Doktor Moll véletlenül éppen jelen volt, amikor Pokorni Zoltán polgármesternek elcsuklott a hangja beszéde közben a Maros utcai kórházban, ahol hetvenöt éve az ő nagyapja tevékeny részvételével a nyilasok ártatlan embereket lőttek halomra,
és doktor Moll elámult rajta, hogy ezután milyen szitkozódást kapott a polgármester az arcába, holott megtehette volna, hogy a megemlékezésre el se megy, vagy elmegy, akkor nem szólal fel, vagy ha felszólal, akkor nem olyan beszédet mond, amilyet mondott a magyarok szerepéről a holokausztban, hanem
elsunnyogja
a dolgot, egy kicsit ide szúr, egy kicsit oda, ahogyan az ügyes, de cinikus politikusok szokták, de nem, ez az ember kiállt és nyilvánosan gyónt, ami a politikusoknak nem szokása, erre föl az volt a jutalma sokaktól, hogy lehazugozták, becsmérelték, ócsárolták, nem hittek neki, és
színjátéknak
tartották a műsorát, pedig ha a lehazugozásnak, becsmérlésnek, ócsárlásnak van is alapja, azt azért méltányolni kellene, hogy létezik jellemfejlődés, legalábbis doktor Moll erősen szeretne hinni ebben, és abban is szeretne hinni, hogy éppen azok, akik
joggal
kelnek ki az országot fojtogató gyűlölködés ellen, azok nem fognak gyűlölködni, amikor lehetőségük nyílna a megbocsátásra, vagy ha nem is a megbocsátásra, akkor a megértésre, mert egy esélyt mindenki megérdemel, még akkor is, ha bűnös, akkor pedig még inkább, ha más bűnét veszi magára.