A másik hazánk szülinapja: a 72 éves Izrael köszöntése

Lehet-e két hazája az embernek? Lehet-e olyan ország a hazája, ahol nem él, amelynek nyelvét nem ismeri elég jól, tájain elveszne, mégis otthon van, ha nem is tudja, hol. A miénk, de hogyan a miénk? Lehet-e úgy a hazánk, hogy magyar zsidók vagyunk? 

Ez a történet Ábrahámmal kezdődik, aki el kellett hagyja apja házát, szülőföldét, hogy a megígért helyre menjen, egy nem látható, addig nem ismert erő hívására. Az Erő hívására, amely az univerzumot teremtette, őt pedig nevén szólította. Elindult, de nem maradhatott a földön, amelyet ivadékainak ígért az Örökkévaló. Ivadékainak, akik sok száz évig lesznek fogságban Egyiptomban. Aztán visszatérnek. Bűnöket követnek el, Babilonba száműzetnek és visszatérnek. Aztán szétszúrják őket a Föld új hatalmai, a rómaiak. Eltelik kétezer év és visszatérnek. A keresztes hadjáratok, a kiűzések, a nyilvános Talmud-égetések, a pogromok után. Visszatérnek. A holokauszt után. A maradék visszatérnek. Hogy szabad néppé legyenek az országukban, Erecben, Cionban, Jeruzsálemben.

Haza az, ami kétezer éven át elél a nép képzeletében és életben tart, táplál bennünket a földje, ha ezer kilométerekre is van. Az, hogy imáinkban esőért könyörgünk az ismeretlen, távoli földnek, naponta háromszor, nemzedékek százain át. Ha van bizonyíték a gondolatok, a hit erejére, politikai erejére, az Izrael államának újjászületése.

Nemsokára a világ zsidóságának többsége Izraelben él majd. Izrael hadserege erős, gazdasága hatékony, vállalkozókedve kiemelkedő, kreativitása páratlan, lakossága pedig kivételesen sokszínű. Az ősújország páratlan sikertörténet. Egyfelől példát vehetünk róla. Másfelől van okunk segíteni, aggódni érte. Ellenségei mindenre elszántak, szociális élete bizonyos területeken nehéz, sok szegény ember, honfitársunk él ott, sok feszültség terheli társadalmát: az ultraortodox és a szekuláris szektor feszültsége, a nyugati és keleti, illetve afrikai zsidók feszültsége, a zsidó és arab polgárok együttélésének feszültségei, utóbbiak a lakosság több mint 20%-át jelentik. Izrael erősebb, befolyásosabb, eredményesebb is, mint a diaszpóra zsidósága. De ettől még van módunk segíteni és lehet okunk javaslatokat tenni, tudva, hogy más a felelőssége annak, aki nem ott él, nem osztozik az állam fenyegetettségeiben, nehézségében.

Ma Izrael a zsidó világ megkérdőjelezhetetlen középpontja, hozzá viszonyulva kell átgondolnia a diaszpórának, hogyan lehet zsidó. Hogyan lehet valaki például olyan magyar zsidó, aki itt él, szolidáris Magyarországgal, szolidáris Izraellel, kritikus, ha szükségét érzi, de önkritikus is, helyzetének pontos tudatában.

Végig kell gondolnunk, mit tegyünk azért, hogy minél többeket hozzunk közel az Országhoz, minél többféle értékrendű, helyzetű zsidót. Hogyan inspiráljon bennünket bámulatos magas és tömegkultúrája jobban, hogyan ismertessük meg minél többekkel, hogy nem csak Izrael, ami a politikai hírekben megjelenik. Hogyan beszéljünk Izrael hétköznapjairól, hogyan értessük meg a nyelvét, ezt az ősúj nyelvet, amelyen feltámadt a Biblia, a Tóra, a próféták és a Misna nyelve. Hogy ne csak csodáljuk, de kicsit értsük is Izraelt. Hogy annyit, amennyi telik tőlünk, segíteni is tudjunk. Hogy ne idealizáljuk, hanem lássuk és értsük, úgy szeressük. Mert az igazi Izrael is fantasztikus és méltó a szeretetre.

A történet 72 éve tart, tartson mindaddig és tovább, amíg Dávid királyságát helyreállítja az, akire mindannyian várunk. 

Boldog születésnapot, távoli hazánk, Isten óvjon, aki megígért őseinknek és aki nem másítja meg szavát.