Megannyi zsidó származású művész és szakember dolgozott a messzi-messzi galaxis történetein. Állítólag zsidó elnevezések is felbukkannak a Star Warsban, amely egyesek szerint a judaizmusból eredő gondolatokat is felvonultat.
Pár napja Az ébredő Erő levetítésével véget értek a Star Wars-hétvégék a Paramount csatornán, múlt decemberben pedig a komplett Skywalker saga zárult le a Skywalker kora mozikba kerülésével. Persze ez nem jelenti azt, hogy a továbbiakban nem utazhatunk el a messzi-messzi galaxisba, de érdemes számot vetni, milyen zsidó alkotók dolgoztak a Star Wars-filmeken, illetve hogyan jelenik meg abban a zsidó gondolatvilág.
Az alkotók
Maga George Lucas ugyan nem zsidó származású (ezzel szemben német, svájci, angol, skót, francia és holland felmenőkkel is rendelkezik), ám a Skywalker sagát lezáró trilógia fő alkotója, J. J. Abrams igen. A rendező – akit 2017-ben, 51. születésnapján köszöntött is a Mazsihisz honlapja (https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/mazsihisz-hirek/mai-szuletesnapos-j-j-abrams-a-zsido-akinek-darth-vader-unokajat-koszonhetjuk ) – Jeffrey Jacob Abrams néven látta meg a napvilágot. 2015-ben, John Stewart talkshowjában „a világ legfélénkebb zsidó rendezőjeként” jellemezte önmagát. Steven Spielberg a 2015-ös Az ébredő Erő premierje előtt pedig úgy hivatkozott az alkotásra, mint Abrams második bar-micvójára. Római katolikus nőt vett feleségül Katie McGrath személyében – aki aztán rávette (https://ziro.hu/filmek/zarotrilogia/abrams-a-felesegem-gyozott-meg-hogy-elvallaljam-a-ix-et/ ), hogy térjen vissza a Skywalker kora direktori székébe. Egy 2015-ös interjúban elárulta (https://web.archive.org/web/20151222081039/http://www.jewishjournal.com/community/article/now_its_jj_abrams_turn_to_trek_20090506/ ), elbűvölőnek tartja, hogy más vallású személlyel házasodott, mert így megérthette és láthatta, tisztelhette, hogy másként is fel lehet nőni, más nézetei is lehetnek az embernek. Hozzátette: „A családom nem volt nagyon vallásos, de büszke vagyok az örökségemre. (…) Zsidónak tartom magam, és a gyermekeimet magammal viszem ünnepi szertartásokra, mert ez nagyon fontos számomra.”
A Skywalker saga zárótrilógiájában visszatért két zsidó származású szereplő is. A 77 éves Harrison Ford édesanyja, Dorothy Nidelman minszki zsidó bevándorlók gyermeke volt. A rádiós színésznő hitvilága és karrierje hatott fiáéra is. Harrison Ford 2000-ben egy interjúban ezt mondta (https://www.gq.com/story/harrison-ford-gq-cover-story-2017 ): „Anyám orosz zsidó, apám ír katolikus. Férfiként mindig írnek éreztem magam, színészként pedig zsidónak”.
A hetvenes–nyolcvanas évek egyik női ikonja, Carrie Fisher is zsidó származású. A színésznő ugyan 2016-ban elhunyt, az Industrial Light & Magic trükkmesterei, valamint fel nem használt felvételek segítségével a 2019-es Skywalker korában is láthattuk. Apja, az egykori énekes, Eddie Fisher negyedik volt orosz zsidó bevándorló szülei hét gyermeke közül. Carrie Fisher egyszer azzal viccelődött (https://www.vanityfair.com/style/2016/12/carrie-fisher-parents-debbie-reynolds-eddie-hollywood ), hogy az apja alacsony zsidó férfi volt, így
ugyanilyen paraméterek mentén választott magának férjet Paul Simon személyében. 2008-ban egy interjúban mesélte el (https://www.jweekly.com/2008/01/31/been-there-drank-that-carrie-fisher-s-solo-play-swills-it-all/ ), hogy az egyik legkorábbi emléke, ahogy az apja egy zsinagógában énekelt. Ugyanitt beszélt arról, hogy akkor 16 éves lányával közösen járt péntek esti istentiszteletekre, valamint ortodox barátaival ebédelt szombatonként.
Carrie Fisher lánya, Billie Lourd ma már 27 éves, követte anyját és nagyanyját (Debbie Reynolds), s színésznek állt. Ő is szerepelt a Skywalker saga zárótrilógiájának filmjeiben, egy 2019-es interjúban pedig azt mondta (https://www.heyalma.com/billie-lourd-says-she-peaked-during-bat-mitzvah-season/ ), kamaszként imádta a bar-micvó bálokat, amiken részt vett. Lord egyébként 2014-ben diplomázott a New York University-n pszichológiából és vallástudományból. Keresztanyja is híres, úgy hívják: Meryl Streep, aki ugyan nem zsidó, de több zsidó szerepe is volt elképesztő karrierje során.
Több Star Wars film forgatókönyvét is Lawrence Kasdannek köszönhetjük. A Birodalom visszavág, A Jedi visszatér, Az ébredő Erő és a Solo: Egy Star Wars-történet forgatókönyvírója egy nyugat-virginiai kisvárosban nevelkedett, ahol állítólag sokszor kipécézték zsidósága miatt (https://jewishbusinessnews.com/2015/12/03/person-of-the-week-lawrence-kasdan-the-star-of-i-am-your-father/ ). Angoltanárnak tanult (eközben megismerte szintén zsidó feleségét, Meg Goldmant), majd filmeket szeretett volna írni, de csak nagyon sokára bólintottak rá egy ötletére. Az első megvalósult forgatókönyvét egy másik zsidónak, Steven Spielbergnek köszönheti. Kasdan írta a híres „Nem, én vagyok az apád!” mondatot, 2016-ban pedig az Atlantai Zsidó Filmfesztivál az AJFF Ikon-díjjal tüntette ki (https://www.ajff.org/article/2016/03/iconic-career-lawrence-kasdan ). Fiai is filmeznek, Jonathan Kasdannel közösen írta a Solo: Egy Star Wars-történetet (https://ziro.hu/holopillanatok/a-solo-forgatokonyviroja-se-tudja-melyik-tubes-volt-a-filmben/ ), amely Han Solo korai éveit mutatta be 2018-ban. Jon Kasdannek egy apró mellékszerepe is volt, ami azonban a vágóasztalon végezte, nem került be a filmbe.
Ám ha már a Solo: Egy Star Wars-történetnél tartunk: érdemes megemlíteni a főszereplőt, Alden Ehrenreich-ot, akit a cikkünkben már-már visszatérő Steven Spielberg fedezett fel egy bat-micván. Anyja Sari Newmann, apja Mark Ehrenreich, aki Spielberg könyvelőjeként dolgozott. Felmenői között Magyarországról, Ausztriából, Oroszországból és Lengyelországból is érkezett zsidó bevándorlókat találunk. A család a rekonstrukciós judaizmust követte, ilyen zsinagógába járt (https://www.thejc.com/culture/film/alden-ehrenreich-the-new-han-solo-in-star-wars-1.464503 ) Alden is gyermekként, ugyanakkor a karácsonyt is tarthatták. Egy rokon ugyanis egy 2018-as interjúban elárulta (https://radaronline.com/exclusives/2018/05/alden-ehrenreich-father-murdered-stabbed-death-schizophrenic-uncle/ ), Alden nyolc éves volt, amikor egy karácsonyi esemény előtt az apját megölte annak skizofrén testvére a fiú jelenlétében.
Az előzménytrilógiából is érdemes megemlíteni valakit: Amidala királynő megformálóját, az izraeli Natalie Portmant. 2016-ban a 35. születésnapja alkalmával hosszabban is írtunk róla és elképesztő családjáról, itt (https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/mazsihisz-hirek/natalie-portman-a-zsidok-kiralynoje ).
Sok nevet lehetne még sorolni, de még egyet mindenképpen kiemelnék: Frank Ozt. A bábművész Frank Richard Oznowicz néven született Angliában, ahová holland–lengyel származású zsidó apja és flamand, nem hívő katolikus anyja menekült a nácik elől. A menekülés előtt apja elásott egy általa faragott, Adolf Hitlert ábrázoló bábot Antwerpenben, mert veszélyes lett volna magukkal vinni. Az apa a háború után azonban visszatért, kiásta a bábot és egy 2001-es cikk szerint (https://jewishjournal.com/culture/arts/4648/ ) fontos helyen van kiállítva Frank Oz otthonában.
Zsidó elnevezések a Star Warsban?
Ha már Frank Ozzal zártuk az alkotók sokáig folytatható névsorát, érdemes az általa mozgatott Yodáról (akinek a hangját is adta) is szót ejteni. A nevéhez két teória is kapcsolódik. Az egyik a héber yodea/jádá szóra vezeti vissza, amely alapján Yoda „tudással rendelkező”. A másik a szanszkrit yoddha szóból eredezteti Yoda nevét (https://www.businessinsider.com.au/star-wars-linguistic-origins-2015-12 ), amely így harcost jelentene. Ugyanakkor mivel Yoda maga jelentette ki, hogy „A harc senkit nem tesz naggyá”, az első verzió tűnne valószínűbbnek. Azt is tudni kell, hogy a karakter neve eredetileg Minch Yoda lett volna, faja pedig továbbra is ismeretlen a Star Wars világában (https://ziro.hu/elemzesek/yoda-fajanak-rejtelye/ ). Yoda tanításai is emlékeztethetnek a zsidó bölcsekére, nem csoda, hogy a Haaretz egy kvízt is szentelt e hasonlóságnak 2019-ben (https://www.haaretz.com/us-news/EXT-star-wars-skywalker-1.5436169 ).
Zsidó körökben népszerű elmélet, hogy a jedik neve a zsidót jelentő héber jehudi szóból származik. Ám sokkal valószínűbb magyarázat ennél, hogy a japán szamurájfilmek megnevezéséből, a jidai-gekiből ered a kifejezés (https://en.wikipedia.org/wiki/Jedi#Etymology ) – George Lucas maga is sok mindent átemelt Kuroszava Akira filmjeiből. Összességében a kettőből egyik elnevezésre sem mondhatjuk, hogy egyértelműen zsidó eredetű lenne.
Zsidó gondolatok a Star Warsban?
Az elnevezéseken kívül azonban további párhuzamokat is találni. Daniel Perez a klasszikus trilógia alapcselekményét – a gyengécske lázadók sikeres felkelése az elnyomó, fegyverzetben és létszámban is túlerőben lévő Birodalommal szemben – a hanuka allegóriájaként értelmezte (https://www.aish.com/j/as/From-Jediism-to-Judaism-Star-Wars-as-Jewish-Allegory.html ), amikor a zsidók a szeleukidák felett aratott győzelmet ünneplik. Perez szerint a hanuka jelenik meg Han Solo nevében is, de azt hiszem, itt már túlzásba esik a szerző, akinek cikkét magyarra is lefordították már (https://lativ.hu/jedisegtol-judaizmusig-csillagok-haboruja-mint-zsido-allegoria/ ).
A Star Wars filmek gondolatvilágában megannyi vallás – zen buddhizmus, taoizmus, kereszténység – értékei visszaköszönnek, zsidó újságírók olykor a zsidóság tanításait is felfedezni vélik. A Jewish News of North Carolina egyik 1999-es véleménycikkének szerzője szerint (https://www.jweekly.com/1999/05/28/new-star-wars-film-underscores-values-of-judaism/ ) George Lucas egyenesen új Haggádát alkotott. „A kulturális rituálé célja, hogy a gyermekekben elültesse a csoda, az érdeklődés, és mindenekelőtt a hit érzését” – írta a névtelenségbe burkolózó szerző a Baljós árnyak bemutatása után néhány nappal. Szerinte a Star Wars-filmek fő üzenete is mélységesen zsidó: mindenkinek választani kell jó és rossz között, és aszerint kell cselekednie. Daniel Perez előbb említett cikkében rávilágított további párhuzamokra is, ezek egyike, hogy a sötétség és a világosság a Star Warsban és a judaizmusban is egyazon forrásból ered.
Ugyanakkor fontosak Keren Keet gondolatai is. „Jó lenne azt hinni, hogy George Lucas tanulmányozta a zsidó szövegeket, mielőtt megalkotta a jedi lovagok és az Erő filozófiáját, de természetesen nem így történt, sőt, a Star Wars sokszor szembemegy a zsidó filozófiákkal” – írta 2015-ös, Egy zsidó jedi vallomásai c. cikkében (https://www.aish.com/j/as/Confessions-of-a-Jewish-Jedi.html?s=rab ). Állítása szerint ugyan az összeegyeztethető a zsidó tanításokkal, hogy a jedik óva intik tanítványaikat a dühtől, a félelemtől és a haragtól, ám Luke Skywalker végül mégis ezek segítségével győzte le saját apját. „A Star Wars semmiképpen sem tekinthető zsidó »szövegnek«, de egyes elemei segíthetnek megérteni a Tóra filozófiáját” – fogalmazott Keren Keet írásában, amelyet így zárt:
„Az Erő (azaz Isten) legyen veletek!”
Földi Bence az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem társadalmi kapcsolattartásért és sajtókommunikációért felelős rektori titkára. Emellett a Ziro.hu Star Warsszal foglalkozó hír- és véleményportál (https://ziro.hu/ ) főszerkesztője.
