Saját padot kap André Kertész a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében

2024. December 16. / 11:50


Saját padot kap André Kertész a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében

Az André Kertész 130 emlékév alkalmából padot avatnak a a világhírű André Kertész (1894-1985) tiszteletére, aki az első fotóművész volt, akinek önálló kiállítása nyílt egy avantgarde galériában. Az ünnepélyes esemény december 18-án, szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik a Múzueumkertben. Beszédet mond dr. Zsigmond Gábor főigazgató, Matthieu Berton, a Francia Intézet igazgatója és Fisli Éva, a Történeti Fényképtár  vezetője.

André Kertész (Kohn Andor) 1925-ben került Párizsba, abba a városba, amely megalapozta a művészi hírnevét, hiszen egyike lesz az avantgárd vezető alkotóinak. Fotózza – hogy csak a zsidó nagyságoknál maradjunk – Marc Chagall festőt, a dadaizmust atyját, Tristan Tzarát és Szergej Eisenstein filmrendezőt is, közben folyamatosan dolgozik a lapoknak, így a fotóriporteri, fotós újságírói munka egyik úttörője válik belőle. 

Párizst 1936-ban hagyja el, és családjéval együtt az Egyesült Államokban telepszik le. A háború végéig nyomasztó személyes és művészi körülmények között él, de évekkel később megtalálja az elismerés, így életműve az amerikai fotóművészetet is gazdagítja. 

c4b8a3f4-8d15-98a2-3019-82ccdb57b5e7.png

A tiszteletére emlékévnek nyilvánított 2024-es év utolsó vele kapcsolatos programja, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében padot avatnak a tiszteletére ezen a héten szerdán délelőtt 10 órától. Az ünnepségen köszöntőt mond dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK MNM főigazgatója és Matthieu Berton, a Francia Intézet igazgatója, közreműködik Fisli Éva, az MNMKK MNM Történeti Fényképtárának vezetője.

Fotó: André Kertész 1977-ben. Marion Kalter képe.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek