Rumbach: „Piros Pont” a vizuális tervezőknek

Dávid Gábor vizuális tervező és Tausz Gábor Ezra tervező grafikus, art director a design tervezés világszerte egyik legrangosabb szakmai elismerését, a Red Dot díjat nyerték el a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga belső, útbaigazító rendszerének, arculatának és kiállításainak grafikai tervezéséért. PÁROS INTERJÚ AZ ALKOTÓKKAL.

Az 1955-ben alapított Red Dot Design Award a világ egyik legrangosabb design elismerése a vizuális formatervezés területén. A rangos díjat – vagyis a „Piros Pontot” – idén Dávid Gábor és Tausz Gábor Ezra a Brands & Communication Design szekcióban kapta meg a magyar állami támogatásból teljes körűen helyreállított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga belső, útbaigazító rendszerének, arculatának és kiállításainak grafikai tervezéséért.

A két alkotóval a szakmai műhelytitkaikról beszélgettünk: többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy egy ilyen volumenű munkába voltaképpen miként is vág bele az ember; milyen kihívásokkal kellett szembenézniük a kivitelezés során; továbbá a gyakorlati kivitelezésen túl milyen művészi koncepció és – mivel vallási létesítményről van szó – milyen spirituális elképzelések vezették őket a tervezés folyamán. Szóba került az is, hogy a két eltérő generációhoz tartozó alkotó miképpen tudott együtt dolgozni a köztük lévő korkülönbség ellenére: hiszen Dávid Gábor 1957-ben, míg Tausz Gábor Ezra 1985-ben született.

TAUSZ GÁBOR EZRA: UTAZÁS A MÉLYSÉGBŐL A MAGASSÁGBA

– Nem vagyok járatos a design- és arculattervezés világában, először hát hadd kérdezzem meg, hogy nálad miképpen kezdődik egy ilyen munkafolyamat? 
– Először is azt szeretném mindenképpen tisztázni, hogy amikor ez ember kommunikációs arculattervezést végez, akkor nem arra törekszik, hogy esztétikai értelemben „szép” dolgokat csináljon. Ha az ember csak a külső szépségre koncentrál, akkor könnyen szem elől tévesztheti a feladat mélységét. 

Hiszen a mi feladatunk lényege inkább az, hogy egy jól követhető dramaturgiai szálra fűzzük fel a különböző arculati elemeket. Ezt a dramaturgiát kell rögtön az elején kidolgozni, mellőzve minden öncélúságot és önmegvalósításra törekvő szándékot. 

Én eredetileg filmoperatőrként végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, talán ez a magyarázata annak, hogy a dramaturgiára való fogékonyságot és érzékenységet fontosnak tartom.

– Hogyan zajlott ez a Rumbach esetében?
– Dávid Gáborral elmentünk a zsinagógába, hogy körbejárjuk az épületet, s arra nagyon ügyeltünk, hogy ne legyenek előzetes koncepcióink. Nem akartuk, hogy prekoncepciók befolyásolják a gondolkodásunkat. Hosszú órákig nézelődtünk az épületben, közben fotózgattuk a textúrákat, a formákat, majd beültünk egy kávézóba, hogy megbeszéljük a tapasztalatainkat és sorra vegyük azokat az elemeket, amelyeket a design kommunikációnak feltétlenül tartalmaznia kell, tekintettel arra, hogy a Rumbach-ban a szakrális téren vannak irodák, kiszolgáló helyiségek, kiállítóterek is. Az volt tehát a cél, hogy találjunk egyetlen olyan moduláris elemet, amelybe a fentiek mind-mind egységesen beilleszthetők. S miközben a fotókat nézegettük, megpillantottuk egy, a női karzaton található csempe mintázatát, amelynek volt egy központi és négy oldalsó eleme. Azaz megvolt benne mind az öt elem. Tudtuk azonnal, hogy ennek a csempének a mintázatával meg is találtuk a Rumbach logóját. 

– Ha jól értem, erre a mintázatra lehetett felfűzni az általad említett design kommunikációs dramaturgiát. 
– Igen, úgy éreztük, mintha ez a csempe fogná a kezünket és vezetne minket tovább. Ott a kávézóban egy szalvétára rögtön meg is rajzoltuk a logó első verziójának skiccét. Ami pedig a dramaturgiát illeti: ha az ember valóban figyelmesen szemléli a Rumbach útbaigazító rendszerét, akkor rálelhet annak transzcendentális titkára.  

Az ikonográfia belseje maga a zsinagóga, és abból nyílnak különböző irányok, ami megjelenik az arculati elemek kidolgozásában és elhelyezésében azáltal, hogy ebben az épületben a látogató nemcsak fizikai utat jár be a földszintről az emeletekre, hanem egy spirituális utazásban is része lehet a mélységből a magasságba. 

Az arculat koherenciájának megteremtése fegyelmet követelt tőlünk, ezért a tervezés során szigorúan tartottuk magunkat az általunk felállított, belső szabályrendszerünkhöz a személyes önmutogatás és öncélúság elkerülése érdekében. Ebben az arculatban a zsinagóga szellemiségét kell látni, nem pedig Gábor és az én személyiségemet, nekünk maximálisan a háttérben kellett maradnunk.

– Érdekes, amit mondasz, merthogy a Rumbach kávézóban én határozottan felismertem a stílusodat egy általad pár éve készített zsidó naptár rajzai alapján.
– Igen, azoknak a rajzoknak a felhasználásával készültek a kávézóban látható elemek, s bevallom, kicsit vonakodtam, hogy ezek az ábrák kerüljenek oda, de Dávid Gábor rábeszélt. Az az érv szólt mellettük, hogy mivel az arculati rendszert szándékosan a szögletes formák uralják, az emeleti kávézóban – ahová a látogató végtére is megpihenni tér be egy transzcendentális utazás végeztével –, szóval a kávézóhoz a leülős megnyugvás jegyében már a lágyabb, puhább, íveltebb, kézirajz-lazaságú formák illenek.

– Ahhoz  mit szólsz, hogy fölismerhető a Rumbach-ban a stílusod?
– Ez összetett dolog, van jó és van rossz oldala is. Egy szuverén alkotó számára fontos, hogy szuverén alkotóként legyen jelen, ugyanakkor még egyszer hangsúlyoznám: a Rumbach-ban Dávid Gáborral végzett munkánk egyáltalán nem rólunk szólt. Az volt a legfontosabb, hogy a látogatók az épület transzcendens „hangját” hallják meg, ne a miénket. 

DÁVID GÁBOR: A RUMBACH ÉLETEM EGYIK LEGFŐBB MUNKÁJA

– A Tausz Gábor Ezrával folytatott beszélgetés a transzcendencia irányába kanyarodott el, úgyhogy téged a munka „fizikai” folyamatairól kérdeznélek, miképpen zajlott a Rumbach arculatelemeinek kivitelezése?
– Az épületben több fajta, mondjuk úgy, médiummal találkozhat a látogató: vannak a belső útbaigazító rendszernek különféle elemei, s vannak az úgynevezett térplasztikák. 

Feltétlenül fémmel akartunk dolgozni, egyrészt ennek az anyagnak a tartóssága, másrészt a dekoratív jellege miatt. 

Ehhez kellett keresnünk egy megfelelő fémműhelyt, az ehhez szükséges eljárást a Mazsihisz lefolytatta, majd amikor a műhelyt megtaláltuk, azt kellett kidolgozni, hogy a fémelemek a zsinagógában miképpen illeszkednek majd a környezetükhöz. 

– A fém preferálásában szerepet játszott az is, hogy a Rumbach eredetileg egy fémvázra épült?
– Igen, természetesen ez is szerepet játszott a döntésben. Ugyanakkor nagyon fontos szempont volt, hogy olyan fémet alkalmazzunk, amelyet nem kell befestenünk, ám az alapszínt valamilyen eljárással mégis meg tudjuk változtatni annak érdekében, hogy a kívánt árnyalatot állíthassuk elő. Hadd mondjak egy konkrét példát: a Rumbach főbejáratánál, a ruhatárba vezető lépcső előtt van egy fémből készült nagy Rumbach-logó, amelynek a fémváza előzőleg savas kezelést kapott annak érdekében, hogy sötétebb, antikoltabb, patinásabb legyen. A műhelyben több különböző változatot előállítottak olyan módon, hogy a fém elemeket különböző ideig áztatták ebben a bizonyos savas közegben, nekünk Tausz Gáborral az volt a dolgunk, hogy a különféle változatok közül kiválasszuk a legmegfelelőbbet. 

Mivel egy spirituális utazást szerettünk volna illusztrálni, a bejáratnál található, sötét, már-már piszkosnak tűnő fémlogótól a látogató a kijáratnál eljut az épület egyik – kezeletlen rézből készült – mintázatához, ami mintegy az ég felé törekszik, a mennyezetig tart.

Ez semmilyen savas kezelést nem kapott, hanem tiszta réz, ami azt szimbolizálja az elképzelésünk szerint, hogy egy belső utazás során az ember megtisztulva érkezik el a végcélhoz. Igaz, miután kezeletlen fémről van szó, idővel változni fog a színe ennek is, aminek ugyancsak megvan az a belső tartalma, hogy idővel mindannyian változunk lelki és testi értelemben is. 

– Nem vagytok egykorúak Tausz Gábor Ezrával, csaknem harminc év korkülönbség van köztetek. Ez a generációs különbség mennyiben befolyásol egy ilyen közös munkát?
– Szerintem nagyszerűen kiegészítjük egymást, ő ugyanis sokkal jobban rajzol, mint én, nekem azonban hál istennek nagyon jó a kompozíciós térlátásom. A Gábor és köztem lévő generációs és más különbségek nemhogy gátolták, inkább segítették a közös munkát. Olyannyira, hogy számomra a Rumbach életem egyik legfőbb munkája, vagy hadd fogalmazzak úgy: benne van a három legfontosabb között. 

NÉVJEGY

Dávid Gábor vizuális tervező. Budapesten született 1957. december 15-én. Végzettsége szerint nyomdaipari üzemmérnök, közgazdász, majd elvégezte a kommunikáció szakot is. 

Tausz Gábor Ezra tervező grafikus, art director. Budapesten született 1985. április 18-án. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát.