A hét műtárgya: Egy 1923-as fotó a Zsidó Kórházból

2022. Július 22. / 16:52


A hét műtárgya: Egy 1923-as fotó a Zsidó Kórházból

Az 1896-ban megnyitott budapesti Szabolcs utcai zsidó Kórház már a megnyitásakor az ország egyik legmodernebb egészségügyi intézményének számított, s az 1940-es évekre ezer betegággyal rendelkező, ragyogóan felszerelt, az egészségügy szinte minden területét átfogó gyógyászati komplexummá fejlődött – olvasható a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár pénteki magazinjában.

A Szabolcs utcai Zsidó Kórházhoz tartozott a Bródy Zsigmond és Adél Gyermekkórház, a Bródy József és neje, Weissburg Fanny nevét viselő tüdőgondozó és az 1925-ben felépült, Kaszab Aladár és neje, Weiszkopf Józsa által alapított, ambuláns betegeket ellátó Poliklinika is. 1927 és 1931 között korszerű központi fűtéssel látták el s teljesen felújították a kórház épületeit és pavilonjait. 

2deae3d1eff766dea8f0090e8a4b6126.jpg

A numerus clausus törvény következtében külföldön végzett fiatal zsidó orvosok többsége csak a zsidó Kórházban tudott elhelyezkedni, ahol külföldön szerzett ismereteikkel emelték a gyógyítás színvonalát. 

1923-ban fotósorozatban örökítették meg a hitközség intézményeit – köztük a kórház képeit –, ezeket ma is őrzi a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteménye.

A kép adatlapja a múzeum honlapján itt elérhető.

(Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár)

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek