Ország Lili és az állandó otthontalanság

2020. Március 31. / 11:36


Ország Lili és az állandó otthontalanság

A kecskeméti Bozsó Gyűjteményben elmaradt a XX. század kiemelkedő magyar zsidó festőművésze, Ország Lili kiállításának megnyitója. Az intézmény azonban a Facebook oldalán közzétette Farkas Zsófia művészettörténész, kurátor, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársának tervezett megnyitóbeszédét. Ezt ajánáljuk most olvasóink figyelmébe. A tárlat – a tervek szerint – a későbbiekben megtekinthető lesz.


Az egyetlen magyar klasszikus szürrealista festőként számon tartott Ország Lili (1926-1978) az utolsó pillanatban menekült meg az auschwitz-i halálvonatról, előtte az ungvári téglagyárban gyűjtötték össze a helyi zsidókkal együtt; innen ered elhíresült téglafal motívuma. A szorongás egész életének meghatározó alapélménye maradt. Később a nonfiguratív festészet felé fordult, megismerkedett az ikonfestészettel, amelyből sok inspirációt merített, majd a prágai zsidó temető látványa vezette át a „városos képek” korszakába. A képein felépített falakra a festő rövidesen írni is kezdett, az „írásos képek” után pedig a festett kazettás templomi mennyezetek segítettek megújítani művészetét. A kazettaszerű elrendezés vezette el utolsó, nagy szériájához, a több mint ötven munkát tartalmazó labirintus-sorozathoz.

Műveiből a debreceni Antal-Lusztig gyűjtemény révén állítottak össze egy tárlatot Kecskeméten, ám az egészségügyi veszélyhelyzet miatt a megnyitót lefújták. Ám a Bozsó Gyűjtemény közzétette Farkas Zsófia művészettörténész, kurátor tervezett megnyitóbeszédét, amelyet az alábbiakban közlünk. 

zsófi.jpgFarkas Zsófia (via Facebook)

Bevallom, nem először látom ezeket a műveket, sőt, számos képpel már több helyzetben, kiállításrendezés vagy tanulmányírás közben találkoztam – láttam őket falakon, raktárakban, albumokban, reprodukciókon. Mégis újra és újra az az érzés kerít hatalmába, hogy egy senkiéhez sem hasonlatos, egyedi világ kapuján lépek be, amikor Ország Lili sok művét összegyűjtve látom, legyen közöttük akár egy vázlat, akár éppen egy-egy korszak fő műve. Úgy sejtem, Antal Péter is ilyen érzéssel kezdte gyűjteni alkotásait, illetve ennek a sokszínű életműnek a közös gyökere ösztönözhette arra, hogy az elérhető képekből minél többet együtt tartson.

Ország Lili képei kiemelt szerepet töltenek be az Antal-Lusztig-gyűjteményben, azonban ritkán voltak láthatók így, egymás mellett. Antal Péter személyes kapcsolatot ápolt a művésszel, a gyűjtő még fiatal korában kereste meg őt azzal, hogy minél többet szeretne megtudni képeiről. Egyfajta közös identitást érzett vele, hiszen Ország Lili alkotásain keresztül kapcsolódni tudott a tabukkal teli múlthoz, a holokauszt által sújtott közös családi sorshoz. A gyűjteményben szereplő 55 mű végigvezet az életmű különböző állomásain, amelynek képi világa és motívumai tele vannak kimondatlansággal, (rejt)jelekkel, elvágyódással. Elvágyódással az 1950-es, 1960-es, 1970-es évek traumákkal terhelt magyar társadalmából, ahol csak reprodukciókon lehetett megismerkedni a század nyugat-európai progresszív művészetével, és ahol nagyon kevés lehetőség nyílt az utazásra. Elvágyódással a tragikus családi sorstól, és mégis kötődve ahhoz, kutatva annak gyökereit – ősi kultúrákon, generációkat és kultúrákat összekötő, univerzális jelképeken keresztül, válaszokat keresve az egyéni és a kollektív emlékezet kérdéseire.

A már-már anakronisztikusnak tűnő – a korabeli magyar képektől karakteresen különböző – művek újabb és újabb motívumai, formái, színei tulajdonképpen kapaszkodók, kapuk az állandó otthontalanság, a freudi nyugtalanító idegenség (Unheimliche) érzetéből kivezető úthoz. Az ősi városok, írásjelek, az ikonok, az ókori freskók Ország Lili széles körű érdeklődéséről tesznek tanúbizonyságot, mégis alkotásainak – szinte az élet és a halál között megrekedő – képi világa egy időtlen, soha el nem érhető szellemi szférára utal.

A szerteágazó kíváncsiság, tudásszomj kettősen jelenik meg a művész munkáin: miközben a racionalitás, a tudás, a kőbe vésett írás, a törvénytábla mint az emberi kultúra legmaradandóbb jelhagyása tűnik fel művein, Ország Lili nem kevésbé vonzódik a számmisztikához, a babonákhoz és az okkultizmushoz – e tanokban nagyrészt a spiritualizmussal is foglalkozó orvos, kabbalista nagybátyja hatására mélyült el.

Ország Lili hihetetlen tudatossággal, eltökélt belső motivációval lépett egyik alkotói periódusából a másikba, motívumról motívumra. Művészetének egységességét, annak eleve elrendeltségét, koherenciáját talán nem is tudná jobban érzékeltetni más, mint az alábbi, tőle származó idézet, amelyet a labirintussorozatának festésekor fogalmazott meg: 

„Az a labirintussorozat, amit én festek most, az én labirintusom. Ezen végig kell mennem, és én úgy megyek rajta végig, hogy megfestem. (…) Az én labirintusom kövekből épül föl, és városokból. (…) Ezek között a falak között élek most, és nem tudom már, hogy aki ide belép, az halad-e vagy egy helyben áll. Ezt csinálni, festeni fogom, amíg élek, ennek a kapuját csak akkor zárják be, ha én már nem leszek.” 

(Címlapkép: részlet a kecskeméti kiállításból. Fotó: Farkas Zsófia/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Megújul a zsidó múzeum melletti tér Nagyváradon
Megemlékezések
Ma van a Győzelem Napja
2020. Május 08. / 11:21

Ma van a Győzelem Napja

Kommentek