A zsidó anyák fájdalmas büszkesége: a jiddise mámék megható története

2020. Május 02. / 22:20


A zsidó anyák fájdalmas büszkesége: a jiddise mámék megható története

Mindannyian egy gyöngéden szerető zsidó édesanyától tanultunk imádkozni. Az első zsidó szuperhős, Sámuel anyukájától, Hannától, akinek hosszú időn keresztül nem adatott meg, hogy gyermeke legyen. Elment tehát Silóba, hogy az Örökkévalóhoz könyörögjön gyermekért. Halkan és kétségbeesetten imádkozott, a főpap, aki alighanem most látott először ilyen erős hitet és reményt, azt hitte, egy részeg asszony zavarja furcsa viselkedésével az istentisztelet rendjét. 

De Hanna szólt hozzá és még ő is megértett mindent: „Nem, uram, szomorú szívű asszony vagyok én, de nem ittam bort és szeszes italt, csak a szívemet öntöttem ki az Örökkévaló előtt”.

Hanna, miközben halkan szólította a Jóistent, keservesen sírt. Még Élit, a főpapot is meghatotta végül, aki azt kívánta, bárcsak teljesedne be, amiért könyörgött. Az asszony felajánlotta az Istentől remélt fiút az Istennek, az ő szolgálatára. Fia, Sámuel, akit az Úr küldött neki, sohasem lehetett egészen az övé, kiválasztott volt, Isten szolgálója fájdalmas életében. Egy áldozatkész, szomorú zsidó édesanya imájából tanulták meg a talmudi rabbik, micsoda igazából az imádkozás. Mennyi odaadás, átélés, Istenbe vetett bizalom kell hozzá. Naponta háromszor egy zsidó anya, egy jiddise máme vezet mindőnket, férfiakat és a micvát önként betartó nőket is Isten szolgálatában.

A Tóra számtalan fájdalmas zsidó édesanya történetét, az anyaság minden érzelmi kiszolgáltatottságát elmeséli. Ez voltaképpen az ősanyák és ősapák története. Sárának, Ábrahám hitvesének nem lehet gyermeke hosszú ideig, féltékenyen kell figyelnie Hágárt, a szolgálót, aki férjétől megfogant Izmaellel. Az Írás sokszor beszél azoknak a nőknek a semmihez sem hasonlítható szomorúságáról, akiknek nem adatik meg, bár szeretnék, hogy életet adjanak. Jelzi számunkra a zsidóság legszentebb könyve, hogy soha nem szabad megfeledkeznünk Róluk, számunkra az anyák napja az ő napjuk is.

Nem tudjuk, mit érzett Sára, amikor öregkora egyetlen, kései vigaszát, Izsákot elvitte Ábrahám, hogy „megkötözze”, hogy ha kell, akkor visszaadja az Úrnak áldozatként. De ismerjük a másik anya, Hágár sorsát, akit az „igazi” örökös, Izsák megszületése után gyermekével kiűztek a pusztába, ismerjük az elhagyott édesanya fájdalmát a Tórából.

Ismerjük a féltékenység kínjait: Rebeka jobban szerette a halk és finom szavú, álmodozó Jákobot a vad és erős Ézsaunál és segített neki kicsalni, másik fia kárára az apai áldást. Így mindkét fiát elveszíti, épp úgy, ahogy maga is előre látta. Jákobot, miután elhagyja őt, hogy Ézsau elől meneküljön, nem látja már többet. A szeretetből fakadó gyengeség neki és fiainak egyaránt gyógyíthatatlan sebeket okozott.

Ráhel, aki szintén végigéli a gyermektelen féltékenység kínjait, gyermekszülésben hal meg végül, gyermeki édesanya nélkül nőnek fel. A féltékenységek hosszú története pedig csak gyermeke, József és testvérei végső kibékülésében oldódhat fel, ezzel ér véget Mózes első könyve. 

Carlo Cignani: Mózes megtalálása (17.sz)Carlo Cignani: Mózes megtalálása (17.sz)

Jochébed pedig, Mózes, Áron és Mirjám prófétanő édesanyja, kénytelen elengedni magától gyermekét, Mózes nem vele, hanem nevelőszülőknél nő fel, mert otthon halálos veszély fenyegetné. Ő az az anya, akitől elszakították a kisfiát. Valóban alig van olyan anyai fájdalom, amellyel ne találkoznánk a Tórában. 

És talán az első olyan nővel is, Eszter királynéval, aki kénytelen volt más feladatai miatt lemondani az anyaságról: meg kellett mentenie a zsidókat a király hitveseként. Ezek a dilemmák is velünk maradtak azóta is és mindaddig velünk maradnak, ameddig nem rendezünk be egy olyan világot, ahol nem kell majd a nőknek választaniuk végső soron saját életük és az anyaság között. 

Kicsiny és évezredeken keresztül folyamatos életveszélyben, az eltűnéstől fenyegetetten élő nép vagyunk: hogyan is ne féltené különös gonddal és szorongással, még egy átlagos édesanyánál is jobban a viccek és háládatos dalok örök tárgya, a jiddise máme gyermekeit. És ezek a viccek és az a híres dal azért olyan népszerűek, mert valójában minden anyuka jiddise máme. 

De a viccelődés és az öröm mellett jusson ma időnk még arra is, hogy az anyasággal járó lemondásról is tudjunk beszélni, a fájdalmakról és a kudarcokról. Mert mindez hozzátartozik az anyák ünnepéhez. Mert Isten szeretete az emberek iránt egyedül az anyák gyermekeik iránti szeretetéhez hasonló: mindkettő feltétlen és örök.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek