A holokauszt óta először avattak ortodox rabbikat Berlinben

2018. Október 09. / 19:54


A holokauszt óta először avattak ortodox rabbikat Berlinben

Ortodox rabbikat avattak Berlinben kedden, a holokauszt óta először. A német főváros rabbiképző intézete, az 1873-ban alapított Rabbinerseminar zu Berlin három végzett hallgatóját a Prenzlauer Berg nevű városrészben működő Beth Zion zsinagógában avatták rabbivá, a zsidó vallás hivatalos tanítójává.


Az ünnepségen részt vett Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, Michael Müller berlini kormányzó polgármester és Heiko Maas német külügyminiszter.

A miniszter ünnepi köszöntőjében kiemelte: „ajándék, méghozzá érdemtelenül kapott ajándék, de a jogállamunk és a demokráciánk iránti megelőlegezett bizalom” jele, hogy Németország legnagyobb zsidó közössége Berlinben él, abban a városban, ahol eldöntötték és megtervezték a zsidók deportálását és legyilkolását.

„Minden erőnkkel meg kell őriznünk és meg kell védenünk ezt az ajándékot” – ahangsúlyozta a német diplomácia vezetője.

Mint mondta, elborzasztja, hogy a német utcákon ismét látni náci karlendítést és gyűlölködő lózungokat harsogó emberek menetelését, és ismét megjelentek az országban „szellemi gyújtogatók, akik megfosztják emberi méltóságuktól a más származású vagy vallású embereket”.

Ezt Németország nem engedheti meg, „együtt meg kell védenünk szabadságunkat és nyitott társadalmunkat” – mondta Heiko Maas.

A holokauszt utáni Németországban először 2009-ben avattak ortodox rabbit, Münchenben. Időközben a lipcsei, a kölni, a würzburgi és a frankfurti ortodox zsidó közösségben is beiktattak rabbikat.

A Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZdJ) adatai szerint a zsidó vallási közösségeknek országszerte hozzávetőleg százezer tagja és nagyjából hetven rabbija van. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Meghívó: Szédereste a Dohány körzettel a Goldmark teremben
Mazsihisz hírek
Több helyen korábban megkezdődtek a temető-karbantartási munkák
Zsidó világ
„Hét napig maceszt egyetek!”
2024. Május 02. / 09:30

„Hét napig maceszt egyetek!”