„Most segíteni kell” – üzenetértékű vendégszereplésre utazik Izraelbe Fischer Iván

2024. Január 17. / 18:12


„Most segíteni kell” – üzenetértékű vendégszereplésre utazik Izraelbe Fischer Iván

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatója az Izraeli Filharmonikus Zenekar meghívására pénteken Izraelbe utazik. Vezényletével a zenekar Tel Avivban, Haifában és Jeruzsálemben ad koncerteket január 22. és 28. között.

A Budapesti Fesztiválzenekar közleménye szerint a hangversenyek műsorán Saint-Saens, Debussy, Satie és Ravel művei szerepelnek, csellószólistaként Julian Steckel lép fel. Minden koncert Antonin Dvorák Notturno című darabjával kezdődik majd.

„A Notturnót Fischer Iván kérésére vettük fel a programba, aki ezzel a zenével szeretné együttérzését kifejezni a jelenlegi háború összes áldozatával, vigaszt küldve családtagjaiknak, és reményt mindazoknak, akiknek szerettei még veszélyben vannak” – idézi a közlemény az izraeli zenekar koncertajánlóját.

A karmester tíz napot tölt Izraelben. „Most segíteni kell, lelki támogatást, erőt adni mindazoknak, akik ennek a szörnyű háborúnak áldozatai” – hangsúlyozza a karmester a közleményben. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Gábor György: Judeofóbia, antijudaizmus és antiszemitizmus 1.
Izrael
Szijjártó Péter megérkezett Izraelbe
2024. Január 17. / 08:53

Szijjártó Péter megérkezett Izraelbe