Elindult az EGYÜTT program

2019. December 02. / 23:27


Elindult az EGYÜTT program

Nagyon várt jó hírrel állunk a közösség elé: 2019. december 2-án megkezdődik a zsidó holokauszt túlélők második nemzedéke rászoruló tagjainak megsegítésére szervezett program. 

A második generációt a vészkorszak következményeként sajátos egészségügyi és lelki terhek sújtják, ezért ez a csoport veszélyeztetett. Támogatásuk igénye már többször megfogalmazódott zsidó fórumokon. Végül 2018 decemberében a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) segítésükre pályázatot írt ki. 

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS) EGYÜTT néven átfogó programot készített, hasznosítva mindkét fél tudását és infrastruktúráját, valamint az önkéntesek segítő szándékát. Ez alapja lehet a generáció folyamatos támogatásának.  A két szervezet társulásán alapuló terv 76,3 millió forintot nyert a pályázaton a második generáció szociális, mentális és egészségügyi támogatására. Az erről szóló szerződés 2019 novemberében született meg. 

Programunkra az ügyfélszolgálatainkon lehet jelentkezni, ahol munkatársaink segítenek a jelentkezési lap kitöltésében és átveszik a szükséges dokumentumokat. A sorállás elkerülése és a munka észszerű megszervezése érdekében időpontfoglalás szükséges. Az érdeklődő vagy időpontfoglaló telefonhívásokat december 2-tól várjuk. 

Az első jelentkezési nap 2020. január 6, hétfő. Kérjük, hogy regisztrált jelentkezési napjáig szerezze be a szükséges iratokat.

Örömmel és bizakodva indítjuk útjára ezt a programot. Közösségünk második generációs tagjait kérjük, hogy, forduljanak hozzánk bizalommal, a náluk idősebb vagy fiatalabb nemzedékeket pedig arra biztatjuk, hogy kísérjék figyelemmel a munkánkat és segítsék hozzátartozóikat az ügyintézésben.

Az EGYÜTT programról, a jogosultság és a rászorultság igazolásához szükséges dokumentumokról, a támogatásokról, az időpontfoglalásról, valamint a regisztrációról itt találhat részletes ismertetést.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Megjelent az Új Élet legfrissebb száma
2020. Február 03. / 15:57

Megjelent az Új Élet legfrissebb száma

Nagy elődeink
Nagy elődeink: Dr. Vidor Pál rabbi (1909-1944/1945)

Kommentek