Rakétákat lőtt Izraelre az Iszlám Dzsihád

2020. Február 23. / 18:35


Rakétákat lőtt Izraelre az Iszlám Dzsihád

Az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista terrorszervezet több mint húsz rakétát lőtt ki a környező izraeli településekre ma a Gázai övezetből. A Vaskupola megvédte az országot, emberéletben nem esett kár. 


Több mint húsz rakétát lőtt a Gázai övezetből a környező izraeli településekre rövid idő alatt az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista terrorszervezet – jelentette vasárnap kora este a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Néhány percen belül két hullámban érkeztek a lövedékek a Gázai övezet melletti izraeli településekre, de a lakott helyek felé célzott mintegy tíz rakétát megsemmisítette a levegőben a vaskupola nevű, rövid távolságra eljutó rakéták elleni légvédelmi rendszer. A támadás során ezért sem emberéletben, sem anyagiakban nem esett kár. 

Az övezettel északon szomszédos Askelón város elöljárói elővigyázatosságból utasítást adtak a nyilvános óvóhelyek megnyitására, és elhalasztották a vasárnap estére meghirdetett helyi közösségi rendezvényeket.

A rakétákat nem sokkal azután indították útnak, hogy a Katar küldöttségét vezető Muhamad al-Madi elhagyta Gázát, ahol pénzügyi segítséget adott át az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezetnek. 

Korábban az Iszlám Dzsihád bosszúval fenyegetőzött a reggeli órákban megölt két harcosáért, akiket az izraeli hadsereg jelentése szerint hajnalban lelőttek, miközben az övezet déli részén, Khan Junisznál bombákat próbáltak telepíteni a határkerítéshez. Az izraeli katonák az egyik támadó holttestét egy buldózerrel elszállították, és ezt az övezetből videóra vették. Gázai források szerint Muhamed Ali al-Naimnek hívták az Izraelbe vitt gázait, és a palesztin Iszlám Dzsihád fegyveres szárnyának, az al-Kudsz Brigádoknak volt a körzeti parancsnoka. 

Izrael és a Gázai övezetben működő Iszlám Dzsihád között legutóbb november közepén lángoltak fel a harcok, miután az izraeli hadsereg és a Sin Bét belbiztonsági szervezet közös akcióban megölte az Iszlám Dzsihád gázai vezetőjét, Baha Abu al-Atát, aki korábban számos alkalommal adott parancsot rakétatámadásra az érvényes tűzszünet ellenére izraeli területek ellen.

(Címlapkép: a Vaskupola működésben. Fotó: Daily Mail)

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek