Még a háború utáni nemzedékhez tartozott, azok közé, akiknek a zene világa egységes, klasszikus zenei képzést kapott és előadóművész, aki tárgyát, az általa Szólított Teremtőt veszi végtelenül komolyan, nem magát, akinek számára a zene nyelv a végtelenhez.
Az ima vivőanyaga az emberi hang, amely a szívet a mindenséggel összrezgető hangszer és amelynek képzése az Iránta kifejezett alázat legszebb, egyik legalkalmasabb módja. Akinek szava, hangja prózában is mélyen zeng, egy régi, már ismeretlen, valódi tekintély hangján, aki azért is tanár, mert ezt tudja tanítani, tartást és öntudatos szerénységet, azzal, hogy hogy él.
A zene világának egységét, a zenét, mint a világból Hozzá tartó szó vivőanyagát. Aki része annak a távolodó kántori kultúrának munkájának révén, amelyet gyűjt és vizsgál. Aki immár 70 éves és még mindig nem holmi régi bútordarab, hanem a szólítás zenei keresője, nyitottan múlt és jövő, ortodoxia és progresszió felé egyaránt.
Isten éltesse, óvja, vigyázzon Rá. Szeretteinek és mindannyiunknak. És még fél évszázadot, 120 éven át. Boldog születésnapot, Fekete Laci, jó egészséget.