Egy nagyon kényes ügy

A kiállító művészek között szerepel Fekete László szobrász, keramikus neve, de alkotása mégsem látható a galériában. A kurátor nem vállalta a kényes üzenetű aprócska emlékmű bemutatását, kissé ködös fogalmazású levelében a gyereklátogatókat védve a súlyos témától. Az óbudai Esernyős Galéria szokásos évi, a kerületben lakó művészek tárlatáról van szó, amelynek idén „Szabad ötletek” a címe. Ezen – a kigolyózott alkotás okán talán változtatni lehetne! RÓZSA PÉTER interjúja a művésszel.

– Van már egy novellára való történetem hasonló témában az elmúlt évekből. Az egyik legfájóbb az volt, amikor műfajunk legnagyobb európai, Németországban szervezett tárlatáról hagyták ki a pályamunkámat, de több olyan hazai csoportos kiállítás is volt, ahol ott lehetett a művem, de a katalógusból például kihagyták a számukra kényes alcímet vagy az igazán erőteljes fotót – emlékszik vissza ezekre a pofonokra Fekete László. 

Riasztóak a témái, talán túl erősnek találják egyes holokauszttal kapcsolatos műveit?
Az óbudai tárlatra beadott szobrocskát még csak nem is látták! Valószínű, hogy már a címe is elég volt, hogy visszakozzanak, vagy a leírása: „Az élve eltemetett zsidó kisbabák és kisgyermekek emlékére.” De így történt, mégpedig tömegesen, mit csináljak?!

Az 1941-42-ben Ukrajnában elkövetett tömeggyilkosságra utal, amikor a megszálló német katonák Hitler tervei szerint a zsidó lakosság teljes kiírtását igyekeztek megvalósítani...
Erről a kivételes borzalomról az utókor hajlamos megfeledkezni. Én nem tudom elfogadni, hogy ma már kezdik elfeledni ezt az egészen példátlan gyermekgyilkosságot! 

Nyolc-tíz éve adok be holokausztra emlékező műveket a magyar és a külföldi kiállításokra és időnként igen nagy az ellenállás. 

Mivel Óbuda egy baloldali, vagyis ellenzéki vezetésű kerület, egyáltalán nem számítottam arra, hogy nem fogadják el ezt a szobrocskát. Ezért döntöttem úgy, hogy demonstrálok ellene és a Fő téren, a galéria előtti kávézó egyik asztalán bemutattam a művet a megnyitó idején, május másodikán, pénteken délután. (A lenti kép ekkor készült – a szerk.)

Fekete László szobrászművész, keramikus

Ez hatásos, de visszatérve a németországi, a 2019-ben az ott visszautasított alkotás itthon díjakat nyert. Többet is! Akkor mi még jobban állunk..?
Talán! Persze Németországgal „nem lehet konkurrálni" az elkövetett bűnök ügyében... Egyébként pályám legjobb szobrának tartom és valóban, a 2020-as Vásárhelyi Őszi Tárlaton és a tavalyi pécsi, Országos Kerámia Triennálén is díjat nyert. 

Sőt Pécsett a közönség a 200 kiállított alkotás közül az enyémet szavazta meg a legjobbnak. Ez az életem egyik legfontosabb elismerése. 

Igaz, a vásárhelyi katalógusból viszont kimaradt a mű nekik kellemetlen alcíme – a díjazás ellenére. S Pécsen is valami hasonló történt... Persze, „véletlenül", mindkét esetben... 

Fekete László: Tömegmentő szüleim emlékére

Egyébként ez az ön embermentő szüleinek az emlékműve...
Igen, erről szól a főcíme és a legújabb nagyon jó hír, ami igen nagy boldogság számomra, hogy a jeruzsálemi Héber Egyetem mellett működő Bezalel Narkiss Index, a világ legnagyobb zsidó művészeti dokumentációs oldalára nemsokára felkerülnek eme nagyméretű szobrom képei is. Ezt minden múzeum figyelemmel követi, tehát a legnagyobb szakmai publicitást jelenti számomra. 

Szülei, Fekete Béla festő és Barta Éva keramikus a legkeményebb nyilas időkben hamis igazolványokat gyártottak, ezekkel nagyon sok zsidó és üldözött baloldali ember menekült meg a haláltól. Katonaszökevény is!
Több hónapos párizsi élet után 1939 szeptemberében, a háború kitörése után úgy döntöttek, hazaköltöznek. A Bem téri Radetzky-laktanya oldalszárnya mellett, a Henger utcában nyitották meg a műhelyüket 1940-ben, ahol ajándéktárgyakat készítettek. Ez jó üzlet volt, és mivel apám már a ’30-as évek közepétől az illegális kommunista párt tagja volt, pénzzel támogatta a bajtársakat és a bujkálókat. Ebben a műhelyben kezdtek hamis menleveleket és hamis igazolványokat gyártani '44 nyarától kezdve. Úgy is hívták egymás közt a barátok, hogy okmányüzem. 

Tegyük hozzá, miközben a Radetzkyben nyilas laktanya működött 1944 nyarától. Budapesten a legnagyobb!
Igen, a nyilasok a műhely előtt jöttek-mentek egész nap. Egyszer, már ’44 decemberében éjjel egy járőr állt meg az ajtajuk előtt. Apám elővette a pisztolyát, az volt az egyezségük, hogy előbb lelövi anyámat, majd magával is végez, ha a nyilasok betörnek. Szerencsére a nyilasok csak rágyújthattak, majd mit sem sejtve továbbmentek. De ez volt az utolsó csepp! Ezért ekkor eldöntötték, hogy menekülőre fogják Székesfehérvár felé. Úgy tűnt, az előbb szabadul fel. Így is lett. Sajnos csak egyetlen általuk gyártott papír – éppen anyámé – maradt fenn, nincs több dokumentum, de apán számításai szerint legalább 1000-1200 embernek tudtak segíteni '44 júniusa óta. Halála után majdnem harminc évvel, 2012- ben kapta meg a Világ Igaza címet. 

Nagyon sok nemzetközi kiállításon szerepelt, tanított az USA egyik művészeti egyetemén, 2004-ig New Yorkban a műfaj világszinten is vezető galériájában, a Garth Clarkban állított ki rendszeresen. Ma mintha csönd lenne a szakma berkeiben, miért?
Pedig rengeteg kiállítás van, csak éppen az érdeklődés lanyhult, a piac összezsugorodott. Alig van megrendelés, vásárlás, gyűjtés. Sehol sincs nagy jókedv. A tárlatokra pedig kevesen mennek, nagyon megváltozott a világ. Óriási feszültségek akkumulálódnak. Újra.

***

„A gyerekek, köztük a csecsemők kivégzéséről, különösen sok, egymástól független, de egybehangzó tanúvallomás maradt fenn a szovjetunióbeli holokauszt időszakából. A megszállás utáni első megsemmisítési hullámban mindenhol tudatosan irtották őket, a visszatérő leírások szerint lehetőleg lőszer pocsékolás nélkül, egy kőbe vágva a fejüket, lábuknál fogva széttépve, vagy szuronyhegyre hányva őket. Vagy élve eltemetve. Ez a halálnem jelentette messze a leghosszabb szenvedést. Az apró tetemekkel számos esetben, mint futball-labdával játszottak is egy darabig. Mindez olyan fokon ellentmond a természetnek, az általános emberi viselkedés normáinak, hogy alapos lélektani magyarázatra szorulna. Az első világháború utáni német revánsszellem, Hitler tömegeket fanatizáló gyűlölete és a német felsőbbrendűség hirdetése mellett talán az játszhatta a legnagyobb szerepet, hogy a berlini propaganda írmagostól akarta megsemmisíteni a minden baj okának minősített zsidóságot.

- Nem, erre nincs elfogadható magyarázat. NINCS. A büntetlenül maradó kegyetlenkedésitől, önnön szadizmusuktól megvadult német katonákat és litván, ukrán, lett kiszolgálóikat alighanem ez késztette érzékeik eltompítására, a gyilkosságok előtt számukra bőségesen juttatott alkoholon kívül.” (GEREBEN ÁGNES: A holokauszt a Szovjetunióban. Részlet a Valóság 57. számában megjelent írásból)