Egy
csendes, derűs ember: beszélgetés Kardos Dániel fotográfussal

2020. November 20. / 11:03


Egy csendes, derűs ember: beszélgetés Kardos Dániel fotográfussal

„Párhuzamos életpászmák” címmel Kardos Dániel fotográfus Heller Ágnesre és Ungvári Tamásra emlékező kiállítása volt látható a Csányi5-ben. Ennek kapcsán Gál Juli, az Új Élet munkatársa beszélgetett az alkotóval.

A ’70-es évek végén, s a ’80-as elején, akkor már túl a „Ring” c. lapon, épp sportújságnál tevékenykedtem, azért jártunk kollégáimmal a Hungária Kávéház „Mélyvizébe”, hogy lássuk a nagyokat, elcsípjünk egy-egy magvas gondolatsort. Szájtátiságom feltűnt Kardos G. Györgynek és asztalukhoz invitált. Később is előfordult ilyen gesztusa. Nem tagadhatom, óriási dolog volt számomra. Szakmailag szinte más világot képviseltek.

Te nem írsz, mint boldogult édesapád, Kardos G. Görgy, hanem fotózol. Mi motivált ebben. Kíváncsiság?  Vagy az a hit, hogy ezen a területen is lehet maradandót alkotni?

Picit messzebbről indítanám a választ. Mindösszesen tizenhét évesen veszítettem el édesapámat (Kardos G. György író, újságíró, dramaturg), és amikor visszanéztem a majdhogynem teljes életét felölelő fotókat, szinte vele együtt sírtam és nevettem. Prózaibban fogalmazva, ezek az életképek adták az indíttatást ahhoz, hogy képíróvá váljak. Az nem kérdés, hogy édesapám munkássága, legalábbis reményeim szerint, olyan maradandó alkotásokat ölel fel, amelyeket az unokáink is értékelni fognak. A fényképezés, bár jóval fiatalabb művészeti ág, mint az írás tudománya, szintén bővelkedik remekművekben. Elég olyan csodálatos művészekre gondolni, mint Robert Capa, Moholy-Nagy, vagy André Kertész, akivel nem sokkal a halála előtt volt szerencsém találkozni. S hogy lehet-e maradandót alkotni ezen a területen? Mindenképpen! Azt pedig csak remélni merem, hogy talán nekem is sikerülhet. 

Milyen szempontból válogattad ki a bemutatandó 18 fotót?

Több mint húsz éve (1998 óta) készítek különböző rendezvényeken, eseményeken és megemlékezéseken fotográfiákat. Amikor a tavalyi évben elveszítettük gyors egymásutánban a 20. század két meghatározó egyéniségét, Ungvári Tamást és Heller Ágnest, a feleségemmel (Hegedűs Claudia) arra gondoltunk, hogy egy kiállítással lehetne méltón megemlékezni róluk. Szerencsére az utóbbi egy évtizedben számos alkalommal volt lehetőségem megörökíteni Heller Ágnes és Ungvári Tamás egy-egy megismételhetetlen pillanatát. Ezekből a képekből válogattam ki a mostani – Párhuzamos életpászmák – kiállítás anyagát.

Csendes, derűs ember vagy. Óriási lélekkel. Mégsem a természet láttatása vonz. Mit örökítesz meg legtöbbször szívesen?

Annak idején, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban Dénes Gábor és Jávor István voltak a mestereim, akiknél portréfotózást tanultam. Már félig felnőttként, 1998-ban Szalay Zoltán vett a szárnyai alá. Bár mindmáig leginkább az arcok mögött rejlő titok vonz, nem telik el olyan hét, hogy ne készítenék a természetben is fotósorozatot. Ha úgy tetszik, az élet csodája vonz, amibe az emberi portré éppúgy beletartozik, mint egy hervadó virágszirom.   

Vajon követi ezt a kiállítást több is? 

Nagyon-nagyon remélem! Rengeteg ötletem és fotóanyagom van. Jelenleg azonban elsősorban az foglalkoztat, hogy a közönség szeresse majd ezt az emléktárlatot, ami október 22-én nyílik az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár kiállítóterében a Csányi utca 5. szám alatt.

//

A Csányi utca 5-ben, egy, az óriási aulából nyíló kis teremben kaptak teret, helyet a fotók. Témái sokrétűek, de okkal nincsenek csoportosítva.

Ünnepi Könyvhetek, Élet és Irodalom, Kézdy György temetése, (Ungvári Tamás, Balázsovits Lajos), Élet Menete, Pozsonyi Piknik, botlatókő elhelyezés. 

Színhelyek…, s a portrék, a fantasztikus pillanatok megörökítése.

A kiállítást dr. Frölich Róbert főrabbi nyitotta meg. Gondolataiból idéznék, a teljessége igénye nélkül.

Szólt arról, hogy a fotók sokatmondóak, a portrék kifejezőek, lélek van bennük. Dániel két dimenzióba besűríti a transzcendenst. A főrabbi hozzátette: Minden képnek apropója van, egy-egy élethelyzetet ábrázolva. Heller Ágnes ráncai, ha mesélni tudnának? – meglátjuk, hiszen évezredek sütnek szemeiből. Ungvári Tamásról, a halála előtt nem sokkal készített felvételem, amikor egyedül látható egy színpadon, mentesen minden szomorúságtól megtestesíti az örök zsidó optimizmust, a hitet, az átültetni valót, a töretlent.

Majd Frölich Róbert így folytatta: Ugyanazt a két embert látjuk ezernyi arccal – A két géniusz él a fotókon és szólnak hozzánk…

Záró gondolatként: Dánielnek sikerült átadni, láttatni a fotókról áradó sugárzást, azt, hogy lehet jó embernek lenni és maradni…

Kívánom Kardos Daninak, maradjon ezen az úton, fényképezzen, hiszen a szenzitív művész az igazán kifejező, nagyot alkotó! 

Címlapfotó: Bakki László / Forrás, Kardos Dániel Facebook oldala

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Megújult a tapolcai izraelita temető ravatalozója
Hírek, lapszemle
Koronavírus: fokozatosan nyitnak az iskolák Izraelben

Kommentek