Próbálj meg lazítani! – Hofiról nyílt kiállítás a szegedi zsinagógában

2021. Július 19. / 16:54


Próbálj meg lazítani! – Hofiról nyílt kiállítás a szegedi zsinagógában

A Szegedi Zsidó Hitközség és az Alapítvány a Szegedi Zsinagógáért Próbálj meg lazítani! címmel rendezett egy Hofi Gézáról szóló karikatúrakiállítást. A megnyitó a hitközség Gutenberg utcai székházának Dísztermében volt, a tárlat a zsinagógában nézhető meg augusztus 6-ig – írja a Szeged.hu.


Jeney Klára és Fábry János rajzai között lehet felidézni Hofi Géza gesztusait, hangját, és elmondani a fiatalabbaknak ki is volt ő. Ugyanis Debreceni Tamás, a kiállítás ötletgazdája a megnyitón épp erre hívta fel a figyelmet: felnőtt egy generáció, akinek Hofi Géza neve gyakorlatilag semmit nem mond – tizenkilenc éve már, hogy nincs köztünk. Pedig egy ország szerette.

hof1.pngBuk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke a megnyitón (Fotók: Szabó Luca/ Szeged.hu)

Debreceni szerint Hofi bizony hücpe volt, azaz pimasz, szemtelen, vakmerő, merthogy ezt a jiddis szót valahogy így lehetne lefordítani magyarra. De mondjuk inkább, hücpe, azt nem kell magyarázni. Elég tudni. Effajta régi tudást akarnak átadni ezekkel a karikatúrákkal. Mi értjük, de a XXI. század fiataljainak lehet, hogy el kell mondani, mit is látunk a rajzokon. Úgy meg nagyon jónak kell lenni a viccnek, hogy megmagyarázás után is nevessen rajta az ember.

A Szeged.hu beszámolója ide kattintva olvasható.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
PurimFeszt – Minden, ami Purim
2024. Március 25. / 20:49

PurimFeszt – Minden, ami Purim

Zsidó világ
Hercz Dániel rabbi a mózesi idea lényegéről