsidó. Vagyis bennem nem tudatosult, hogy zsidó vagyok, egészen addig, míg nem kezdtem zsinagógába járni – mondta Gerő Péter dokumentumfilm-rendező azon a vetítéssel egybekötött beszélgetésen, amelyet a budapesti gettó felszabadulásának 72. évfordulója alkalmából rendeztek a Kazinczy utcai Pirítós Pubban szerda este. (Az est vendége eredetileg Kardos Péter főrabbi lett volna, de betegség miatt le kellett mondania szereplését.)

A rendezvény szó szerint családias hangulatban telt, Gerő Pétert ugyanis a felesége, Kiss Henriett, a Mazsihisz alelnöke kérdezte a családjáról, a zsidóságával kapcsolatos fölfogásáról, valamint arról a filmről, amelyet Gerő a gettót túlélt emberekről, s leszármazottaik beszámolóiból készített Te tudtad ezt? – Csodálatos férfiak, lapáttal címmel 2014-ben.

E filmben többek közt megszólalnak a neves Preisich és Kassovitz család tagjai. Mindkét család híres alkotókkal büszkélkedhet: Preisich Gábor Budapest főépítésze volt (ő tervezte például a budapesti Fehér Házként emlegetett képviselői irodaházat a Parlament közelében), míg Pierre (Péter) Kassovitz francia író-filmrendező lett, akinek a fia Mathieu Kassovitz, a világhírű filmszínész. A családi szálak tragikus módon a vészkorszakban fonódtak össze, hiszen Gerő Péter édesapja, Gerő Imre újságíró az ukrajnai munkaszolgálatban együtt szenvedett Kassowitz Félixszel, a magyar karikatúra KASSO néven elhíresült mesterével, Kassowitz Péter édesapjával.

Gerő Péter a rendezvényen az édesapjáról szólva azt mondta: – Az apám zsidó volt, de magyar zsidó, aki boldogságot érzet, miután a munkaszolgálatból hazatérhetett a hazájába, Magyarországra. De a szenvedéseiről nem beszélt. Az volt a tapasztalatom, hogy apám generációjában az emberek igyekeztek túljutni az őket ért sokkhatáson, s a munkaszolgálatról, a gettóról nem beszéltek. Nem tudom, hogy miért. Talán szégyellték. Vagy talán nem akartak a gyerekeiknek fájdalmat okozni.

A filmben (amelynek operatőre Kardos Sándor volt) erről számolt be Benedek Miklós színművész is, aki azt mondta: ő nem tudta, hogy zsidó származású, a szülei soha nem beszéltek erről, s szerinte talán azért titkolták, mert szégyellték az ellenük elkövetett szörnyűségeket, s ettől meg akarták kímélni a gyerekeket.

Kiss Henriett kérdésére, miszerint az ő életében mit jelent a zsidóként való „megjelöltség”, amely sok zsidó ember alapélménye a társadalomban, Gerő Péter azt válaszolta, hogy ez nagyon összetett érzés, hiszen vannak olyan emberek, akik zsidónak tartják és vallják magukat, holott bizonyos ortodox szabályok szerint mások számára nem is számítanak „igazi” zsidónak.

– Ebben a kérdésben sok vitám volt rabbikkal – tette hozzá –, merthogy én azokat is zsidó társaimnak érzem, akiket egyes rabbik nem tekintenek zsidóknak a nem tökéletes származásuk miatt. Szerintem ugyanis a tökéletes származásnál fontosabb, hogy személyesen ki-ki hogyan éli meg a zsidó közösséghez való tartozását.

Gerő Péter hozzátette: tragikusnak tartja, hogy manapság újra feltámadt az újnyilas, hungarista eszme, s ennek az a következménye, hogy ezekről még mindig nem lehet múlt időben beszélni, az újnyilas, hungarista veszély ugyanis ismét jelen időben értendő.

Mint mondta, annak ellenére, hogy gyerekkorában a zsidó szó jelentését sem tudta, ma elmondhatja magáról, hogy mind a három lánya zsidó iskolába járt és jár, sőt a legkisebbnek, aki nyolc éves, éppen a vallásóra a kedvence. A vészkorszakot megélt nemzedékekről szóló filmjére utalva úgy fogalmazott: „képviselem apámat, amíg csak élek, és követem őt a zsidóságban”.

Kácsor Zsolt