Úton Amerika első zsidó elnöke felé? Kezdődnek az előválasztások

2020. Február 03. / 10:22


Úton Amerika első zsidó elnöke felé? Kezdődnek az előválasztások

A 78 éves Bernie Sanders, az önmagát szocialistának nevező veterán vezeti a közvéleménykutatásokat a két elsőként előválasztó államban és ez idegessé teszi a „demokrata pártelitet” és egyesek szerint Donald Trumpot is. Mások szerint Trump stábja Bernie Sandersnek drukkol, mert őt a legkönnyebb megverni. 


Bernie Sanders szenátor viszonya, amely őt a zsidó közösséghez fűzi, meglehetősen kétértelmű. Ő maga zsidó származású, rokonait, azokat, akik a családjából Európában maradtak, meggyilkolták a holokausztban. Fiatalkorában járt is Izraelben, ugyanakkor a Demokrata Párttól, annak fősodrától balra áll Izrael politikájának megítélését tekintve, gyakorta kritizálja az izraeli kormányt, kiegyensúlyozatlannak tartja az Egyesült Államok szerepvállalását az izraeli-palesztin konfliktusban. 

Az Iowa-i és a New Hampshire-i előválasztáson – ezek az első államok – Bernie Sanders magabiztosan vezet, bár a mezőny nagyon sok versenyzőből áll és az előválasztók megosztottak. Aki Iowát és New Hampshire-t a múltban megnyerte, demokrata elnökjelölt lett, hívja fel a figyelmet az amerikai média, bár azt is hozzáteszik, hogy országosan Bernie Sanders csak a második a rutinos politikus, Joe Biden között. Az egykori alelnök a pártelit kedvence, akik a párton belüli hangok szerint mindenáron szeretnék megakadályozni Sanders győzelmét. Ez pedig sikerülhet is, hiszen az idős szenátor előnye, még ott is, ahol megvan, viszonylagos, ha mindenki felsorakozik ellene egy másik jelölt mögött, az könnyen megverheti. A pártelitnek, a párt középutasainak Sanders túl radikális, a megválaszthatósága is kérdéses, mivel éppen a középen állókat, az el nem kötelezett szavazókat nem tudja majd megszólítani az elemzők jó része szerint. Megint mások azzal érvelnek, hogy ő vonhat be új választói csoportokat a politikába, elérhet olyanokat, akik nem szoktak elmenni szavazni, például a fiatalok jelentős része, akik között Sanders szenátor különösen népszerű.

Persze, egyáltalán nem biztos, hogy a következő órákban Sanders megnyeri Iowa előválasztását és utána, még egy hét elteltét követően New Hampshire-t, ha mégis, nem biztos, hogy ez elég lesz az elnökjelöltséghez, és ha mégis, messze nem biztos, hogy képes lesz megverni Donald Trumpot. De mindenesetre, közel a 80. évéhez újra elindul és a helyzete legalábbis nem reménytelen. Az más kérdés, hogy jó-e az nekünk, ha végül ő lesz az első zsidó elnöke Amerikának. 

Forrás: MSNBC News

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek