Zsidó sorstalanság-érzés a szlovákiai magyarság történetében

2019. November 17. / 00:30


Zsidó sorstalanság-érzés a szlovákiai magyarság történetében

„1918 után mi is úgy voltunk itt, ahogy voltunk: nem szeretett valakik. És a zsidók is ekkor kezdtek nem szeretett nemzetté válni. Vagonok mind a két esetben voltak, az övék persze tragikusabb történet, azok a koncentrációs táborokba tartottak” – mondta az egykori bátorkeszi zsidóság történet kutató Zsok Gizella könyvtáros-muzeológus az Új Szó című lapnak.


Tanulságos cikket közölt a szlovákiai magyar nyelvű Új Szó című lap a szlovákiai zsidó lakosságról annak apropóján, hogy a közelmúltban emléktáblát avattak Bátorkeszin a helyi zsidó lakosok deportálásának 75. évfordulója emlékére. Az avatáson jelen volt Darvas István budapesti főrabbi, de számos helyről, így például Izraelből és Ausztriából is érkeztek leszármazottak. 

Mint az Új Szó írja, a szlovákiai magyar nyelvterület kisebb-nagyobb zsidó közösségeiről már csak nagyon kevesen tudnak személyes élmények alapján beszámolni. Bátorkeszin, akárcsak máshol, már szinte csak a 80 év körüli vagy a még idősebb személyeknek vannak emlékeik egy-egy családról. A településen az egykori zsinagóga mára már teljesen átalakított épülete, az azon elhelyezett emléktábla és a rendezésre váró temető emlékeztet a néhai népes közösségre. Ma már senki sem él a faluban, aki az izraelita családok leszármazottja lenne, noha egészen a holokausztig egyes becslések szerint több száz fős közösséggel számolhatunk – többségében ortodox, kissebrészt neológ hívőkkel. Úgy tudni, senki sem menekült meg közülük a deportálásoktól 1944 nyarán. A haláltáborokból végül azonban 15-en visszatértek, de néhány éven belül végül ők is elhagyták Bátorkeszit. Az utolsó izraelita temetés 1948-ban volt, azóta pedig csak az emlékekben, valamint a mondott helyeken van valami nyoma ennek a közösségnek.

Az egykori bátorkeszi zsidóság történetével jelenleg a helytörténeti témákra specializálódó és öt éve működő Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás foglalkozik – olvasható a cikkben. Zsok Gizella könyvtáros-muzeológus a társulás elnöke, aki még a '80-as években kutatta egy ideig a bátorkeszi hitközség 19–20. századi történetét budapesti egyetemistaként. Akkoriban még sikerült túlélőkkel is találkoznia. 

De mi vezet egy bátorkeszi magyar muzeológust arra, hogy egy mára már eltűnt helyi közösséggel foglalkozzon? A lapnak erről Zsok Gizella azt mondja, fokozatosan alakult ki benne az érdeklődés. Gyerekkora óta folyamatosan hallott zsidókról szóló történeteket, kutakodásai során különféle forrásokra, egy régi anyakönyvre is rálelt. 

„Végülis úgy gondolom, hogy a sorstalanság keltette fel az érdeklődésemet. Ez párhuzamos a szlovákiai magyarok történetével. Valószínűleg ez fogott meg, hogy 1918 után mi is úgy voltunk itt, ahogy voltunk: nem szeretett valakik. És a zsidók is ekkor kezdtek nem szeretett nemzetté válni. Vagonok mind a két esetben voltak, az övék persze tragikusabb történet, azok a koncentrációs táborokba tartottak” – sorolja Zsok Gizella.

A teljes írás ide kattintva olvasható.

(Címlapképünkön az elhagyott bátorkeszi zsidó temető lepusztult bejárata.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Zéró tolerancia Szlovákiában: Elítéltek egy holokauszttagadót
Megemlékezések
Ma 75 éve halt meg Zsolt Béla író, újságíró