Numerus clausus a „magyar faji géniusz” megvédésére

Holnap lesz száz éve, hogy Magyarországon 1920. szeptember 26-án hatályba lépett a nemzetgyűlés által pár nappal korábban megszavazott numerus clausus, amely az egyes „nemzetiségek és népfajok” összlakossághoz viszonyított arányszámához kötötte az egyetemekre felvehető hallgatók számát és felvételi kritériummá tette a „nemzethűséget". A nemzetgyűlési vitában többek között Prohászka Ottokár és Gömbös Gyula állt ki a törvény mellett.

Az első világháború utáni Európa zsidóellenes törvényeinek sorát a magyar nemzetgyűlés által 1920. szeptember 21-én elfogadott, majd 1920. szeptember 26-án hatályba lépett 1920. évi XXV. számú törvénycikk vezeti. Hivatalosan „A tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályozásáról" címet viselte, de már maguk a kortársak is numerus claususként emlegették. 

A Budapesti Közlöny 1920. szeptember 26-i címlapja a numerus clausus közlésével

A törvény a „magyar keresztény középosztály” érdekében született azzal a céllal, hogy kevesebb zsidó szerezhessen diplomát, azaz több álláslehetőség jusson a hatalom által preferált osztály tagjainak – mindez nyíltan kiderült a nemzetgyűlési vitában. A törvényalkotók nem a jogszabály szövegében, hanem a végrehajtási utasításban helyezték el azt a rendelkezést, amely szerint a zsidók immár nem izraelita vallású magyaroknak, hanem egy külön „nemzetiségnek” tekintendők. Ez a kitétel azért volt fontos, hogy a törvényt ki lehessen terjeszteni a magát magyarnak valló zsidóságra. A numerus clausus 6 százalékban maximálta a felsőoktatásba felvehető zsidók arányát egy olyan politikai környezetben, amelyben az egyetemek vezetése nyíltan antiszemita nézeteket vallott. 

Prohászka Ottokár: Ez faji önvédelem

A numerus clausus megszavazására buzdított Prohászka Ottokár püspök, aki többek között azt mondta: „itt baj van, ezen a bajon segíteni kell, a segítésnek egyik módja, intézményes módja a numerus  clausus,  következőleg engedve a közszükségnek, engedve ennek a nyomasztó érdeknek, elfogadjuk ezt a numerus clausust. Nem örömből tesszük mi ezt, nem élvezettel tesszük mi ezt, nem mások elnyomatására irányuló szándékból, ez távol legyen tőlünk. Nem gyűlöletből tesszük mi ezt, hanem ismétlem, kényszerből, amely kényszer elől ez idő szerint meghátrálni nem lehet”.  

A püspök úgy fogalmazott: „a numerus clausust a közvélemény általában antiszemitizmusnak ítéli, azt mondhatnám, bélyegzi sok tekintetben. Azt gondolják egyáltalán, hogy mi a numerus claususszal a zsidóságot el akarjuk nyomni és a keresztény nemzeti társadalmat kiváltságban akarjuk részesíteni az ő kulturális jogaiknak leszorításával. A numerus clausust, amint már beszédem elején mondottam, a magyar középosztály leromlása ellen és a magyar faji géniusz veszélyeztetése ellen kontempláljuk. (...) A mi problémánk nem abban áll, hogy a dzsentri tönkrement, hanem abban áll, hogy annak a dzsentrinek a helyét nem foglalta el a magyar parasztságból felszívódott magyar középosztály.  Ez természetesen óriási hiba és óriási hiány, hanem hogy azt a zsidóság foglalta el, a zsidóság, mely hatalmas gazdasági érzékével, agilis, aktualitásokra beállított intelligenciájával, nagy szorgalmával rá volt arra képesítve, hogy itt a magyar apátia, a magyar indolencia, a magyar munkátlanság, a magyar úrhatnámság terén leszorítsa teljesen ezt az életképtelen, harcokra be nem állított nemzedéket”. 

Ennek dacára Prohászka a beszédében következetesen tagadta, hogy a numerus clausus antiszemita volna. Mint érvelt: „nem antiszemitizmusról van itt szó egyáltalában – ezt nagyon szeretném belekiáltani a magyar világba –, hanem ez faji önvédelem. (...) Nemcsak a magyar középosztály leszorulásában, leszorításában van a probléma, hanem a magyar faji géniusz romlásában. Ha az ember a magyar irodalmat nézi, amire a kultuszminiszter úr is rámutatott, okvetlenül azt látja, hogy a zsidó értelmiség térfoglalása a magyar irodalom elzsidósodását eredményezte". 

Gömbös Gyula: A zsidókérdés intézményes megoldásáról van szó

Ugyancsak a törvény védelmében szólalt fel Gömbös Gyula későbbi miniszterelnök, aki kertelés nélkül kimondta, amit Prohászka csak kerülgetett: „a Ház asztalán fekvő törvényjavaslat határozottan fajvédelmi szempontból bírálandó el és ebben a momentumban természetesen zsidóellenes is a tendenciája. (...) Nyíltan megmondjuk tehát, mint ahogy megmondták a kormányzópártok és majdnem az összes felszólalók, hogy itt zsidókérdésről, a zsidókérdés intézményes megoldásáról van szó. Mi, akiket ezen jelszavak mellett választottak meg, nem is dönthetünk másképen, és becsületbeli kötelességünk, hogy mikor ezt a kérdést tárgyaljuk, nyíltan, határozottan és minden kerülgetés nélkül megmondjuk, hogy mi a nézetünk és hogyan akarjuk biztosítani a magyar faj jövőjét". 

Gömbös Gyula az antiszemita toposzok közül osztotta azt a nézetet is, hogy a zsidóság világszerte „összeesküvéseket" szervez. A vitában a politikus arra hívta fel a figyelmet: „különösen a liberalizmus eszmeköre, amely narkózisba hozta ezt a nemzetet, átjátszotta a hatalmat teljesen a zsidók kezébe. A szabadkőművesség, a szociáldemokrácia, az összes internacionális szervezetek révén a zsidóság nemcsak bent az országban, hanem kifelé is uralta a helyzetet és még ma is uralja”. 

A törvényt egyébként az a Haller István  vallás- és közoktatásügyi  miniszter nyújtotta be a nemzetgyűlés elé, aki a magyar Parlamentben közölte: „míg én ezen a helyen vagyok, Magyarországon zsidó egyetem nem lesz”. A nemzetgyűlési vitában a numerus clausus ellen hiába szólaltak fel olyan humánus elmék, mint Sándor Pál, Ugron Gábor  vagy Bródy Ernő , a törvényjavaslatot pár nap alatt megtárgyalták és el is fogadták a kormányzópártok képviselői.