A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS) a vírusfertőzés okozta nehéz helyzetben is támogatja segítségre szoruló klienseit: a holokauszttúlélőket, a tanuló jogviszonyban álló zsidó gyermekeket nevelő, rászoruló családokat és más jogosultakat. A nonprofit szervezet kéri mindazokat, akiknek idős hozzátartozói vannak, hogy a hogylétükre felelősségteljesen és fokozottan figyeljenek.
A MAZS Alapítvány a súlyos nehézségeket okozó veszélyhelyzetben továbbra is mindent megtesz azért, hogy a lehető legmagasabb színvonalon folytassa a rászorultak szociális ellátást, s a folyamatosan előálló, új igényeket is megoldja a holokauszt túlélők és ellátásra jogosultak számára.
Folytatják a segítségnyújtást a Jaffe Zsidó Családsegítő Szolgálat klienseinek, akik a zsidó gyermekeket nevelő, rászoruló családok; míg a Bálint Ház online programjai az egyedül élők körében enyhítik a magára maradottság érzését; továbbá Önkéntes Programjukkal részt vesznek a Mazsihisz-BZSH Krízis Csoportjában is. E csoport célja, hogy a megváltozott helyzet miatt a zsidó közösség nehéz helyzetbe került tagjain segítsen, így a MAZS önkéntesei és munkatársai aktívan részt vesznek ebben a munkában.
A MAZS Alapítvány Holokauszt Túlélőket Támogató Programjának kliensei a telefonos ügyfélfogadási időben továbbra is a szociális munkásokat tudják keresni a megszokott telefonszámokon. Szintén fordulhatnak a MAZS-hoz azok, akik nem kliensei ugyan e programnak, de rendelkeznek Claims Conference regisztrációs számmal, s ugyancsak számíthatnak a MAZS segítségére mindazok, akik zsidó származásúak és 1945. október 30. előtt születtek. Elérhetőségek: telefon: +36 (1) 888 9400; email:mazsa@mazs.hu; a Facebook-oldal itt nyílik.
A program jelenleg leggyakrabban igényelt támogatási formái közé tartoznak a meleg étel házhoz szállítása, a bevásárlás, a házigondozás, az otthonápolás, a bodyguard sürgősségi ügyeleti rendszer, a rezsi- és a gyógyszerköltségek, gyógyászati segédeszközök támogatása, illetve a gyógytorna.
A JAFFE Zsidó Családsegítő Szolgálat kliensei keressék családgondozójukat a szokásos telefonszámokon. Azok a családok, amelyek nem kliensei a JAFFE Családsegítő Szolgálatnak, de 18 év alatti zsidó gyermeket, 25 év alatti nappali tagozatos hallgatót, 25 év alatti másképességű gyermeket/ fiatalt, gondozásba került vagy gyámság alatt álló zsidó gyermeket nevelnek, keressék a JAFFE Családsegítőt az alábbi elérhetőségek egyikén: telefon: +36(20)256 0554; e-mail: kormendi.gabor@mazs.hu; míg a MAZS/JAFFE családsegítő Facebook-oldala ide kattintva érhető el.
A második vagy a harmadik generáció tagjai, akik a fentiekbe nem tartoznak bele, szükség esetén keressék a krízis csoportot ezen a linken.
Azok számára, akik az elzártság ellen szociális és kulturális programokat keresnek vagy szeretnének részt venni a különböző közösségi ünnepeken, a MAZS Alapítvány javasolja a JCC Budapest–Bálint Ház online programjait, amelyeket a Facebookon ide kattintva lehet böngészni. Információt lehet kérni telefonon is: a Bálint Ház Forró Drótja a +36-1-791-0102-es számom hétfőtől csütörtökig érhető el délelőtt 10-től kora este 6-ig.
A MAZS Alapítvány munkatársai ugyanakkor mindannyiunkat arra kérnek, hogy jó idő esetén is inkább maradjunk otthon, s csak a legszükségesebb esetben hagyjuk el lakásunkat, viseljünk védőmaszkot, kesztyűt, és tartsunk másoktól két méter távolságot.
