Angliában óriásfestményre kerülnek zsidó sportolók, köztük Weisz Árpád

2020. Január 11. / 17:19


Angliában óriásfestményre kerülnek zsidó sportolók, köztük Weisz Árpád

Roman Abramovics, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea FC tulajdonosa új projektbe kezd. A zsidó származású orosz milliárdos a Stamford Bridge West End Wallnál csináltat egy nagy méretű festményt, melyen az egyik korábbi magyar labdarúgót és edzőt is láthatják majd a szurkolók – írja a Forbes . A tizenkétszer hét méteres festményt Solomon Souza brit-izraeli művész készíti, rajta három korábbi labdarúgó jelenik meg, köztük Weisz Árpád is.


„A klubunk és Roman Abramovics tulajdonos úgy gondolja, hogy nagyon fontos megemlékezni Auschwitz felszabadításának hetvenötödik évfordulójáról. Azáltal, hogy festetünk egy képet három egyedülálló labdarúgóról a stadionunkra, reméljük, inspiráljuk a jövő generációit, hogy mindig küzdjenek az antiszemitizmus, a diszkrimináció és a rasszizmus ellen” – fogalmazott Bruce Buck, a Chelsea elnöke. A képet január 15-én mutatják be a nagyközönségnek. 

ch2.jpgKészülnek az alkotások

Weisz Árpád 1896-ban született, hat alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban. Edzőként Olaszországban egyszer nyert bajnokságot az Interrel (amelyet akkor Ambrosianának hívtak), háromszor az akkor fénykorát élő Bolognával. Utóbbi klubbal 1938 nyarán 4:1-re legyőzte a Chelsea-t, ami óriási eredménynek számított. Zsidó származása miatt ellehetetlenítették az életét, az 1938-as bajnokságban öt forduló után át kellett adnia a helyét a német Hermann Felsnernek, s mivel a faji törvények rá is vonatkoztak, el kellett hagynia Itáliát. Párizsba, majd Hollandiába menekült, utóbbi országban a Dordrecht csapatánál dolgozott. A náci invázió után innen vitték el 1942-ben feleségével, a szombathelyi Rechnitzer Ilonával, 12 éves fiával és 8 éves lányával együtt a haláltáborba. Auschwitzban hunyt el, 1944. január 31-én.

A festményen megjelenő másik játékos Julius Hirsch, aki első zsidó játékosként lépett pályára a német válogatottban. 1938-ig edzősködött, majd 1943-ban Auschwitzba deportálták, ott halt meg 1945-ben.

A harmadik személy Ron Jones, egy walesi katona, aki háborús fogolyként érkezett a koncentrációs táborba. Neki szerencséje volt, ugyanis feladatul kapta, hogy amikor az őrök futballoznak, neki is részt kell vennie a játékban. 2019 szeptemberében, 102 évesen hunyt el.

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja két hét múlva, január 27-én lesz. Az angol klub fent említett kezdeményezése a Say No To Antisemitism kampány része, ami mára az egyesület kultúrájának, identitásának hangsúlyos alkotóeleme.

(A Nemzeti Sport cikke nyomán.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek