Baliga Kornél a Rumbach zsinagógáról: „Életem egyik fő műve”

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításában tervezőként jelentős szerep jutott a belsőépítészeti szakma egyik legnevesebb alakjának, Baliga Kornélnak. Nem túlzás azt állítani, hogy a szakember úgy ismeri az épületet, mint a tenyerét, hiszen azon kevesek egyike, aki a mintegy harminc évvel ezelőtti felújításban is részt vett. Baliga Kornéllal abból az apropóból készítettünk interjút, hogy e hét csütörtökön lesz a zsinagóga ünnepélyes avatása.

– Mikor ismerkedett meg a Rumbach zsinagóga épületével közelebbről?
– Eléggé jól ismerem Budapestet, de be kell valljam, hogy az 1988-1989-ben kezdődött első felújítást megelőzően nem jártam itt. Ha át is mentem a Rumbach Sebestyén utcán, nem tűnt fel jobban, mint bármelyik más környékbeli középület. Holott én minden házat úgy néztem, mint egy tankönyvet, azt figyeltem, mit lehet tanulni az elődök munkájából. De ez a csodaépület valahogy kimaradt. 

Baliga Kornél a felújított zsinagógában

– Annak idején hogy került bele a munkába?
– A pécsi Palatinus szálló belső rekonstrukcióját terveztem, amikor összebarátkoztam a kivitelezést végző céggel, illetve akkoriban még gmk-nak, vagyis gazdasági munkaközösségnek nevezték, s Lovas Sándor volt a vezetője. Ők a zsinagóga akkori tulajdonosától, az Alba Regia vállalattól kaptak felkérést a felújításra, és Lovas Sándor megkért, hogy segítsem a munkájukat, így keveredtem ide 1989-ben. A kapcsolat olyannyira megmaradt köztünk, hogy az akkori cégből többen a mostani felújításban is dolgoztak. Többek között Zalka Istvánra gondolok, aki az Alba Regia részéről benne volt az első felújításban, s a mostani munkát is segítette régi fotókkal. 

Máig emlékszem a pillanatra, amikor 1989-ben életemben először beléptem ide, hiszen döbbenetes és lenyűgöző látvány fogadott. 

Nem csak amiatt, mert ez valóban párját ritkító épület, hanem azért is, mert be volt szakadva a Tóraszekrény fölötti mennyezet, és a kupolán keletkezett lyukon át az egyébként teljesen sötét belső térben vakító napfénysugár irányult a Tóraszekrény felé. Olyan volt a napfényben fürdő Tóraszekrény a körülötte derengő, furcsa, sötét térben, mint egy önálló kis szentély. 

– Mi volt az ön feladata akkor?
– Az, hogy a belső architektorikus, ornamentális díszítéseket és a hiányzó elemeket megtervezzem. Mivel a kupola üvegelemeiből semmi sem maradt, az volt az első dolgom, hogy régi, archív képek alapján oda újra megtervezzem az üvegmintákat, ebben szerencsére már volt gyakorlatom, hiszen az említett Palatinus szállóban is terveztem ólomüveg-ablakokat. Sajnos az akkori Tóraszekrényt elbontották, pedig sokáig küzdöttem érte, a műemlékvédelmet is bevetettem annak érdekében, hogy megmaradjon, de nem sikerült. Mindenesetre bontás közben rétegenként felmértem, dokumentáltam, ez később nagyon jól jött. Az elbontott Tóraszekrény lenyomatát nem engedtem beburkolni, azt kértem, hogy hagyják ki, mert látszódnia kellett a hiátusnak, a hiánynak. Ezt nagyon fontosnak tartottam, elvégre a Tóraszekrény elbontásával a szívét vették ki az épületnek. A másik nagy változtatás a karzatok áthelyezése volt. Ma már nem látszik, de a Rumbach-ban eredetileg a női karzatok olyan meredeken lejtettek, mint a stadionokban a lelátók. 

– Mi volt a mostani feladatköre?
– Kőnig Tamás építésszel és Dávid Ferenc művészettörténésszel dolgoztunk együtt jó másfék évig. A munka során rekonstrukció és restaurálás egyaránt történt, ami azt jelenti, hogy a Rumbach-ban most látható belsőépítészeti elemeket én terveztem meg, vagy mondhatnám úgy is, hogy terveztem vissza, és szinte a kivitelezés utolsó napjáig volt mit tervezni. Hogy példát mondjak: a süllyeszthető bima négy kandelábere még eredeti, de a Tóraszekrény előtti két kandeláber az én rekonstrukcióm, ez utóbbiakat újra kellett tervezni. Azt kellett szem előtt tartanom, hogy ez egy Otto Wagner-mű, vagyis – az ő munkássága előtt fejet hajtva – amennyire lehet, az eredetinek megfelelő állapotot kellett teremteni. Szívfájdalmam, hogy a szószék, amely máig megmaradt, még nem került vissza a templomtérbe, azt restaurálás után vissza kellene hozni ide, hiszen az eredeti berendezésekből az épülettartozékokon kívül más nem maradt meg, csak az.  Összességében azt mondhatom, a Rumbach zsinagóga volt az első műemléki munkám, különösen kedves a szívemnek, és életem egyik fő művének tartom.

A Rumbach utcai zsinagóga felújítását az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Nemzeti Bizottsága tavaly ICOMOS-díjjal jutalmazta. Az elismerést az épület példaértékű restaurálásával, azon belül a centrális tér kulturális hasznosítását is lehetővé tévő megoldással indokolták. A terveket – Dávid Ferenc művészettörténész kutatási dokumentációja alapján – a Kőnig és Wágner építésziroda készítette el Baliga Kornél belsőépítész közreműködésével. Ez tette lehetővé a korábban teljesen megsemmisült tórafülke hiteles rekonstrukcióját is. A Rumbach-zsinagóga felújítása a magyar állam 3,2 milliárdos támogatásával valósult meg.